Hírek

Ezt követően adják át a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat, amelyet évről évre olyan újságíróknak ítél oda a kuratórium, akik magas szakmai színvonalon jelenítik meg a keresztény értékeket a világi médiumokban. Vasármap, 24-én délelőtt 9 órakor pedig a Ferences Mária Missziós-nővérek templomában szentmisével adnak hálát az elmúlt év eredményeiért, örömeiért és gondjaiért az Új Ember munkatársai és olvasói. Imádkoznak a lap egykori és mai munkatársaiért, terjesztőiért, támogatóiért és olvasóiért. Mindazokért, akiknek bármilyen szerepe is van a sajtó útján történő evangelizálásban.

X. Országos Katekumenátus Konferencia

Április 19-től 22-ig rendezi meg az MKPK Hitoktatási Bizottsága a X. Országos Katekumenátus Konferenciát, amelynek ezúttal is a Leányfalun található Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház ad otthont. A konferencia fő témája: az első hirdetés. A Hitoktatási Bizottság olyan résztvevők (lelkipásztorok, vezetők, katekéták és teamtagok) jelentkezését várja, akik ténylegesen foglalkoznak katekumenátussal, vagy épp most tervezik bevezetését plébániájukon. A bizottság szorgalmazza, hogy a plébános és a vele dolgozó katekéta vagy team-tag együtt vegyen részt a konferencián.

Értékmegőrzés Somogyban

Örökségünk Somogyország kincse címek átadására került sor nemrégiben a kaposvári megyeházán. A megyei közgyűlésen Galimberti Sándor (1883., Kaposvár – 1915., Budapest) festőművész, valamint Takáts Gyula (1911., Tab – 2008. Kaposvár) író életművét, az andocsi Nagyboldogasszony- és a csurgói Szentlélek-templomot, valamint a szóládi löszpincesort jutalmazta a Somogyország kincse kitüntető címmel. Ezt az eseményt az értékek megőrzéséről szóló megállapodás aláírása követte.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.