Jézus, a Megfeszített, Jézus, a Föltámadott – elviselhetetlen. Szent Márk evangéliumában nincs senki, aki ne menekülne előle rémülettel. A tanítványok megfutnak Jézus szenvedése elől: „Mindnyájan elhagyták őt, és elmenekültek” (Mk 14,50) – olvassuk róluk. Ezzel kizárták magukat Isten szeretetének történéseiből. Akiket Jézus meghívott követésére (Mk 1,16- 20), megriadva elhagyják őt, elveszítik őt – s Jézussal elveszítenek mindent, beleértve önmagukat is. (Mk 8,35)
Az asszonyok, akik távolról kísérték figyelemmel Jézus szenvedésének történetét (Mk 15,40), Jézus föltámadása elől futnak meg. Amint meglátják a sírboltban a fényes ruhába öltözött ifjút, megrémülnek. És hiába a bátorítás: „Ne rémüljetek meg!” Rémületükben képtelenek meghallani az Örömhírt: „Feltámadott, nincsen itt.” És arra is képtelenek, hogy örömhirdetőkké, örömhírvivőkké váljanak. Hiába a felszólítás: „Menjetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek…”, ők nem mennek, és nem mondják. Helyette „kijöttek és elmenekültek a sírboltból, mert rémület és megdöbbenés lett úrrá rajtuk. És senkinek semmit nem mondtak el, mert féltek” (Mk 16,5-8). Ezzel a mondattal zárja Szent Márk evangéliumát.
Ahogy a zenedarabok végén szokott lenni ilyen utasítás, hogy da capo al fine, azaz kezdd az elejéről, ez kívánkozik Szent Márk utolsó mondata után is. Megismerve a Jézust követő apostolok és asszonyok történetét, bennük magadra ismerve szívleld meg Jézus felhívását: „Térjetek meg, és higgyetek az Örömhírben!” (Mk 1,15) Higgyetek! E hitnek valósága, hogy nem menekülsz, hanem megtérsz, megfordulsz. Nem menekülsz a szenvedés, a szenvedő elől, hanem hozzáfordulsz, Jézushoz fordulsz. Nem fordítasz hátat a veled szemben szeretetlennek, hanem átérzed – amit ő talán nem is érez – a nyomorúságát, és így fordulsz feléje. Nem gyávulsz el, és hirdeted Jézus föltámadásának Örömhírét abban a világban, ahol nem sikk erről beszélni. Ma globális divat a reinkarnációról szónokolni, „mely a legszemérmetlenebbül eltékozolt életre is felmentést kínál. Ahányat csak tetszik.” (Kornis Mihály). Ez a hit bátorságot kíván. Jézus fölszólításában nem csak parancs, de bátorítás is van. Szükségünk van rá, mert úgy érezzük, bizony könnyen megrendül a szívünk, és elgyávulunk, menekülünk, megfutamodunk (Jn 14,27). Erőtlenek vagyunk a hit szép harcának megharcolásához (1Tim 6,12). Ahhoz, hogy hitünk „Isten erején nyugodjék” (1Kor 2,4-5), az Atya vonzása, a Lélek ereje kell.Higgyetek! – szólít fel minket is Jézus. Válaszunk nem lehet más: Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen! (Mk 9,24)
