Jézus története, élete és halála csodálatos. Titkát az apostolok is csak fokozatosan értik meg – teljesen csak a Szentlélek eljövetele után. Milyen öntudatos Péter apostol pogányokhoz intézett beszéde (ApCsel 10,34-43): „Mi tanúi vagyunk mindannak, amit a zsidók földjén és Jeruzsálemben tett. Őt ugyan keresztfára feszítették és megölték, de Isten harmadnapon feltámasztotta.” Ugyanezt hirdeti a többi apostol is, és majd a keresztényüldöző Saulból lett Pál is a korintusiaknak néhány évtizeddel a feltámadás után. És az örömhír futótűzként elterjed a Földközi-tenger vidékén, a Római Birodalom nagy részén. Azok, akik tagadják Krisztus feltámadását, és azt vallják, hogy Jézus története befejeződött nagypéntekkel, hogyan magyarázzák meg a keresztény hit hatástörténetét? Kétségtelen, hogy Krisztus feltámadása túlmutat a mai értelemben vett történelmen. A feltámadásról szóló evangéliumi elbeszéléseket nem tekinthetjük riportoknak, miként Jézus egész története során sem készültek hangfelvételek beszédeiről, filmek csodatetteiről. Az evangéliumok az ősi igehirdetésből és hagyományból születtek: az egyes evangélisták közönségük és sajátos teológiájuk szerint foglalták írásba az üdvösségünkre vonatkozó örömüzenetet. Krisztus feltámadásának evangéliumi elbeszélései hírt adnak az üres sírról és a jelenésekről. A feltámadt, megdicsőült Krisztus átlépett egy másik – a földi világon túli –, isteni valóságba, létrendbe. Nem egy hulla megelevenedéséről van tehát szó. A Feltámadott egy ideig leereszkedik, megjelenik, hogy megerősítse hitükben tanítványait, de aztán végleg visszatér a dicsőségbe. Egy neves domonkos teológus, Pierre Benoit így magyarázza: A feltámadás történelmen túli történet, metahistoire. Krisztus feltámadása ezt jelenti: Jézus Krisztus lényét, testét és lelkét teljesen áthatotta, átszellemiesítette a Szentlélek, új életet adott neki. Ez teljesen túlmutat földi érzékelésünkön, tehát Krisztus feltámadása túlmutat történelmünkön. De feltámadáshitünk nem illúzió. Jézus Krisztus története a történelemben gyökerezik: az üres sír és a jelenések történelmünkhöz kapcsolják az Urat, aki a Lélek által átalakít bennünket: az Atya fogadott gyermekei lettünk, és ha a hit, a remény és a szeretet életét éljük, követjük majd a titokzatos test Fejét a dicsőségben. A keresztény hit központi magva a húsvéti misztérium. Ezt jelenítik meg hathatósan a szentségek, különösen is az Eucharisztia, a szentmise. A hívő keresztény nagy hálával merít e szentségek révén az üdvösség élő vízforrásaiból. Hálás azért, hogy a Szeretet-Isten elküldte Fiát, aki bűneinkért szenvedett, meghalt és feltámadt a mi megigazulásunkra. Az Atya és Jézus tette kinyilatkoztatja nemcsak Isten irántunk való szeretetét, hanem azt is, hogy milyen értékesek vagyunk Istennek – minden emberi személy. Isten Fia meghalt és feltámadt értünk, hogy örök életünk legyen. E szeretet viszontszeretetre sarkall minden keresztényt. Az első igehirdetésen és az evangéliumokon végigzeng az örömkiáltás: Krisztus feltámadott! És a hívők válasza: Valóban feltámadott! Alleluja!
