A házasságra való felkészülés nem elsősorban gyakorlati ismeretek elsajátítását jelenti, hanem megnyílást a házasság szentsége, az isteni kegyelem felé, amely képessé tesz a kölcsönös és teljes önátadásra, a „holtomiglan-holtodiglan” hűségre az életre nyitottan. A jó és termékeny házasság az egész közösség érdeke, nem csupán két embert érint, hiszen a társadalom jövője a tét. A felek felkészítéséért felelősség terheli a szülőket, az egyházközséget, de magát a társadalmat is.
Egyszer, amikor a házasságra való felkészülés fontosságáról beszéltem, valaki megkérdezte: tulajdonképpen hogyan lehet valakit a házasságra felkészíteni akkor, amikor még el sem dőlt, milyen fajta házasság lesz az övé. Mert – úgymond – „fejlett és szabad” világunkban már nem kellene ragaszkodnunk a régimódi házassághoz. Sokan úgy gondolják, ami régi, az rossz, ami új, azt legalábbis ki kell próbálni, az igazság pedig bizonytalan, sőt, lehet, hogy nincs is. A fogalmakat megfosztva eredeti jelentésüktől megkérdőjeleződik azok igazságtartalma. Ha pedig nincs igazság, amihez igazodni kell, nincsenek érvényes erkölcsi elvek sem, amelyekhez magunkat tartani kellene. A házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége, ebben az életre nyitottan együtt akarják elérni az emberi élet célját: a boldogságot. Mindenfajta egyéb – alkalmi vagy tartós – csoportosulás lehet baráti, élettársi, vagy párkapcsolat, közös háztartás, de nem házasság. Áprilisban az Országgyűlés módosította a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt. Az MKPK nyilatkozata világosan fogalmaz: „Minden olyan kísérlet, amely a házasságon kívüli párkapcsolatokat, beleértve az egyneműek együttélését, a házasság intézményéhez kívánja közelíteni jogi eszközökkel, gyengíti a családok helyzetét, veszélyezteti a fiatalok döntési szabadságát, valamint a felnövekvő gyermekek egészséges fejlődését.” A házasság igazságát megkérdőjelezve feleslegessé válik a hűség, értelmetlenek a hosszú távú célok, az egymással törődés, a kapcsolatot csak azért érdemes létesíteni, mert az most éppen az egyén számára hasznosnak látszik. Ha a kapcsolatnak nincsenek távlatos céljai, akkor rá nem kell különösképpen felkészülni sem, ha nem jól alakulnak a dolgok, a kapcsolat felszámolható.
Ahhoz azonban, hogy házasságunkban életünket megfontoltan, tudatosan és visszavonhatatlanul egymásnak ajándékozhassuk, hogy az igen szabad és felelős cselekedet legyen, szükséges a testi, lelki és szellemi megalapozás. Megfelelő felkészülés nélkül aligha lesz a házasságkötésnek erős és tartós emberi és keresztény alapja.
Kétféle törekvéssel találkozunk: egyrészt gyengíteni, lebontani igyekeznek a házasság intézményét, másrészt új, helyettesítő intézményeket akarnak létrehozni. Miért gyengíti a házasságot, korlátozza a döntési szabadságot az élettársi kapcsolat jogintézménye?
Az ember az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart (vö. GS 24.), méltósága abban rejlik, hogy Isten az embert önmagához hasonló lényként, azaz személyként „akarja”, és akaratát minden egyes ember személyes alkatába beleírja. Létünk nem céltalan, véletlenek összjátékaként alakuló esetlegesség, Isten mindannyiunkat önmagunkért akarja, és mindegyikünktől azt várja, hogy akaratát felismerjük, és a magunk akaratává tegyük. Mindegyikünknek sajátos, egyéniségünkre szabott hivatása van, életünk csak akkor teljesedhet ki, ha hivatásunkat felismerjük, és az ebből származó felelősséget vállalva követjük szavát. A házasságra való felkészítés első lépése tehát a hivatás felismerésére és felelős vállalására való nevelés, ez már gyermekkorban kezdődik.
