Hetvenezer euró

Ma már azonban európai felelősséggel kell élnünk, gondolkodnunk. Ezt fejezi ki az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) augusztus 9-i nyilatkozata is nevünkben, az európai katolikus egyház nevében, az üldözést szenvedő iraki keresztények védelmében. Ezt fejezte ki a magyar Külügyminisztérium augusztus 10-i nyilatkozata is. Nemcsak szavakkal, de konkrét javaslatokkal és a már említett segélyszállítmánnyal is.

Az iraki keresztények védelmében való fellépést kért Orbán Viktor miniszterelnök is abban a levelében, amelyet augusztus 12-én ír Herman van Rompuynak, az Európai Tanács elnökének.


Ebben konkrét politikai lépéseket sürget a kegyetlen erőszak ellen, mely már létében fenyegeti a keresztény közösséget. „Az Európai Uniónak azonnal határozott politikai választ kell adnia a fejleményekre, meg kell akadályoznia az észak-iraki keresztények elleni népirtást.” Orbán Viktor leveléből kitűnik: az Európai Unió most már nem elégedhet meg aggodalmának kifejezésével, hanem a közös felelősség jegyében cselekednie kell. Ezért arra kéri a közismerten kereszténydemokrata Herman van Rompuyt, hogy az Európai Tanács következő, augusztus végi tanácskozásának napirendjére vegye fel az iraki keresztény közösség helyzetének megtárgyalását. Orbán Viktor megerősítette: Magyarország támogat minden olyan megoldást, amely garantálja az iraki keresztény közösség létét és jövőjét.

A hetvenezer euró valóban csepp a tengerben, de jelzése konkrét segítőkészségünknek, mely különösen keresztény testvéreinknek szól, imáinkat kísérve. És természetesen minden jazidi kurd, gázai palesztin vagy izraeli békeszerető ember számára bizonyíthatja európai keresztény szolidaritásunkat.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .