Hős honleányok

Petőfi naplójából kiderül, hogy miközben ő a Nemzeti dal lelkesítő sorait írta, hitvese nemzetiszínű főkötőt varrt magának. Szendrey Júliáról (1828–1868) talán ma már egyre többen tudják, hogy tehetséges, rendszeresen publikáló lírikus is volt. Műfordítóként is tevékenykedett, a dán meseíró, Hans Christian Andersen történeteit ültette át magyarra. A szabadságharcról 1849-ben, a világosi fegyverletétel és az október 6-ai gyásznap után a következőket írta: „Fölkelt e nép, bízva ügye igazságában, bízva Istenében, és e bizalmában bátran állítá szembe száma csekélységét az ellenség milliomával.”


„Az összes tábori kórházak főápolónője”, Kossuth Zsuzsanna hősi erényekről tett tanúbizonyságot, ahogyan Teleki Blanka is, aki a szabadságharc bukása után a forradalmárok rejtegetésében vett részt, s ezért tízévnyi börtönbüntetést kapott. A szabadság asszonya volt Leövey Klára is, aki 1846-tól Pesten, a Teleki grófnő alapította leánynevelő intézetben tanított. A magyar nemzeti eszmék híveként lelkesen üdvözölte a forradalom kitörését. Követte a kormányt Debrecenbe, ahol a szabadcsapatok felszerelésének összegyűjtésében vállalt szerepet, és ápolónőként segédkezett a sebesült katonák ellátásában. Várfogságra ítélték, több évig Kufstein egyik legridegebb cellájában raboskodott. De túlélte, s tevékeny élete során mindvégig Kossuth híve maradt. Újságírással foglalkozott, egyik alapítója volt a Máramarossziget című folyóiratnak, melyben rendszeresen jelentek meg írásai, többnyire a szabadságharcról szóló visszaemlékezések. 1889-ben a fővárosba költözött, s lelkesen kapcsolódott be az irodalmi élet körforgásába. Hazaszeretete és a negyvennyolcas eszmékhez való hűsége példaértékű lehet ma is.