A felkészítés akkor lehet sikeres, ha idejekorán tisztázódik: a szeretet nem csupán egy fellángoló érzelem, hanem magunknak teljesen mások rendelkezésére bocsátása, őszinte készség az ellenszolgáltatás nélküli adásra. A szerelem pedig már nem másokra, hanem egyetlen személyre irányuló szeretet, és akkor teljesedik be, ha végérvényesen feladjuk mindazt a vágyat, szokást, igényt, amely csak a mi javunkat szolgálja, ha az „én” helyére a „mi” lép. Annak azonban, aki a házasságra készül, egyik legnehezebb feladata megtalálni „az igazit”. Házastársul nem lehet egy csinos arcot, egy bársonyos hangot, egy biztató karriert vagy egy káprázatos szellemet választani, csak egy valóságos személyt, akinek múltja és jövője van, akinek sorsa a választottjának sorsával teljesen összefonódik. Bukásra van azonban ítélve az a kapcsolat, melyben két egoizmus kapcsolódik össze. Pedig a fiatalok gyakran érvelnek úgy, hogy „ez most mindkettőnk egyéni érdekeinek megfelel, hát összeköltözünk; ha majd valamelyikünknek nem tetszik, útjaink elválnak”.Mi segített benneteket hivatásotok felismerésében és vállalásában? Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmutatni a másokért való önzetlen fáradozás örömét?
Az ember csak abban a kapcsolatban teljesedhet ki, amely nem csupán ideig-óráig tart. A házasságban két ember életre szóló szövetséget köt, a házasság célja és értelme nem érhető el az élet egy szakaszán. Az, ami néhány év múltán felbomlik, nem is igazi házasság. Jézus is visszautasítja azt a korabeli felfogást, hogy a férj, ha feleségét valamiért már nem tartja a maga számára megfelelőnek, válólevéllel elbocsáthatja (1Mt 19,3-9). Ez ugyanis azt jelentené, hogy a férj a feleség megkérdezése nélkül, saját kénye-kedve szerint dönthet a házas közösség fenntartásáról, mintha a feleség az ő tulajdona lenne. Jézus arra figyelmeztet, hogy a házasság nem emberi intézmény, Isten alapította és kötötte össze az emberpárt. Isten ajándékozza őket segítőtársul egymásnak, hogy célba érhessenek; hogyan is lehetne ezt az ajándékot egy válással visszautasítani?
Amikor a fiatalok a házasságra készülnek, sok ismeretet kell elsajátítaniuk, meg kell ismerkedniük a társas élet, a helyes kommunikáció, a gazdálkodás alapszabályaival, egészségügyi, nevelési ismeretekre van szükségük, fel kell készülniük a konfliktusok kezelésére. Mindezek megtanulható természetes dogok, még fontosabb azonban a természetfelettiek befogadása. „Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott” (Mt 19,11), mondta Jézus. A kegyelem, amely képessé tesz Isten rólunk alkotott elképzelését valóra váltani, Isten ajándéka. A felkészítés legfőbb célja, hogy a fiatalok hite megerősödjék és rendíthetetlenné váljék: a házasság szentsége olyan kegyelmi forrás, amely segíti őket a boldogság felé vezető közös útjukon.
Milyen élményeket őriztek házasságotokra való felkészülésetekről? Hogyan tudjátok tapasztalataitokat átadni a következő nemzedéknek?
A házasság megkötésekor az emberpár nemcsak egymásra mond igent, hanem arra is, hogy elfogadják Isten ajándékát, és a nekik ajándékozott élettel együtt akarnak hozzá eljutni. A jól felkészített párok teljes szívvel, őszintén és felelősséggel vállalják (nálunk esküvel) a házassági ígéreteket, azt, hogy egymást kölcsönösen szeretve magukat végérvényesen egymásnak ajándékozzák, hogy Isten ajándékaként elfogadják és Krisztus követőjévé nevelik gyermekeiket, és hogy közösségük részévé válik a nagyobb közösségnek.
A házasság nem emberi intézmény, de Isten az emberért alapította. Az ember könnyen elronthatja, sikerre csak ketten együtt vihetik, és csak akkor, ha meg vannak győződve a szentségi kegyelem mindent legyőző erejéről.
Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom az MKPK Boldogabb családokért című körlevele BCs 86., 125-128., 138. pontjait.
a szerző az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke