A keresztényüldöző, fanatikus farizeus, Saul, miután a Feltámadott leterítette és magához ragadta a damaszkuszi úton – jóval az evangéliumok megírása előtt – azt a Krisztust hirdette a korintusiaknak, aki értelmet ad életünknek: „Azt hagytam rátok, amit magam is kaptam…” Krisztus meghalt bűneinkért és föltámadt megigazulásunkra, beteljesítve az ószövetségi jövendöléseket. Erről teljes bizonyossággal meggyőződött a megtért Pál, és a korintusiak is hittek benne. Nem mindenki hitt viszont abban, hogy mi is föltámadunk. Pál először rávilágít: semmit sem ér címzettjeinek hite, ha nincs feltámadás. Akkor együnk, igyunk, élvezzük az életet, holnap úgyis meghalunk. – Ez a hitetlen pogányok magatartása ma is: Carpe diem!, vagyis szakítsd le minden perc virágát! Úgyis jön a halál, a megsemmisülés. „Ha Krisztus nem támadt föl – hirdeti Pál -, semmit sem ér hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. Sőt, azok is, akik elhunytak Krisztusban, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden embernél.” „Ám Krisztus föltámadt!” Pál néhány verssel előbb a föltámadt Krisztus jelenéseire, az apostolok tanúságtételére és saját élményére hivatkozott. Most a mi feltámadásunkat bizonyítva azt magyarázza, hogy Krisztus az emberiség feje, pontosabban – mint másutt kifejti – az egyház feje, a Krisztus-hívők az ő testét alkotják. Akik hozzá tartoznak, tehát tagjai, követik őt majd a dicsőségbe. Ez a keresztény lét titka, a húsvéti misztérium: a keresztségben és az Eucharisztiában e titokban részesedünk. Szent Pál szerint a keresztény lelkiség lényege is ez: meghalni Krisztussal, és új életre támadni vele. Szent Ágoston tömör kifejezésével: mori morti, vitae vivere, meghalni a halálnak és az életnek élni! A Föltámadott Lelke az egyházban működve ezt a titkot jeleníti meg hathatósan. Ezzel az eszmélődéssel tehát az evangélium, az örömhír szívében vagyunk. Amikor Jézus elkezdte nyilvános működését, ezt hirdette: „Emberek, nem a sors, a végzet játékszerei vagytok, hanem isteni életre hívattatok, mert a bölcs teremtő és irgalmas üdvözítő Atya örök szeretettel szeretett, kiválasztott, magához rendelt benneteket. Én vagyok az isteni igazság, az örök szeretet megtestesülése, én vagyok az út, amely a teljes életre vezet. Én vagyok a föltámadás és az élet. Higgyetek bennem, akkor reménységetek is megalapozott lesz.” Jézus ma is ezt mondja a benne hívőknek: „Hitetek nem ópium, nem illúzió, nem a vak végzet játéka vetett benneteket a létbe, hanem az örök szeretet.” Nincs igazuk az ateistáknak, így például az egzisztencialista Jean-Paul Sartre-nak, aki így következtetett A lét és a semmi című könyve végén: „Abszurd az, hogy születtünk, abszurd az, hogy meghalunk.” Igen, ha nem lenne föltámadás, akkor igaza lenne, amint Pál is ad absurdum érveléssel ezt hirdette. De föltámadunk, mert Krisztus föltámadott, és ha vele voltunk a szenvedésben, követjük őt a dicsőségben. Krisztus valóban föltámadt!
