Helytállók a végeken

Fotó: Merényi Zita

 

Egy nagyjából ötven kilométer átmérőjű körben mozgunk, amikor fölkeressük a ferences lelkipásztori szolgálat néhány falvát a Nagyszőlősi járásban. Úgy érezzük magunkat, mintha egy ügyességi autóverseny résztvevői lennénk: a kormánynál ülő Márió, majd Ámosz atya úgy 20 kilométer/órás sebességgel kacskaringózik az úton, kerülgeti a gödröket. Nem aggódnak, ők naponta erre járnak, minden kátyút jól ismernek. Az első állomásunk Bökény.
– Atya, vihetem a táskáját? – így fogadja Andris Márió atyát a bökényi templom kapujában. Iskolai szünet van, a gyerekek mégis összegyűltek, és várják a hittanárukat, aki most késve érkezik a magyarországi látogatók miatt. A kis templomot, amely a falu főutcáján áll, az 1990-es években kezdték építeni a magyar kormány és a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye támogatásával, a hívek összefogásával. Ebben a református többségű faluban ugyanis a szovjet diktatúra évtizedeiben nem volt római katolikus templom. 1998-ban aztán az árvíz elpusztított mindent, a faluban élők házai is az ár áldozatává váltak. Csak lassan tudott talpra állni a település, de 2003-ban újra nekifogtak a katolikus templom fölépítésének. A négytornyú templom ma a liturgia és a közösségi élet otthona. A szakrális teret az egyik oldalról a nagy étkező és a könyvtár, a másik oldalról a gyóntatószoba és az iroda veszi körbe. A földszinten és az emeleten is hittantermet alakítottak ki. Itt ülnek csendben, a vendégek érkezése miatt kicsit megszeppenve az elsőáldozásra készülők. A plébániai szolgálatot segítők hősugárzóval varázsolnak egy kis meleget a terembe; Kárpát­alján nagyon drága dolog a fűtés. A falakon a történelmi közelmúlt képei: egy összeállítás azoknak a papoknak az élettörténetéről és szolgálatáról, akik a szovjet uralom vallásüldözésének áldozataivá váltak. Weinrauch Márió OFM a húsvétról beszél a gyerekeknek. Képek segítségével igyekszik megértetni velük, mit jelent elveszíteni valakit, majd viszontlátni a feltámadás örömében. Sok-sok személyes vallomással hozza közel hallgatóságához az evangéliumi eseményeket. Azután játékos kérdezz-felelek következik, majd pedig a jutalomcsokik beszerzése a szemközti boltban. A gyerekek nehezen engedik el a papjukat; kirándulásért könyörögnek, amit Márió atya meg is ígér nekik.
Bökényből Nevetlenfalu felé vesszük az irányt, ahol a plébános, Hajas Ámosz OFM éppen lelkinapot tart. Pap barátja, Petenko Miron ukrán származású, de a hívei miatt megtanult magyarul. Most éppen Alpha-kurzusra hozta el a férficsoportját, fél éven belül az ötödiket. Imára, dicsőítő énekre érkezünk. Ámosz atyát két falubeli akolitus segíti, Simon Pali és Fudella Attila, aki az egyházközség kurátora. Nevetlenfaluban a többség római katolikus és magyar. A sok munkához kellenek a munkatársak, és akad is belőlük bőven. A szovjet korszakban, amikor az egyház­köz­ségek éléről hiányoztak a papok, a világiakban kialakult az a mentalitás, hogy a maguk erejéből tegyenek az Egyházért. A ferencesek pedig, akik már harminc éve szolgálnak itt, fölnevelték a híveket a szolgálatra. Hat akolitus és sok hitoktató segíti Ámosz atyát itt, Nevetlenben és másik három településén is. A napok hittanórákkal, beteglátogatással, beszélgetésekkel, lelkivezetéssel, jegyes­oktatással, szentmisével telnek. Hittanra szívesen járnak a gyerekek és a felnőttek is.
Az Alpha-kurzusnak helyet adó plébániát igyekeztek felújítani: van közösségi és hittanterem, a ház mögött pedig egy nagy udvar. Szemközt, az utca túloldalán áll a falu százéves temploma, mellette hatvanfős óvoda épül a magyar kormány 2016-ban jóváhagyott programjának keretében. „Mi magunk építjük a gyerekeinknek” – mondja büszkén Attila, miközben a látványterveket mutatja. A munkások egytől egyig falubeliek. Az építésvezető, Fudella József is akolitus. A munkából kiveszi a részét a református harangozó és az egyik presbiter is. Attila és József kisiskolás fiai szitálják a homokot a betonozóknak. „Szeretjük a falunkat, és teszünk érte, hogy jó legyen itt az élet, hogy itt maradjanak az emberek – utal Attila a térség legnagyobb gondjára, az elvándorlásra. – Sokan mennek el a nehéz megélhetés miatt, de aki marad, az tenni akar valamit azért, hogy élet legyen itt” – mondja. Ámosz atya és Attila vezetésével a hét végén egyházmegyei lelkigyakorlat lesz Munkácson: a Szent András Evangelizációs Iskola Új élet Krisztusban elnevezésű kurzusára várják a híveket. Ámosz atya vallja, nagy a jelentősége annak, hogy helybeliek tartanak lelkigyakorlatot az ittenieknek. Kezdetben sokan féltek kiállni egymás elé, mondván: én csak egy traktoros vagyok, hogyan beszéljek mások előtt? Ámosz atya segítségével azonban legyőzték a gátlásaikat, és összeszedték a bátorságukat. „Nagyon megérinti az embereket, hogy közülük való férfiak és asszonyok tesznek tanúságot a hitükről. Hagyományos vallásosságuk ellenére az itt élők nagyon fogékonyak a karizmatikus lelkiségű evangelizációra. Éheznek arra, amit Isten adni akar nekik” – mondja Ámosz atya.
