Nos, ez a nagyvonalú művészi magatartás csak az Európa nyugati felén munkálkodóknak adatott meg. Kelet-Közép-Európa és a Balkán költői, írói – tisztelet az elefántcsonttornyokba húzódott kivételeknek – az elmúlt századokban végzetesen belekeveredtek a politikába és különféle szabadságharcos ügyekbe, szervezkedésekbe. Ha csupán az elmúlt három évtizedet vesszük: az úgynevezett rendszerváltás folyamatának élére mifelénk írástudók álltak. A cseh Václav Havel ebben az értelemben is kollégája lett Göncz Árpádnak, Csurka Istvánnak és másoknak. S így van ez most is, a Kárpát-medencében a helyzet változatlan: az értelmiségi létből fakadó közéleti szerepvállalás (parlamenti képviselőség, elnöki poszt és egyebek) sürgető lelkiismereti késztetése nem egy költőt, írót megérint, lefoglal.
Csontos János is így járt. Ózdon született, gyermekéveit idilli állapotok között töltötte a szomszédos faluban, Hódoscsépányon. (A kettő ma egy és ugyanaz: a hetvenes évek végén Csépányt Ózdhoz csatolták.) A serdülő ifjút szülei – egy interjúban ő maga vall erről – gyakran intették e szavakkal: „Fiam, csak a politikába ne keveredj soha!” Továbbá még egy tevékenységtől határozottan tiltották: az írástól, mondván, hogy az egy „haszontalan csavargó szakma”. Persze beszélhettek neki: költőnk első versikéit hatévesen alkotta, egy cipősdoboz hívogatóan fehér oldalaira. Debreceni egyetemi tanulmányai során életre szólóan elkötelezte magát a költészettel – ugyanakkor már ötödévesen egy napilap, a Hajdú-Bihari Napló szerzője volt. Az újságírásban „a gyorstüzelés, a hamari visszacsatolás” vonzotta. Nincs helyünk minden állomást felsorolni; a lényeg, hogy Csontos János neve a Magyar Nemzet politikai publicistájaként a verseket nem kedvelők számára is országosan ismertté vált. Kétségtelen tény: a költők-írók munkásságát többnyire felszámolja vagy legalábbis szünetelteti a közéleti tevékenységük – Csontos Jánosnak viszont bámulatosan sikerül szétválasztania és párhuzamosan művelnie a kettőt. Lapunkban mostanság heti rendszerességgel olvasható jegyzetei (egy helyen így vall hitéről: „Katolikus vagyok, gyakorló, de nem bigott hívő, immár megbékélt stádiumban… A krisztusi tanításnál nem ismerek nagyvonalúbb szellemi teljesítményt…”) mellett itt közölt vadonatúj versciklusa is erről tanúskodik.
