Háromszor lőttek utána az oroszok

Amikor letérdeltem az Oltáriszentség előtt, azt éreztem, hogy hazajöttem, innen el nem megyek többet. A nővérek azt mondták, még két évig tanulnom kell, így kitanultam a varrást, letettem a segédvizsgát, majd pár év múlva a mestervizsgát. Így mint varrónő léptem be 1938. szeptember 15-én, Fájdalmas Szűzanya napján a rendbe. 1939-ben volt a beöltözésem, melynek most ünnepeltük a hetvenéves jubileumát – kezdte Julianna nővér visszaemlékezését a fiatalkori évekre. A mellettük lévő házban (ami most a Vakok Intézetének épülete) volt egy nagy varroda, ahol hatvan növendék – 14-18 éves korig – tanult varrni, főzni, és más háztartási dolgokat. Egy kedvesnővér oktatta őket. Ebben az épületben naponta vagy félezer szegény ember kapott meleg ételt a kerület Akciókonyhájában Horthyné gondoskodásával. Julianna nővér különböző munkahelyeken dolgozott, legtöbbet a fehérnemű-varrodában, de óvodában dadusként is ügyelt a gyerekekre. A háború alatt nagyon nehéz lett a helyzetük. 1945. január 3-án kaptak egy belövést, ekkor három nővér meghalt, és az épület hátsó része megrongálódott.
„Január 10-én jöttek be az oroszok, akkor még néhány növendék velünk volt, rájuk is vigyáznunk kellett. Mi összekapaszkodtunk és védtük egymást, hogy ne tudjon senki kimenni. Ekkor az oroszok gránátot dobtak be közénk, három nővér szilánkot kapott, ők meghaltak, valamint egy kislány – Fábián Mária –, akinek ez volt az utolsó szava: „Köszönöm Szűzanyám, megyek hozzád!” Mi szétfutottunk, először itt, az alagsorban lőttek rám, de elbuktam egy csomó ágyneműben, elfutott a golyó a fejem fölött. Utána a Hermina úton kétszer lőttek utánam, ott is elestem, így a fejem fölött elment az egyik golyó, fölálltam, futottam tovább, akkor egy méterrel mögöttem süvített el a lövedék. Egy nővér, aki szintén elfutott, annak is utána dobták a gránátot, őt a hátán találták el, szintén meghalt. Rohantam a 20-as számig, ahol egy Sztálin-gyertya megvilágította a gerendákat, és felmentem a padlásra. Utánam futottak, én egy homokláda mellé bújtam, ami tele volt hóval, és mivel nekem is fehér volt a ruhám, nem látták meg, hogy ott vagyok. Ott ültem a hó közepén, nem fáztam, a ruhám nem ázott át, úgy éreztem, mintha az Isten ölében ülnék. Amikor kezdett világosodni, lejöttem és megálltam az első ablaknál. Az egyik kutya meglátott, ugatni kezdett, ekkor kinézett a gazdája, és látta, hogy egy nővér áll ott. Gyorsan berántott, a fehér szerzetesi habitus helyett, adott egy ruhát és fekete kendőt, hogy kössem be a fejemet. Ne lássák, hogy fiatal vagyok, mert akkor huszonhat éves voltam. Három napig meghúzódtam nála, ha jött valaki, lehajtottam a fejemet, úgy csináltam mintha öregasszony lennék” – mesélte a nővér a legnehezebb napokat.

1948-ban megmondták a hatóságok, hogy a növendékeket két év alatt vizsgáztassák le, mert 1950-ben átveszik az épületet. 1950. június 30-ig a tanulóknak el kellett hagyniuk a házat. Azon a nyáron három héten keresztül mindennap beszólt valaki a portára, hogy készüljenek, mert azon az éjjelen jönnek értük. A nővérek összekészülve várták az autót, nem tudtak rendesen aludni, mert minden teherautó dübörgésére felébredtek. Később megtudták, azért nem internálták a rendtagokat, mert szegényekkel foglalkoztak. A főnöknő elintézte, hogy minden nővérnek legyen biztos lakhatási lehetősége. Julianna nővér Veronika nővérrel Máriaremetére került. Három évig a Fővárosi Kesztyűüzemben dolgoztak, majd amikor 1951-ben megalapították a Szolidaritás Háziipari Szövetkezetet, ők is itt találtak új munkahelyet. Először a Krisztus király-templom udvarában kaptak egy nagy termet, ott tanulták meg a kesztyűkötést. Utána a Hermina útra jöttek, majd ez is kicsinek bizonyult, ezért átmentek a Rumbach Sebestyén utcába. Itt kesztyűket kötöttek, hatvan szerzetes dolgozott, Julianna nővér mint műszaki részlegvezető tevékenykedett. Feladata az volt, hogy megtanítsa őket a kötőgépek használatára, később gyermekruhákat is gyártottak, amelyek nagyon kelendőek voltak. Közben a Kosztolányi Dezső téren sikerült egy kétszobás lakáshoz jutniuk. Később a Külkereskedelmi Vállalat Celldömölkön alapított egy kesztyűkötő részleget. 1965-ben megkérték a nővért, menjen le beindítani az üzemet.

