Hirdetési felület

A nap minden percében iszonyatos tömegű tájékoztatásra (adatra, hírre, hirdetésre, közlésre) van szükség, hogy a tömeg megfelelően tájékozott legyen. S a tömegtájékoztatás régóta nem egy-egy ember, egy hús-vér személy megszólítására törekszik, hanem egy-egy arctalan réteg, egy-egy célcsoportnak becézett massza felé harsog.

 

Valójában ez az egész tömegtájékoztatósdi embertelen és mélységesen megalázó. Reklámországban, az információs társadalomban minden csupán egy kitöltendő, jó pénzért hasznosítható hirdetési felület. Ha felállványoznak egy házat: nosza, terítsünk elé egy óriási hirdetővásznat (molinót)! A villamos oldala, a szobor talapzata, a templom tornya: reklámfelület. A ház homlokzata, a pohár oldala, a színházjegy széle: felület. Az utóbbi egy-két évben fokozatosan a gépkocsik is felületté váltak. A klasszikus módszer szerint egy autó esetében csak az számított tájékoztatásnak (persze a rendszámtáblán és a nemzetiséget jelző matricán túl), ha valaki mutatóujjal felírta a kormos szélvédőre: KOSZOS! Vagy: MOSD LE! Majd következtek a gyakorlatias és emberséges közlések, olyan matricák formájában, amelyek az óvatos közlekedésre figyelmeztettek. E típusból legáltalánosabbak a csecsemőt ábrázoló képek, olyasféle feliratokkal: VIGYÁZZ RÁM!, BABY ON BOARD és így tovább.

Az elmúlt másfél-két évben egy újabb, időközben lecsengett divat tombolt: a hátsó szélvédőre, illetve rendszámtábla mellé ragasztott vicces matricák őrülete. El kell ismernünk, akadt közöttük néhány igazán szellemes is, például az, amelyik a hitelből újdonságokat vásárolgatóknak üzente: „Lehet, hogy öreg a kocsim – de ki van fizetve!” Amaga brutális módján az is nagyon szellemes volt, amelyik arra intett: „Nyomd csak a gázt – már nagyon várnak a vesédre!” Kimondottan tetszett az a csöpp betűkkel nyomtatott, legtöbbször teherautók vagy kisbuszok hátoldalára erősített felirat, amelyet egy-egy piros lámpánál várakozva sikerült kisilabizálnom: „Ha ezt el tudod olvasni, az azt jelenti, hogy túl közel jöttél!” Természetesen akadtak közönséges szövegű matricák is, mint például az, amelyik káromlón hirdette: „Az Isten mögött utazol!” – hát igen, mint mindent, e műfajt is egyaránt lehet primitíven, illetve intelligensen művelni… Személyes kedvencem egy olyan matrica volt, amelyet egyszer egy női sofőr mögött láttam a hátsó szélvédőn: „Na és aztán? Főzni sem tudok!”

A vicces matricák helyét e hónapokban a különféle cégek és családi vállalkozások hirdetései foglalják el. Ám reklámországban nem csupán a tárgyak válnak hirdetési felületté, de a polgárok is. A szendvicsember nem új keletű figura, a világháború előtt is létezett – most viszont mindenki szendvicsembernek minősül: érdemes összeszámolni, hányféle reklámjelvényt hordozunk a ruházatunkon, a szatyrainkon… Lassan már a testünkön is, ahogyan a sportolóknál: az ökölvívók háta valójában nem hát, csak hirdetési felület, amelyet az élő közvetítés idejére bérbe lehet venni…