Én korábban tizennégy éven keresztül egy iskolának voltam a gazdasági vezetője, ezért iskolaügyekben volt gyakorlatom. Az egyházi iskolák átvételekor, illetve a meglévő katolikus iskolák gazdasági működésének megújításakor nagy hasznát vettem ennek a tapasztalatomnak. Amikor bevezették az állami normatívát, és egyre több iskolánk lett, félre kellett tenni a „kockás füzeteket”, amelyekbe korábban vezették a bevételeket és a kiadásokat. Az iskolák kénytelenek voltak áttérni a korszerű és szabályos könyvelésre. Természetesen ezzel együtt nekem is fejlődnöm kellett, megtanultam az egyházi törvénykönyvet és az egyház működésének szokásait.
– Az egyházi személyek és az egyházban dolgozók nehezen álltak át az új szabályozások rendszerére?
– Az egyházi intézmények abban az időben sok támogatást kaptak, és számos új kezdeményezés is indult, ugyanakkor egy olyan elszámoltatási rendszert kellett bevezetni, amely sok esetben szigorúbb volt, mint az állami területen működő intézményeké. Részt vettem a gazdasági bizottság munkájában. Az akkori helyzetre jellemző a következő történet. Egy alkalommal írtam egy tájékoztatót plébánosok számára, hogy bevezessem őket a fizetések, a járulékok és az adózás világába. Csoma János atya, a Veszprémi egyházmegye akkori gazdasági helynöke elolvasta az anyagot, és azt mondta: „Kedves Anna, ez nagyon jogszabályízű.” Hiába igyekeztem a következő és az azt követő változatokban egyre kevésbé „jogszabályízűen” fogalmazni, csak nem volt megfelelő a szöveg. Csoma János atya végül azt mondta: „Tudja mit? Majd én »paposítom«.” Ez azt jelentette, hogy a részletesebb magyarázatok kerültek túlsúlyba a tájékoztatóban, amit aztán így a plébános atyák is megértettek. Azóta is szoktam mondani, hogy megtanultam „paposítva” írni.
– Főállású munkája mellett az egyház más területeire is van rálátása. A szeretetszolgálati tevékenysége még korábbi időre nyúlik vissza?
– 1988-ban a XIII. kerületben kezdeményeztük a HÍD Családsegítő Központ létrehozását. A helyszín azért volt fontos, mert Angyalföld nagyon nehezen fogadta be az egyházi intézményeket. Sok tárgyalásba került ez az akkori tanáccsal és annak különböző bizottságaival. A HÍD aztán egy egyházi módszertani központtá vált, amelynek elsősorban gazdasági oldalról segítettem a működését. Megtapasztaltam, hogy vannak olyan elszánt emberek, akik nem a nagy fizetésért dolgoznak, hanem belülről jövő késztetéssel igyekeznek felkarolni, anyagiakban és mentálisan is támogatni a rászorulókat. Valóban jó érzés számomra, hogy lehetőségem nyílt a képességeimnek megfelelően dolgozni, segíteni az egyház különböző területein.
– Két gyermeke és hat unokája van. Hogyan látja a katolikus családok helyzetét?
– Csonka családban nőttem fel, mert édesapám 1944 decemberében, Sopron bombázásakor hősi halált halt. Édesanyám nagy küzdelmek árán nevelt fel minket a nővéremmel. Ezt a kitartást, hitet és szeretetet próbáltam én is továbbadni a családomban. Vallom, hogy a példa az, ami igazán hatásosan nevel, és meghatározza a családok életét. Bízhatunk abban, hogy a családok megerősödnek. Másképpen nem építhetünk erős társadalmat, és a jövő nemzedékeket is csak így lehet felnevelni.
Fotó: Mudrák Attila