Nevetlenfaluból vele indulunk tovább. Benézünk Cse­pére, ahol az Árpád-kori templom a refomátusokhoz került, a katolikusoknak pedig egy átalakított magtár lett a templomuk; az épület mellé tornyot emeltek, benne hittanteremmel. A közelben ott áll az ukrán zászló kék és sárga színeire festett nagy iskola, ahol csak három évvel ezelőtt indult magyar osztály. A gyerekek írni-olvasni nehezen tudnak az anyanyelvükön, erre is a hittanórán tanítja őket Ámosz atya a segítőivel.
Másnap Feketeardó és Ak­lihegy az úti cél. Feke­teardón a katolikus templom a XIII. században épült, a XV. században gótikus stílusban kibővítették, legutóbb pedig 1993-ban újították fel. Feke­teardó egyike azoknak a településeknek, amelyeket 1998-ban elöntött az árvíz. Az újjáépítéskor a romokat a falu szélén halmozták fel, itt jött létre a „tábor”, ahol a cigányság épített magának szegényes otthonokat. A ferences pap és a nevetlenfalui segítők cigánymissziója néhány éve kezdődött. „A gyerekek és a szüleik is rákaptak a közösségi alkalmakra” – magyarázza Ámosz atya. Látogatásunkkor éppen Fudella Magdus néni és Fudella Anita tanítja a gyerekeket. A plébániai hittanteremben cserépkályha ad meleget. Sok gyerek gyűlik itt össze, a négyévestől a tízévesig, fiúk és lányok vegyesen. A tanulás a tízparancsolatról nehezen megy, de a kéz- és lábmozdulatokkal kísért ének lázba hozza őket. A szülők és a nagyszülők este jönnek egy kis beszélgetésre, dicsőítésre, gyógyulásért mondott imára.
Aklihegyen az asszonyok Alpha-kurzusára vagyunk hivatalosak. Dimbes-dombossá válik a táj, érezzük, valóban a Kárpátok alján járunk. A falu iskolája ott épült, ahol az út kezd fölkapaszkodni a dombra. Aklihegy hivatalosan falu, mégis inkább tanya jellegű település: a házak szétszórtan állnak, egymástól nagy távolságra. Sok gyereknek 5-7 kilométert kell gyalogolnia, hogy eljusson az iskolába. A templom jellegzetesen kárpát­aljai: Ökumenikus Keresztyén Templom – hirdeti a bejárat fölött a felirat. Az 1994-ben épített istenházát békességben, egyetértésben, közösen használja a református többség, illetve a római katolikus és a görög­katolikus közösség. „A katolikus hitélet megújulása a ferencesekkel kezdődött. Szerencsénk volt, hogy ránk találtak. Ámosz atya kilenc éve van itt, újító ember, és ez a lelkiség elért bennünket is” – mondja örömmel István és Pali, az Alpha-kurzus két vezetője.
A találkozó helyszíne a falu boltja, amely egyúttal büfé, kocsma és kávéház is. Otthonos a helyiség, a kályhában lobog a tűz, az asztalon szendvicsek, tea. Az ablakon bekukucskál a lemenő nap. A falubeli asszonyok hetedik alkalommal gyűltek össze, reformátusok és katolikusok, fiatalok és idősebbek vegyesen. Jó és rossz döntéseink, életutunk segítői és a gondviselés megtapasztalása – ez a kurzus témája. A bensőséges beszélgetésben a résztvevők megosztják egymással nehézségeiket és örömeiket. Gyorsan elrepül a két óra, a társaság tagjai búcsúzkodnak. Már koromsötét van, amikor hazaindulunk.
Ahogy autózunk vissza Nagyszőlősre, a térség gondjairól beszélgetünk. „Gürcölés a megélhetésért, szétszakadó családok, elvándorlás – summáz Márió atya. A járás a mezőgazdaságból élne, ha volna elég napszámos. A magyar kormány támogatásával beindított traktorprogram célja is a gazdaság élénkítése, fejlesztése. Sok melegházat látunk az út mentén; primőr zöldségek és gyümölcsök termesztésével próbálkoznak a helyiek. Van, ahol már januárban palántáznak, és ugyanabba a földbe kétszer is ültetnek. De ez a ritkább. Nehéz munka a gazdálkodás, sokan inkább a határ közelségéből élnek: virágzik a fekete- és a szürkekereskedelem – mondja Márió atya, és említést tesz arról is, milyen tragédiák húzódnak meg a háttérben. A másik kiutat a külföldi munkavállalásban látják az emberek, így a távol lévő szülők helyett gyakran a nagyszülőkre marad a gyerekek nevelése. A szülők arra vágynak, hogy minden tőlük telhetőt megadhassanak a gyerekeiknek, például okos­tele­font vehessenek nekik. „A feke­teardói cigánygyerekeket is Messengeren hívjuk össze” – mondja Ámosz atya. Mindegyik ferences arról számol be, hogy a kárpátaljai gyerekek életét is uralja az okos­eszközök világa, és köztük is megtapasztalható a motiválatlanság, a bizonytalanság, de megvan bennük a nyitottság is. A ferences atyák erre építenek szolgálatuk során. Hitélményt és közösséget teremtenek, valódi kapaszkodókat adnak mindenkinek.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.