A szeretet kohója
Fotó: Merényi Zita

 

Assisi Szent Ferenc 1207 és 1208 között hozta helyre az Assisi mellett található Angyalos Boldogasszony-kápolnát, amelyet a nép Por­ciun­kulaként, azaz „kicsinyke kápolnaként” ismert. Itt jelent meg Szent Ferencnek egy alkalommal az Úr Jézus és a Szűzanya, akik arra biztatták, hogy folyamodjon valami nagy kegyelemért. Szent Ferenc azt kérte, hogy aki ezt a kápolnát meglátogatja, az teljes búcsút nyerhessen. III. Honoriusz pápa 1216-ban teljesítette Szent Ferenc kívánságát. Aki augusztus 2-án – a XVII. század óta a ferences rend legnagyobb ünnepén – meggyón, áldozik és imádkozik a pápa szándékára, az teljes búcsút nyerhet.
A nemzeti kegyhelyre ellátogató több száz zarándok először Kálmán Bertalan katekézisét hallhatta. A ferences testvér a szentségek jelentőségéről beszélt. A keresztséggel összefüggésben megemlítette, hogy ez a szentség egy új életbe vezeti el az embert – jel, amelyet semmi nem törölhet le. A szentgyónás képes arra, hogy újra „visszavigyen” bennünket abba a tiszta állapotba, amit a keresztséggel kaptunk. Bertalan testvér szerint a katolikus hitgyakorlat lényege az, hogy miként élünk a szentségekkel.
A szentmise elején Orosz Lóránt ferences szerzetes, a Mátraverebély-Szentkúti Nem­­zeti Kegyhely igazgatója és házfőnöke köszöntötte a zarándokokat és Ternyák Csaba egri érseket, az ünnep szónokát. A főpásztor a mise elején megemlítette, hogy előző nap magyar fiatalok részvételével mondott misét Rómában, a nemzetközi ministránstalálkozón, ma pedig azok előtt áll, akik azért zarándokoltak el a Szűzanyához, hogy kérjék a betegek gyógyítóját, segítse őket keresztjük hordozásában. A betegség olyan állapot, amely előbb-utóbb minden ember életében bekövetkezik, hiszen hozzátartozik létünkhöz. „Ma azért imádkozunk, hogy bajainkat alázattal tudjuk hordozni.”
Kicsoda számunkra a Boldogságos Szűz Mária? – tette fel a kérdést homíliájának elején Ternyák Csaba egri érsek. Ő az angyalok és az apostolok királynője. Nincs más teremtmény a világon, aki ilyen címet hordoz. Nem véletlen, hogy mi az ő személyében találjuk meg a női méltóság igazi alakját. Manapság egyre nagyobb a veszélye egy olyan kulturális támadásnak, amely nem veszi figyelembe a nők jogait. Szűz Máriában minden nő megláthatja méltóságának forrását. Szűz Mária a betegek gyógyítója. Az ő közbenjárását kérjük azért, hogy legyen erőnk emelt fővel hordozni a betegséget. Hitünk, Szűz Máriába kapaszkodó reményünk akkor lesz eredményes, ha a betegséget hordozva, vagy életünk végén járva is képesek leszünk a türelemre – azokkal is, akik segítenek vinni terheinket.
Boldog VI. Pál pápa – akit nemsokára szentté avatnak – ezt mondta a betegek szentségéről: „A súlyos betegnek Isten kegyelmére van szüksége, hogy szorongatásoktól fojtogatva el ne csüggedjen, és kísértésektől gyötörve hitében meg ne rendüljön. Krisztus Urunk ezért beteg híveit a szent kenet segítségével erősíti meg.” Ez a kenet sokszor enyhületet ad, de az is előfordul, hogy gyógyulást eredményez.