„Jó, de az elnök úr beszélje meg a párttal, hogy mi nővérek vagyunk, gyakoroljuk a vallásunkat, templomba járunk. Ha ebből kifogást csinálnak, nem vállaljuk az egész munkát”- adta meg a választ Julianna nővér a hívásra. Majd jött az elnök válasza, hogy semmiféle kifogása nincs a pártnak, gyakorolhatják a vallásukat, csak jöjjenek, indítsák be a munkát és tanítsák be az embereket! Egy jól sikerült cserével Celldömölkön, egy társasházban lett lakásuk. „Minden lakó nagy örömmel fogadott minket, így mikor költöztünk, segítettek pakolni, estére be volt rendezve a lakásunk. A dolgozók nagyon megszerettek bennünket, olyan volt, mint egy nagy család, mert jó légkört tudtunk kialakítani. Az elnök úr megmondta, ha káromkodik valaki, az megkapja rögtön a munkakönyvét, mert nem szabad megengedni, hogy káromkodás legyen ott, ahol szerzetes nővérek dolgoznak. Szépen, csendben folyt a munka, elbeszélgettünk, nem volt semmi gond, amit kértek, elmagyaráztam, ha én kértem valamit, akkor megtették. Amikor nem tudták, hogy kell csinálni egy új mintát, szóltak, körülfogtak és megmutattam nekik. Kétszáz bedolgozó segített a munkában, ők bevarrták a kesztyűk végeit. Ezeket az árukat nyugatra vitték exportra. Később sapkákat, sálat, pelerint, szoknyát is kötöttünk, melyet a szombathelyi nagykerbe vittek eladásra, ahol sokan vásárolták. Harmincegy évet töltöttünk Celldömölkön, és a Jóisten mindig megsegített, 1974-ben mentem nyugdíjba” – emlékezik a munkás hétköznapokra a nővér. „Néhány évvel a nyugdíjba vonulás előtt sikerült vennünk egy kis házat kerttel, itt pár tőke szőlő termett, melyet lecsemegéztünk. Mire nyugdíjba mentünk, már rendben volt a kert, ott kapálgattunk, azért örültünk neki, mert ki tudtunk mozdulni otthonról, nem a lakásban voltunk állandóan. De a nyomozók folyton a sarkunkban voltak, a templomtól kezdve mindenhova követtek. A végén már megmondtam az elnök úrnak, mondja meg a pártban, cserélje le ezt az illetőt, már annyira ismerjük az arcát!” Később Konkoly István püspök úrtól engedélyt kaptak az áldoztatásra. Kedden végigjárták a betegeket, jelezték a káplán úrnak, kik akarnak pénteken gyónni, majd Julianna nővér elment vasárnap a kórházba áldoztatni. Voltak kórházon kívüli betegek is, köztük egy nővér, aki nem tudott járni, ahhoz is rendszeresen eljártak az Oltáriszentséggel.

A szétszóratás alatt a Hermina úti épületben lelkészség működött, két atya lakott itt, valamint a sekrestyés és takarító: Pannika nővér, Juliska nővér, Jolán nővér, aki orgonált, és Mami (főnöknő), aki a Szolidaritás Javítórészleg vezetője volt. Az alagsorban a Szolidaritás raktára, mosókonyha, konyha és ebédlő működött. A nővérek az emeleten laktak, de az már akkor alá volt dúcolva, mert megroggyant az alapja a belövés miatt. „Amikor 1989-ben visszajöttünk, összegyűltünk a kápolnában, megújítottuk a fogadalmakat, és tovább folytattuk a világban az életet, amíg végre úgy alakult a sorsunk, hogy visszajöhettünk. Elkezdték bővíteni az épületet, a megsérült részt helyreállították, Szentendrén megkezdődhetett a noviciátus, a Lengyelországból érkező nővérek itt tanultak magyarul, – idézi fel a rendszerváltás éveit a nővér. 1994-től már lehetőség volt hosszabb itteni tartózkodásra, a celldömölki lakás bútorai Szentendrére és a Hermina útra kerültek. A kötőgépek egy kárpátaljai család életét könnyítették meg, melyet a nővérek odaajándékoztak nekik. „Miután végleg hazatértem, először portásként szolgáltam, és Veronkának a kertben segítettem locsolni. Mivel jól tudok szoknyát varrni, két év múlva megkértek, hogy varrjak a nővérek részére, később sekrestyés lettem.” A kilencvenéves Julianna nővér napjait az imádság és a munka tölti ki. Ma sem tétlenkedik, hanem Isten segítségével teszi, amit aznapra az Úr rendelt neki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..