Homíliavázlat: „Minden e szent titokért van”

A vasárnapi homíliában a pap a híveknek hirdeti Isten Igéjét, de a zsinat figyelmeztetése szerint neki magának is olvasnia és hallgatnia kell azt. A papság éve során mindig vonatkoztassa magára is, amit a híveknek prédikál. Ugyanígy a szentségek kiszolgáltatása során először magának kell tudatosítania, megélnie, amit mások szolgálatára cselekszik, nehogy csupán fásult funkcionárius legyen. Mert mérhetetlen mélységű titokörvények veszik körül. Az Üdvözítő, aki a csodálatos kenyérszaporításkor megígérte, majd szenvedése előestéjén megalapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát, jegyesére, „az egyházra bízta halálának és föltámadásának emlékezetét, az egység jelét, a szeretet kötelékét, mint húsvéti lakomát, amelyben Krisztust fogadjuk szívünkbe, lelkünk megtelik kegyelemmel és megkapjuk a jövendő dicsőség zálogát.” A liturgia megújításáról szóló konstitúció (SC 47) így határozza meg az Eucharisztia misztériumát. S mindjárt a következő pontban a zsinat hangsúlyozza a hívek tudatos, tevékeny részvételét a szent cselekményekben. Napjainkban egyre inkább tapasztaljuk, hogy a hívek, főleg a fiatalok elmaradnak a vasár- és ünnepnapi szentmisékről. Gyakran halljuk: „Miért menjek templomba, Istenhez otthon vagy a természetben is imádkozhatok.” Ez a felfogás és magatartás vajon jórészt nem tudatlanságból táplálkozik? Talán a lelkipásztor a katekizmusban vagy az igehirdetés során nem világosította fel híveit arról, hogy mi történik az oltáron. Lehetséges, hogy a zsinati liturgikus reform értelmét sem magyarázták meg. Ez az oka, hogy egyesek, még szeminaristák is, engednek a külsőségekhez ragaszkodó tradicionalista irány, a Lefebvre-féle szakadárok kísértésének.

Amikor az Eucharisztiáról elmélkedünk, nyissuk ki Prohászka Ottokár utolsó, posztumusz könyvét, az Élet Kenyerét, vagy az egész életén keresztül vezetett misztikus naplójegyzeteit. 1921. március 9-én ezeket jegyezte fel: „Minden e szent titokért van; ahogyan a dómok a főoltár végett vannak, annak foglalatjai: úgy az egyház az Oltáriszentség szent, művészi burka! Szentek, fények, villámlások, színek, tüzek, opálos- gyöngyös könnyek, rubinos-véres korallok, rubinok, drágakövek körítik. Minden érte és belőle, tehát miatta. (…) Uram, szeretnem kell téged az Oltáriszentség igézetének való teljes behódolásommal; szeretnem kell téged az imádás alázatával; szeretnem a nagy misztérium lelkemre omló súlyának megérzésével, s azzal a sajnálattal, hogy nem szerettelek; azzal a fájdalommal, hogy nem értettelek!” És a fehérvári püspök Szent Ágoston Vallomásait idézi: „Amo Te, – sero Te amavi, utinam quia sero, tandem serio semel”. Szeretlek Téged, – későn szerettelek meg, és mivel későn, bárcsak egyszer már komolyan szeretnélek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..