Az evangéliumban pedig Jézus óv a lélek gyilkosaitól, és biztosít az Atya gondviselő szeretetéről. Tanulgassunk ma jól gondolkodni bűnről, szenvedésről. Mindig megrendítenek Edith Stein, Szent Benedicta nővér gondolatai A kereszt lábánál című művében. „Ha a világra tekintünk, amelyben élünk, a szükség és a nyomorúság, az emberi gonoszság mélységei alkalmasak rá, hogy a világosság győzelme feletti ujjongásunkat eltompítsák. Az emberiség még mindig szennyárral küszködik. A Krisztus és az Antikrisztus közötti harc még nem ért véget. Ebben a harcban megvan a helye Krisztus követőinek. S legfőbb fegyverük a kereszt.” A kinyilatkoztatás és a történelem letagadhatatlanul hirdeti, hogy a gonoszság titka, a misterium iniquitatis létezik és működik. „Nem a test és a vér ellen kell küzdenünk, hanem a gonoszságnak égi magasságokban lakó fejedelemségei ellen” (Ef 6,12) – hirdeti a kinyilatkoztató Szentlélek. Tudomásul kell vennünk, hogy a Sátán ádázul küzd, hogy tönkretegye az embereket. Fegyverei a megfélemlítés, a hazugság, és a tisztátalanság. Megjelenítőket keres a gyenge jellemű emberek között. Imádtatja magát, mint pénz, mint hatalom és mint mezítelenség. Nagyon nehéz neki ellenállni. Átmenetileg komoly sikerei is vannak.
Harcol Isten is. Elküldte Fiát a világba, hogy ő meggyőzze a világot a bűnről. Az ő fegyvere minden elképzelést felülmúl. Hiszen – és most megint Edith Steint idézem – „keresztet vett magára. Ez pedig nem más, mint az emberi természet elfajzása, minden velejáró bűnnel és szenvedéssel együtt, amely az emberiséget sújtja. A keresztút értelme az, hogy elvegye ezt a terhet a világból.” Ennek a fájdalmas keresztútnak legbenső mozgatója Jézus kimondhatatlan és alig érthető szeretete a bűnösök iránt. Két kérése van. Azt kéri, hogy mi, bűnösök, térjünk meg. Ha igazán boldogok akarunk lenni, kezdjünk el új életet élni. Ha ezt megtettük, akkor azt kéri, hogy segítsünk neki megmenteni ezt a bűnös világot. Mert ahogyan üzeni a Szentírásban: „Egészítsük ki testünkben, ami híjával van az ő szenvedésének, a mi mai korunk számára.” (Kol 1,24)
Hogy ez mire kötelez, Edith Stein fogalmazza meg vonzóan és világosan: „Mindazok, akik az idők folyamán nehéz sorsukat a szenvedő Üdvözítőre gondolva hordozták, vagy önként vállalt vezekléseket végeztek, eltöröltek valamit az emberiség hatalmas adósságtömegéből.” Eszembe jut az a negyven év körüli tanárnő, aki a hatvanas években, látva a magyar ifjúság istentelen és szemérmetlen viselkedését, felajánlotta életét értük. Igen rövid idő alatt teljesen elrákosodott. Halála előtt pár nappal, az áldoztatás után megkérdeztem, miért mosolyog mindig. Ezt válaszolta: mert Isten elfogadta az áldozatomat a drága magyar fiatalokért.