Szent Pál apostol arra a világra irányítja figyelmünket, amelyre mindannyian készülünk. Ez Isten világa, ahova a szentségek által tulajdonképpen mindennapi bejárásunk van. Már itt részesei vagyunk azoknak az örök javaknak, amelyek halálunk után várnak ránk. Bár a földi élet is Isten ajándéka, tudatában kell lennünk annak is, hogy Isten egy szebb és boldogabb jövőre hív: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,9). A mennyország javait nem vagyunk képesek megérteni, mert minden földi kép az itteni élményeinkből indul ki. Ez a hit vigaszt nyújt nekünk: testi megpróbáltatásaink nem a végső elmúlásba vezetnek, hanem egy olyan országba, ahol elhunyt szeretteinkkel találkozunk, és ahol eljutunk Isten boldog színelátásáig. Sokan nem a haláltól, hanem az azt megelőző szenvedéstől félnek. Őszinte emberi magatartás ez, hisz az Üdvözítő is így fohászkodott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely”. Ám utána ezt is hozzátette: „De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te” (Mt 26,39). Ez lehet a vezérfonal, ha a betegség keresztjét hordozzuk.
Szent II. János Pál pápa tudta, mi a szenvedés. Megjelenik előttünk az atléta pápa, majd a betegségtől meggyötört ember. Eszünkbe jut Izajás próféta szava a „fájdalmak férfijáról”. Voltak, akik nem értették, miért mutatkozik az emberek előtt ilyen összetört állapotban. Tanulhatunk tőle, mert nem könyvekből, hanem saját életéből tanulta meg, mi a betegség. A Salvifici doloris kezdetű apostoli levelében ezt írta: „Az emberi szenvedés Krisztus szenvedésében érte el tetőpontját. S ezzel egészen új dimenzióba, új létrendbe lépett át: összekapcsolódott a szeretettel (…), azzal a szeretettel, amely a jót megteremti, akár még a rosszból is, épp a szenvedés útján, miként a legfőbb jó, a világ megváltása is Krisztus keresztjéből származik: és állandóan abból ered. Krisztus keresztje forrássá lett, amelyből az élő víz folyói fakadnak” (18.).
A világ logikája a szemet szemért elvére épül. Sokan kizárólag az igazságtalanság kérdéskörét ismerik. Minden számlát ezen a földön szeretnének benyújtani, itt és most akarnak megtorolni minden sértést, és szeretnének besöpörni minden jutalmat. A rossz azonban nem nyeri el a földön a büntetését, és sok jó ismeretlen marad számunkra. Jézus Krisztustól azt tanultuk, hogy arasznyi földi létünkön túl kell látnunk, és életünket, szenvedésünket az örök élet távlataiba kell helyeznünk. E létrendben a szenvedés összekapcsolódik a szeretettel, e kegyelmi kohóban a szenvedés értékessé válik. Isten világában mindennek helye és értelme van. Szent Pál apostol a kereszt bölcsességéről azt írja, hogy Isten gyengesége erősebb az embereknél. Ő az, aki az idők végén letöröl a szemünkről minden könnyet. Nem lesz többé sem jajkiáltás, sem gyász. Isten képes arra, hogy betegségtől elcsigázott testünknek a feltámadásban új életet adjon, a második teremtésben pedig az általunk beszennyezett világot újjá fogja teremteni.
XVI. Benedek a Spe salvi kezdetű enciklikában ezt írja: „Nem a szenvedés kiiktatása, nem a szenvedés előli menekülés üdvözíti az embert, hanem a képesség, hogy a szenvedést elfogadja, benne érlelődjön, és értelmet találjon benne a Krisztussal való egyesülés révén, aki végtelen szeretettel szenvedett”. Homíliája végén Ternyák Csaba egri érsek arra szólított fel, hogy mondjunk köszönetet mindazoknak, akik beteg és szenvedő embereken segítenek, majd elmondta Szent Ferenc imáját: „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat”.
A szentbeszéd után sor került a betegek szentségének kiszolgáltatására. A zarándoklat – amelynek társrendezője a Nógrád Megyei Ezüstfenyő Idősek Otthona volt – a loretói litánia elimádkozásával és a kegytárgyak megáldásával zárult.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..