Írásában a püspök kifejti: igaztalan az a vád, hogy az egyházi kiközösítést emlegető püspökök visszaélnének a hatalmukkal. „A kiközösítés annak kinyilvánítása – súlyos bizonyítékok alapján –, hogy egy katolikus személy tettei vagy nyilvánosan kimondott szavai egyértelműen összeegyeztethetetlenek az egyház tanításával. E büntetés elsődleges célja, hogy az illető ráébredjen, milyen súlyos tévedésben van, és megbánja azt.” A püspök rámutat: a kiközösítés másik célja, hogy biztosítsa a híveket: valóban az az igaz katolikus tanítás, amit annak hisznek. „A híveket felháborítja és összezavarja, ha engedjük, hogy megrendüljön a hitük. Egyes katolikusok nyilvánosan a hívek meggyőződésével és erkölcseivel ellentétes dolgokat állítanak, látszólag következmények nélkül. Ha szó nélkül hagyjuk, úgy tűnik, mintha az egyház és a püspök is egyetértene. Ez súlyos dolog.” Ilyen esetekben helyénvaló a négyszemközti „elbeszélgetés”, de szélsőséges esetekben akár a kiközösítés is indokolttá válhat. „Úgy vélem, a püspök valójában nem közösít ki senkit – írja Robert Vasa. – Az embert a hittel és az erkölccsel összeegyeztethetetlen szavai és tettei zárják ki az egyház közösségéből. Súlyos, nyilvános esetekben a püspök dönthet úgy, hogy a közösség megszűnését nyilvánosan kijelenti. E kijelentés azonban éppúgy nem oka a kiközösítés megtörténtének, mint ahogy a diagnózis nem oka a betegségnek.” A főpásztor a beteg számára előírt diétához hasonlítja a kiközösítést. „Senkinek sem jut eszébe hatalmi visszaéléssel vádolni az orvost, hiszen nyilvánvaló, hogy amikor a cukorbetegtől megvonja a cukrot, kizárólag a beteg egészségét tartja szem előtt. Sőt, ha azt állítaná, hogy nyugodtan fogyaszthat cukrot, komoly óvatlanságot, súlyos műhibát követne el.” A püspöknek szólnia kell, ha egy hívő súlyos tévedésbe esik és kizárja magát a katolikus hit közösségéből. Ha nem teszi szóvá a tévedést, mert fél, hogy megbántja az illetőt, az sem nem együttérzés, sem nem szeretet” – figyelmeztet Vasa, majd hozzáteszi: ő maga számos megerősítő visszajelzést kap a hívektől, amikor keményebben szót emel erkölcs és fegyelem dolgában. „Ma, amikor rengeteg a téveszme és a hamis tanítás, a Szentatya hangja tisztán és igazan szól. Az egyház tanításai következetesen, rendszerezetten le vannak írva. A püspököknek és a papoknak kötelességük, hogy az igazságra vezessék a híveket, és megóvják őket a tévedésektől” – hangsúlyozza az oregoni püspök.
(Catholic Sentinel)
