Húsvéti tűnődés

Befejezése különösképp elgondolkodtató és igaz:
Mit írjak neked, Anyám
most, hogy lelkem befagyott csapjai kinyílnak?
Búcsúznak az élők
s a holtak még életükben
szétosztják magukat mint kenyeret
s a fiak és unokák
tekintetében és mozdulatában
élnek örökre tovább.
Ezek a sorok nemcsak az élet folyamatát juttatják eszünkbe, hanem a feltámadás máig érvényes és erőt adó titkát is. Krisztus még életében szétosztotta magát, mint tápláló kenyeret, s örökre tovább él bennünk, fiainkban és unokáinkban – és tovább, nemzedékről nemzedékre. Ehhez a velünk élő, segítő kegyelmét ránk sugároztató Jézushoz könyörgünk életünk során, hogy alakítson saját képére és hasonlatosságára. Valahogy úgy, ahogy Jelenits István fohászkodik.

Uram, magad tégy magadévá engem,
mert én magamtól kevés vagyok ahhoz,
hogy átmarkoljak mindent, ami bennem
tőled való vagy éntőlem való,
és odanyújtsam: fogadd el, ha tetszik.

Fonj, Uram fonj, fonj kosarat ujjaidból
körém, mindent bezáró fonadékot;
s szoríts meg, Uram, hogy kiáltsak,
hogy megszülessek, mint valamikor Ádám,
akinek sárból gyúrtad a testét.
Gyúrj meg, teremts meg, Uram, engem:
a puszta sárnál kevesebb vagyok most.
Bizony fájni se fájok eléggé, és
jaj, hiába gyűjtöm az erőmet,
még kiáltani se tudok magamtól.
(Uram, magad tégy…)
Döbbenetes, hogy mindezért azt az értünk emberré lett személyiséget szólongatjuk, akinek isteni természete csak feltámadása tényében mutatkozott meg immár végérvényesen és félreérthetetlenül. A szenvedésben való újjászületés kivételes példája ez, amely a törékeny és véges emberi elme számára fölfoghatatlan. A kereszten függő, átvert szívű Messiásról költemények, képzőművészeti és zenei alkotások beláthatatlan sora szól, a feltámadást azonban csak dadogva lehet megfogalmazni. Olyan tömören, ahogy Pilinszky János: „És fölzúgnak a hamuszín egek, / hajnalfele a ravensbrücki fák. / És megérzik a fényt a gyökerek. / És szél támad. És fölzeng a világ. // Mert megölhették hitvány zsoldosok, / és megszünhetett dobogni szíve / Harmadnapra legyőzte a halált. / Et resurrexit tertia die. (Harmadnapon)
A szenvedő, megcsúfolt, megalázott, halálra szánt Megváltóról keresztutak szólnak. Sík Sándorét sokszor idézik, kevesebben ismerik a nyugati magyar irodalom két kiválóságának, Tűz Tamásnak és Fáy Ferencnek idevágó ciklusait. Fáy Ferenc költészetének értékelése körül heves viták dúltak a tengerentúlon. Köteteit forgatva nekem az a meggyőződésem, hogy a kanadai lírikus az egyetemes magyar költészet jelentékeny képviselője volt. Talán érezteti ezt az a részlet, amely Krisztus keresztlevételét idézi: A holttestet édesanyja ölébe helyezték:
Mesélt neki. S míg simogatva, félve
ölébe vonta szép fejét,
beburkolta a gyolcs tavaszi égbe
didergő teste szégyenét.
S ő ott feküdt csendesen és szelíden
az alvadt szavak fájdalma között,
mint a legkisebb abban a mesében,
ki győzelmesen visszajött.
A győzelmes visszatérés megváltoztatta a világot. Hiába próbálták tagadni, ahogy a költőként ritkán idézett Keresztury Dezső írta Változatok az Ember Fiáról című versében, „»Volt« – hirdetik, s lám: van; – él lélekmélyi illegalitás…”, s akik oly szívesen kényszerítették lélekmélyi illegalitásba, a földi hatalmasságok, kis és nagy diktátorok tehetetlennek bizonyultak. Megint Kereszturyt idézném:
Írástudók, királyok
hatalma összeroppant, –
ő örök példázatokba
fogta a foghatatlant.
Mert „Az Úr nem ment el, itt maradt. – Őbelőle táplálkozunk” – amint Babits Mihály Eucharistiájában olvassuk. A hívők és a Krisztusból táplálkozók szövetsége ez. Nem hadsereg, hanem a szeretet, szolidaritás békét hirdető falanxa. Abban a tudatban élhetnek – élhettünk – , hogy Jézus megmentett a haláltól, s újra meg újra megmenekülhetünk, ha bűneink bocsánatáért hozzá könyörgünk. S ez az, ami a mai világban folytonos biztonságot és erőt adhat, látjuk magunk körül a harsogva tagadókat, akik nem a jézusi értékeket tekintik életük mércéjének, és gőgösen hirdetik az anyagiak uralkodó voltát. Érdemes volna beleolvasniuk Szent Jakab apostol levelébe: „Boldog az az ember, aki állja a megpróbáltatást, mert ha hűnek bizonyul, elnyeri az élet koronáját, melyet Isten azoknak ígért meg, akik szeretik őt.” (1,12)
Állunk az üres sírnál, letesszük gondjainkat-bajainkat, s azt suttogjuk: Uram, hiszünk feltámadásodban, és hűek leszünk hozzád, hogy elnyerjük majd az élet koronáját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..