Helytállók a végeken

Fotó: Merényi Zita

Egy nagyjából ötven kilométer átmérőjű körben mozgunk, amikor fölkeressük a ferences lelkipásztori szolgálat néhány falvát a Nagyszőlősi járásban. Úgy érezzük magunkat, mintha egy ügyességi autóverseny résztvevői lennénk: a kormánynál ülő Márió, majd Ámosz atya úgy 20 kilométer/órás sebességgel kacskaringózik az úton, kerülgeti a gödröket. Nem aggódnak, ők naponta erre járnak, minden kátyút jól ismernek. Az első állomásunk Bökény.
– Atya, vihetem a táskáját? – így fogadja Andris Márió atyát a bökényi templom kapujában. Iskolai szünet van, a gyerekek mégis összegyűltek, és várják a hittanárukat, aki most késve érkezik a magyarországi látogatók miatt. A kis templomot, amely a falu főutcáján áll, az 1990-es években kezdték építeni a magyar kormány és a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye támogatásával, a hívek összefogásával. Ebben a református többségű faluban ugyanis a szovjet diktatúra évtizedeiben nem volt római katolikus templom. 1998-ban aztán az árvíz elpusztított mindent, a faluban élők házai is az ár áldozatává váltak. Csak lassan tudott talpra állni a település, de 2003-ban újra nekifogtak a katolikus templom fölépítésének. A négytornyú templom ma a liturgia és a közösségi élet otthona. A szakrális teret az egyik oldalról a nagy étkező és a könyvtár, a másik oldalról a gyóntatószoba és az iroda veszi körbe. A földszinten és az emeleten is hittantermet alakítottak ki. Itt ülnek csendben, a vendégek érkezése miatt kicsit megszeppenve az elsőáldozásra készülők. A plébániai szolgálatot segítők hősugárzóval varázsolnak egy kis meleget a terembe; Kárpát­alján nagyon drága dolog a fűtés. A falakon a történelmi közelmúlt képei: egy összeállítás azoknak a papoknak az élettörténetéről és szolgálatáról, akik a szovjet uralom vallásüldözésének áldozataivá váltak. Weinrauch Márió OFM a húsvétról beszél a gyerekeknek. Képek segítségével igyekszik megértetni velük, mit jelent elveszíteni valakit, majd viszontlátni a feltámadás örömében. Sok-sok személyes vallomással hozza közel hallgatóságához az evangéliumi eseményeket. Azután játékos kérdezz-felelek következik, majd pedig a jutalomcsokik beszerzése a szemközti boltban. A gyerekek nehezen engedik el a papjukat; kirándulásért könyörögnek, amit Márió atya meg is ígér nekik.
Bökényből Nevetlenfalu felé vesszük az irányt, ahol a plébános, Hajas Ámosz OFM éppen lelkinapot tart. Pap barátja, Petenko Miron ukrán származású, de a hívei miatt megtanult magyarul. Most éppen Alpha-kurzusra hozta el a férficsoportját, fél éven belül az ötödiket. Imára, dicsőítő énekre érkezünk. Ámosz atyát két falubeli akolitus segíti, Simon Pali és Fudella Attila, aki az egyházközség kurátora. Nevetlenfaluban a többség római katolikus és magyar. A sok munkához kellenek a munkatársak, és akad is belőlük bőven. A szovjet korszakban, amikor az egyház­köz­ségek éléről hiányoztak a papok, a világiakban kialakult az a mentalitás, hogy a maguk erejéből tegyenek az Egyházért. A ferencesek pedig, akik már harminc éve szolgálnak itt, fölnevelték a híveket a szolgálatra. Hat akolitus és sok hitoktató segíti Ámosz atyát itt, Nevetlenben és másik három településén is. A napok hittanórákkal, beteglátogatással, beszélgetésekkel, lelkivezetéssel, jegyes­oktatással, szentmisével telnek. Hittanra szívesen járnak a gyerekek és a felnőttek is.
Az Alpha-kurzusnak helyet adó plébániát igyekeztek felújítani: van közösségi és hittanterem, a ház mögött pedig egy nagy udvar. Szemközt, az utca túloldalán áll a falu százéves temploma, mellette hatvanfős óvoda épül a magyar kormány 2016-ban jóváhagyott programjának keretében. „Mi magunk építjük a gyerekeinknek” – mondja büszkén Attila, miközben a látványterveket mutatja. A munkások egytől egyig falubeliek. Az építésvezető, Fudella József is akolitus. A munkából kiveszi a részét a református harangozó és az egyik presbiter is. Attila és József kisiskolás fiai szitálják a homokot a betonozóknak. „Szeretjük a falunkat, és teszünk érte, hogy jó legyen itt az élet, hogy itt maradjanak az emberek – utal Attila a térség legnagyobb gondjára, az elvándorlásra. – Sokan mennek el a nehéz megélhetés miatt, de aki marad, az tenni akar valamit azért, hogy élet legyen itt” – mondja. Ámosz atya és Attila vezetésével a hét végén egyházmegyei lelkigyakorlat lesz Munkácson: a Szent András Evangelizációs Iskola Új élet Krisztusban elnevezésű kurzusára várják a híveket. Ámosz atya vallja, nagy a jelentősége annak, hogy helybeliek tartanak lelkigyakorlatot az ittenieknek. Kezdetben sokan féltek kiállni egymás elé, mondván: én csak egy traktoros vagyok, hogyan beszéljek mások előtt? Ámosz atya segítségével azonban legyőzték a gátlásaikat, és összeszedték a bátorságukat. „Nagyon megérinti az embereket, hogy közülük való férfiak és asszonyok tesznek tanúságot a hitükről. Hagyományos vallásosságuk ellenére az itt élők nagyon fogékonyak a karizmatikus lelkiségű evangelizációra. Éheznek arra, amit Isten adni akar nekik” – mondja Ámosz atya.
Nevetlenfaluból vele indulunk tovább. Benézünk Cse­pére, ahol az Árpád-kori templom a refomátusokhoz került, a katolikusoknak pedig egy átalakított magtár lett a templomuk; az épület mellé tornyot emeltek, benne hittanteremmel. A közelben ott áll az ukrán zászló kék és sárga színeire festett nagy iskola, ahol csak három évvel ezelőtt indult magyar osztály. A gyerekek írni-olvasni nehezen tudnak az anyanyelvükön, erre is a hittanórán tanítja őket Ámosz atya a segítőivel.
Másnap Feketeardó és Ak­lihegy az úti cél. Feke­teardón a katolikus templom a XIII. században épült, a XV. században gótikus stílusban kibővítették, legutóbb pedig 1993-ban újították fel. Feke­teardó egyike azoknak a településeknek, amelyeket 1998-ban elöntött az árvíz. Az újjáépítéskor a romokat a falu szélén halmozták fel, itt jött létre a „tábor”, ahol a cigányság épített magának szegényes otthonokat. A ferences pap és a nevetlenfalui segítők cigánymissziója néhány éve kezdődött. „A gyerekek és a szüleik is rákaptak a közösségi alkalmakra” – magyarázza Ámosz atya. Látogatásunkkor éppen Fudella Magdus néni és Fudella Anita tanítja a gyerekeket. A plébániai hittanteremben cserépkályha ad meleget. Sok gyerek gyűlik itt össze, a négyévestől a tízévesig, fiúk és lányok vegyesen. A tanulás a tízparancsolatról nehezen megy, de a kéz- és lábmozdulatokkal kísért ének lázba hozza őket. A szülők és a nagyszülők este jönnek egy kis beszélgetésre, dicsőítésre, gyógyulásért mondott imára.
Aklihegyen az asszonyok Alpha-kurzusára vagyunk hivatalosak. Dimbes-dombossá válik a táj, érezzük, valóban a Kárpátok alján járunk. A falu iskolája ott épült, ahol az út kezd fölkapaszkodni a dombra. Aklihegy hivatalosan falu, mégis inkább tanya jellegű település: a házak szétszórtan állnak, egymástól nagy távolságra. Sok gyereknek 5-7 kilométert kell gyalogolnia, hogy eljusson az iskolába. A templom jellegzetesen kárpát­aljai: Ökumenikus Keresztyén Templom – hirdeti a bejárat fölött a felirat. Az 1994-ben épített istenházát békességben, egyetértésben, közösen használja a református többség, illetve a római katolikus és a görög­katolikus közösség. „A katolikus hitélet megújulása a ferencesekkel kezdődött. Szerencsénk volt, hogy ránk találtak. Ámosz atya kilenc éve van itt, újító ember, és ez a lelkiség elért bennünket is” – mondja örömmel István és Pali, az Alpha-kurzus két vezetője.
A találkozó helyszíne a falu boltja, amely egyúttal büfé, kocsma és kávéház is. Otthonos a helyiség, a kályhában lobog a tűz, az asztalon szendvicsek, tea. Az ablakon bekukucskál a lemenő nap. A falubeli asszonyok hetedik alkalommal gyűltek össze, reformátusok és katolikusok, fiatalok és idősebbek vegyesen. Jó és rossz döntéseink, életutunk segítői és a gondviselés megtapasztalása – ez a kurzus témája. A bensőséges beszélgetésben a résztvevők megosztják egymással nehézségeiket és örömeiket. Gyorsan elrepül a két óra, a társaság tagjai búcsúzkodnak. Már koromsötét van, amikor hazaindulunk.
Ahogy autózunk vissza Nagyszőlősre, a térség gondjairól beszélgetünk. „Gürcölés a megélhetésért, szétszakadó családok, elvándorlás – summáz Márió atya. A járás a mezőgazdaságból élne, ha volna elég napszámos. A magyar kormány támogatásával beindított traktorprogram célja is a gazdaság élénkítése, fejlesztése. Sok melegházat látunk az út mentén; primőr zöldségek és gyümölcsök termesztésével próbálkoznak a helyiek. Van, ahol már januárban palántáznak, és ugyanabba a földbe kétszer is ültetnek. De ez a ritkább. Nehéz munka a gazdálkodás, sokan inkább a határ közelségéből élnek: virágzik a fekete- és a szürkekereskedelem – mondja Márió atya, és említést tesz arról is, milyen tragédiák húzódnak meg a háttérben. A másik kiutat a külföldi munkavállalásban látják az emberek, így a távol lévő szülők helyett gyakran a nagyszülőkre marad a gyerekek nevelése. A szülők arra vágynak, hogy minden tőlük telhetőt megadhassanak a gyerekeiknek, például okos­tele­font vehessenek nekik. „A feke­teardói cigánygyerekeket is Messengeren hívjuk össze” – mondja Ámosz atya. Mindegyik ferences arról számol be, hogy a kárpátaljai gyerekek életét is uralja az okos­eszközök világa, és köztük is megtapasztalható a motiválatlanság, a bizonytalanság, de megvan bennük a nyitottság is. A ferences atyák erre építenek szolgálatuk során. Hitélményt és közösséget teremtenek, valódi kapaszkodókat adnak mindenkinek.