Teofilius Matulionis 1873. június 22-én született az Utena megyében fekvő Kudorikis tanyán, egy jómódú és mélyen vallásos háromgyermekes földműves házaspár második gyermekeként. Mindössze négyéves volt, amikor édesanyja tragikusan fiatalon elhunyt.
Miután 1892-ben befejezte a daugavpilsi (Lettország) líceumot, megkezdte tanulmányait a szentpétervári papi szemináriumban. 1900. március 4-én szentelték pappá. Lettországi plébániákon szolgált, majd 1910-ben a szentpétervári Szent Katalin-templom plébánosa lett. Püspöke megbízta, hogy építsen új templomot, amelyet Jézus Szeplőtelen Szívének szentelnek, azonban az építkezés az 1917-es forradalom miatt félbeszakadt.
A Belügyi Népbiztosság (NKVD) ügynökei 1923-ban Jan Cieplak mogiljevi püspökkel és tizenöt másik szentpétervári pappal együtt letartóztatták. Három évre ítélték, s egy moszkvai börtönbe szállították. Két évvel később, 1925. február 25-én plébániája híveinek közbenjárására szabadon bocsátották. Visszatért az akkor már Leningrádnak nevezett Néva-parti városba, és a Jézus Szeplőtelen Szíve-templom igazgatója lett. 1928. december 28-án XI. Piusz pápa jóváhagyásával titokban kinevezték Matruga címzetes püspökévé és a leningrádi apostoli adminisztratúra segédpüspökévé. Anton Maleckis püspök szentelte fel 1929. február 9-én.
Ugyanazon év november 25-én ismét letartóztatták, és a Fehér-tenger nyugati partjaihoz közel fekvő Szoloveckij-szigeteken létesített munkatáborba szállították. 1933 májusában egy év elkülönítésre és javítómunkára ítélték. Miután a litván kormány egyezményt írt alá a Szovjetunióval a politikai foglyok kicseréléséről, 1933. október 19-én szabadult tíz másik pappal és három világi hívővel együtt. Kérte, hogy oroszországi apostoli küldetésnek szentelhesse magát, de arra kötelezték, hogy térjen vissza Litvániába. Egy évvel később a Vatikánba utazott, ahol 1934. március 24-én magánkihallgatáson fogadta őt XI. Piusz pápa, majd az Amerikai Egyesült Államokban, a Szentföldön és Lengyelországban tett látogatást. Litvániába visszatérve kinevezték Kaunas segédpüspökévé, majd 1938-ban a kaunasi bencés templom igazgatójává. 1940. április 19-én a litván hadsereg tábori püspöke lett. Matulionis 1938-ban részt vett a budapesti eucharisztikus világkongresszuson.
1943-ban, a német megszállás idején kinevezték Kaišiadorys püspökévé. Egy évvel később a szovjet hadsereg ismét elfoglalta Litvániát, és a kommunista rezsim újra üldözni kezdte az Egyházat. Matulionis püspököt 1946. december 18-án harmadszor is letartóztatták, és 1947. szeptember 27-én hét év börtönre ítélték.
1954-ben, szabadulása után a fogyatékkal élők otthonába vitték Potmába (Oroszország), és csak 1956-ban térhetett vissza Litvániába. Mivel nem kapott engedélyt arra, hogy egyházmegyéjében lakhasson, Birtonas plébániájára költözött, ahol a KGB állandó megfigyelése alatt állt. Arra bátorította a püspököket és a papokat, hogy ne kössenek kompromisszumokat, és ne működjenek együtt a kommunista rezsimmel.
1957. december 25-én a Szentatya akarata szerint, de a kommunisták jóváhagyása nélkül, püspökké nevezte ki Vincentas Sladkevičiust, a későbbi bíborost annak érdekében, hogy a Kaišiadorysi Egyházmegye később ne maradjon főpásztor nélkül.
Egy évvel később száműzték Eduvába, hogy távol tartsák egyházmegyéjétől. XXIII. János pápa – aki a II. vatikáni zsinatra is meghívta őt – 1962-ben érseki címet adományozott neki. 1962. augusztus 17-én a szovjet hatóságok különösen alapos házkutatást tartottak nála, majd három nappal később váratlanul elhunyt, egyes feltételezések szerint megmérgezték. Augusztus 23-án temették el a kaišiadorysi székesegyház altemplomában. Szenttéavatási ügyét 1990-ben, II. János Pál pápasága alatt nyitották meg. Ferenc pápa tavaly december 1-jén hatalmazta fel a Szentek Ügyeinek Kongregációját a Teofilius Matulionis vértanúságát és boldoggá avatását érintő dekrétum közzétételére.
Június 25-én, vasárnap a vilniusi székesegyházban Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa volt a főcelebránsa a szertartásnak, amelyen a boldogok sorába iktatták Teofilius Matulionis érseket. A bíboros elmondta: az érsek halálát a börtönben elviselt szenvedések okozták. „Üldözői is észrevették hősiességét. Amikor például az orosz parancsnok értesült a haláláról, így kiáltott fel: »Igaz ember volt!«”
Forrás és fotó: Teofilius.lt
