A társadalom gyógyulásáért

A zugligeti egyházközség tagjai 1989-ben olyan embereknek segítettek, akiket nem ismertek, akikkel akkor találkoztak először. Adományaikkal, támogatásukkal bizonyították, hogy „a legfontosabb igazság: ember a másik embernek testvére, és előítéletek, ellenérdekek egymástól nem választhatnak el”. Már az első este majd ezer embernek tudtak segítséget nyújtani. Ezekben a napokban az egész világ egy olyan magatartást ismerhetett meg, mely a mai napig élő, mely azóta is a „közösség és a társadalom gyógyulását” hivatott szolgálni.


Az ünnep résztvevői megtekinthették Horváth Ernő fotóművész Kivésett szabadság című kiállítását a ’89-es eseményekről, de láthatták az európai kommunizmus bukását felidéző egykori karikatúrákat is. Egész napos filmvetítés mutatta be a Máltai Szeretetszolgálat elmúlt huszonöt évét és a máltaiak ’89-es szerepvállalását.

A zugligeti tábor egykori körülményeit is felelevenítették korabeli tárgyakkal, sátorral. Az ünnep alkalmából a Magyar Posta bélyeget, a Magyar Nemzeti Bank pedig kétezer forint névértékű emlékérmét bocsátott ki.

Részese voltam címmel pódiumbeszélgetést is rendeztek vezetőkkel, önkéntesekkel és egykori táborlakókkal. Az 1989 őszének eseményeit felidéző, lapzártánkkor zajlott kerekasztal-beszélgetésről következő számunkban olvashatnak részletes beszámolót.

Fotó: Kissimon István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .