Hozzánk tartozol
Fotó: Merényi Zita

 

A kecskeméti útvonaltervünk már kész, amikor péntek délben leszállunk a vonatról. De mivel nincs helyismeretünk, a térképen feltüntetett irányok és kanyarok egyikünknek sem mondanak sokat. Kolléganőm ennek ellenére elég határozottan próbál navigálni a bicikli csomagtartójáról, míg én inkább a megérzéseimre hagyatkozom. Ez káoszhoz és sok kalandozáshoz, hosszú városnézéshez vezet, amit különösebben egyikünk sem bán. Kecskemét ugyanis nagyon kedves, kellemes város, amit már az állomás közelében, egy salátázóban megállapítunk. Korszerű és egészséges kínálatot találunk, nagyon előnyös árakon: szinte pár forintból lakunk jól. Miután a spenótos tonhalsalátától és a lazacos bagettől erőre kaptunk, még bolyongunk körülbelül negyedórát, de aztán útba igazítanak. Ekkortól már gyerekjáték a Szent Család-templomhoz találnunk.
Régi kedvencem ez a több mint húsz éve épült templom, mert már annak idején úgy tervezték, hogy közösségek otthona, népszerű hely legyen. Ezért közösségi ház is – és a közösségi hangulat már a belépéstől érzékelhető. Olyan házban vagyunk, amelyet nem csak, sőt nem is elsősorban ünnepi alkalmakkor, szertartások idején látogatnak, hanem egész héten át, mert sokféle csoport, óra, szakkör, klub tagjai találkoznak itt rendszeresen. Sokan érezhetik otthon magukat ezen a helyen, és így van ez a mostani „vendégekkel”, a Nyolc Boldogság Közösség tagjaival is.
Takács Gábor, a házigazda fogad, akit először a lelkigyakorlat elnevezéséről kérdezek. Azért lett Betánia-napok a címe, mondja, mert Betánia volt az a város, ahol Jézus megpihent a barátainál, Máriánál, Mártánál és Lázárnál. A lelkigyakorlat szervezését, a technikai feltételek biztosítását Gábor vállalta, mivel ő az egyike a közösség Kecskeméten élő öt tagjának. Noha sok itt a teendője, az alapérzése mégis a béke, az otthonosság, mert a közösség lelkiségének megfelelően azt élheti meg, hogy együtt állhatnak az Isten elé. Közel nyolcvanan érkeztek az ország minden tájáról, Nyíregyházától Sopronig. Tegnap a közösség külső tagjai közül hárman megújították elköteleződésüket. A Nyolc Boldogság Közösség által szervezett Tábor-hegyi napok ifjúsági lelkigyakorlat, a Betánia-napokra pedig – amelyet idén harmadszor szerveznek meg – sokan érkeznek kisgyerekekkel, de jönnek fiatalok, középkorúak és idősebbek is. A délelőtti program szentségimádás, dicsőítés, előadás, mise, délután pedig fakultációk várják a résztvevőket. Az egyik például a Szentírás-olvasás férfiaknak, amelyről Csernai Balázstól érdeklődöm. Miben más a férfiaknak, mint a nőknek szóló alkalom? Az atya kissé elgondolkodik, majd azt válaszolja, ő mindkettőt ugyanúgy tartja, a különbség csupán annyi, hogy itt csak férfiak vannak jelen. Érzése szerint így jobban meg tudnak nyílni a résztvevők, bensőségesebb a hangulat.
Balázs holnap előadást is tart, János evangéliumának hatodik fejezetéről; arról a részről, amely a lelkigyakorlat mottóját is adta: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi a tieid.” Jézust sokan elhagyják, mert nem értik, mit jelent, amikor a testét kínálja ételül. Mi segít a nem értés ellenére is hinni, és Jézus mellett maradni? Erről szól ez a lelkigyakorlat. Jézus a legmélyebb éhségünkre felel, válasza azonban szétfeszíti az emberi gondolkodás kereteit. Az ember hajlik arra, hogy mindig annak helyeseljen, aki saját nézeteinek, gondolkodási rendszerének megfelelően beszél. Jézus viszont többet akar adni: igyekszik kihívni a megszokott kereteink közül.
Amikor arról kérdezem Balázst, miért fontos neki ez a közösség, egy tizennyolc évvel ezelőtti, homokkomáromi lelkigyakorlatának élményét idézi fel. Arról beszél, hogy ott mennyire otthon érezte magát, és a közös ünneplés milyen szép kultúrájára talált rá. Az egység megélését, a különböző életállapotok közösségét is fontosnak tartja itt. Azt, hogy mindenki egy csapat tagjának érezheti magát, nincs alá-fölé rendeltségi viszony. Három társával, köztük Hatházi Róbert plébánossal együtt a Nyolc Boldogság papi testvériség tagja.

*

Róbert a közösség lelkiségének megélését és átadását nevezi a lelkigyakorlat legfontosabb céljának. Egy plébánia életében lényegesek a közösségek és az a megszólítás, azok a befogadó gesztusok, amelyekre a templomot újonnan felkeresőknek gyakran igényük lenne. Sokan vágynak arra, hogy hívják, meghívják őket, hogy közösséghez tartozhassanak. Ehhez arra is szükség van, hogy legyen, aki meghívja, és legyen hová meghívni őket. Vagyis hogy a plébániák közösségekből álljanak. Egyházunk jövője jócskán ettől függ, véli a plébános. A Betánia-napok üzenete: „Hozzánk tartozol, várunk”. Egy plébánián senkinek sem szabadna idegennek éreznie magát.

*

Klára nővér új szempontot ad az eddigiekhez. Szerinte ez a lelkigyakorlat arra próbál rávezetni, hogy Isten életünk minden eseményében ott van. Mindabban, amik vagyunk. Ezért itt az isteni jelenlétbe helyezkedés imagyakorlataira esik a hangsúly. Amikor sok éve először találkozott ezzel a közösséggel, egy ének szépsége érintette meg, amelyet ötven-hatvan ember énekelt négy szólamban. Meg van győződve arról, hogy az imák, a dicsőítések, a közösségi együttlétek és a liturgia valami titokzatos módon képesek Isten szépségét és gyengédségét közvetíteni. Akárcsak a Nyolc Boldogság Közösség családiassága, amely minden falat lebont.

*

Szabó Zsófia tegnap újabb egy évre megújította a közösség iránti elköteleződését. Ez évi négy találkozón való részvétel és a közösség karizmájának megfelelő szolgálat vállalása, ami az ő esetében tánctanítást és dekorációs feladatokat jelent.
Hat éve ismerkedett meg a közösséggel. A közvetlenség légköre, az elvárások hiánya, a visszafogottság és a nyitottság kettőssége, a tagok és a lelkiség színessége, „eklektikussága” hatott rá. Itt nem jellemző a keresztény „elittudat”: elfogadást lehet tanulni. Egy katolikust például a protestáns testvérekkel való egységre törekvésnek kellene jellemeznie, hangsúlyozza.
Az is jó, hogy a Nyolc Boldogság Közösség a realitások megélésére nevel, nem spiritualizálja a hitet. Ahhoz segít hozzá, hogy az anyagi világban lelki emberekként tudjunk élni, viselkedni, hogy a transzcendens szemszögéből tudjunk tekinteni egy-egy dologra, életünk nehézségeire, sötétségeire.

*

Kezdődnek a fakultációk, igyekszünk több helyre is benézni. Sára nővér „kreatív meghallgatást” hirdetett, „megküzdési mesét” ír a hozzáfordulókkal, és ahogyan az asztal mögött ülve színes kavicsok, apró figurák és legóházikók között várja a jelentkezőket, olyan, mintha egy meseszereplő lenne. Lelkigondozó, ezt a módszert egy tízalkalmas monodrámaképzésen sajátította el. Nem analizál, csak kísér, mondja: ahhoz próbál hozzásegíteni, hogy én, aki leülök mellé, ki tudjam fejezni, ami bennem van, hogy közelebb kerüljek a saját megoldásomhoz, hogy új nézőpontot találjak.
Egy másik helyiségben Szeidel Péter bibliodráma-foglalkozása kezdődik, kettővel odébb mindenki elmélyülten rajzol. A kertben a résztvevők gyermekei játszanak; körülbelül huszonötüknek kínálnak programokat, biztosítanak játékokat a szervezők. Önfeledt, pillangós péntek délután.
Pezsgés, szaladgálás, beszélgetés, elmélyülés, ima, pihenés, kikapcsolódás és csendes nézelődés: itt mind megfér egy tető alatt. A védőernyő alatt, amely maga a közösség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..