Könyvespolcra: Szent Heléna – itt és most

– Az egész történetet a keresztre feszítésről egy Elen nevű angol nő találta ki. Úgy bizony, az idegenvezető meg is mutatta a pontos helyet, ahol történt. Maguk a papok is beismerik. Azt a nevet adták a kápolnájuknak, hogy a Kereszt feltalálása.« Legfőbb célkitűzésem nem e híres hölgy kiábrándítása, sokkal inkább egy régi történet felelevenítése. Ez itt egy regény.” Így kezdődik a nevéből könnyen adódó félreértések nyomán nemegyszer hölgyként tisztelt angol író, Evelyn Waugh (1903-1966) 1950-ben napvilágot látott Heléna című műve, melyben a maga egészen eredeti stílusával színezve ismerteti meg az ókori históriába fejest ugró olvasót a császárnővel, aki a legenda szerint hosszú életének nagy részét a Szent Kereszt megtalálásának szentelte. A könyv egyfelől a XX. század szigetországi irodalmának megbecsült tagjaként számon tartott szerző gazdag történelmi ismereteiről tanúskodik, másfelől (szerencsénkre) ezúttal sem rejtegetett kifinomult humoráról, mellyel vértezetten a minden korban honos emberi kisszerűséget, fennhéjázó ócskaságot és önmagának elegendő ürességet cibálta meg számos regényében. A művet – csakúgy, mint a kötet végén A szent helyek című esszét, mely a szerző jeruzsálemi utazását idézi fel – Zsille Gábor értő és művészi fordításában vehetjük kézbe végre magyar nyelven is. A huszonhét éves fejjel katolizált Waugh – életművében ritka pillanat – e regényében hite felé is kémlelőablakot nyit számunkra, miközben hol emelkedett hangú szóval, hol görbe tükrök villanásaival kápráztatva vezet körbe jellemek és helyzetek e fantáziája gazdagította tárházán. A kereszténység első századaiban járunk. Mire Heléna élete alkonyán a Szent Kereszt nyomába ér, már senki sem üldözi az időközben államvallási intézménnyé cseperedett egyházat, sőt, az elismertség minden hátulütője és árnyéka rontja az evangéliumi színek tekintetében erősen halványuló összképet. Ezen a ponton nem mehetünk el szótlanul Heléna fia, Nagy Konstantin császár zseniálisan megrajzolt figurája mellett: Waugh általa pellengérezi ki a „látszatra gyúró” embernek nem csak a politika univerzumából ismert alakját. Helénát egészen fiatal lánykorától kísérhetjük figyelemmel. Lírai színekkel megrajzolt alakját az áldott mélységeket kereső ember útján haladtában szemléljük, reményei, fájdalmai, szenvedélyei állomásain keresztül. Körülötte és benne forr a világ, hétköznapok, sorsfordulók, tragédiák, intrikák és praktikák sorolódnak előttünk. A hatalom őrült vonzása és gyilkos taszítása, a belső ember élete vagy halála közt feszül a történet, mely egy szent (azaz Isten közelébe érő-érlelődő) asszony zarándok évtizedeibe avatja be az olvasót. Nem mese ez: legenda – vagyis hitelt érdemlő olvasnivaló, melynek költőisége, létszaga, fennköltsége és életadóan gyilkos szatírája egyaránt magával ragad, és amelynek kora mintha ma lenne. De hiszen erről van szó.

(Evelyn Waugh: Heléna – A szent helyek. Új Ember Kiadó, 2010)