Halhatatlan

Nos, a magyar közéletben bizony sokaknak kellett méltatlanul meghalniuk, hogy legalább utólag megbecsüljék őket. Hat éve eltávozott kiváló költőnk, Bella István egyik tréfás, bár siralmasan igaz karcolata szerint a társadalom a költőt előbb kenyéren és vízen éhen pusztítja – s ha a szerencsétlen már felfordult, megkezdődik a halhatatlanítás. E folyamat első fázisa a temetési ünnepség, amelyen egy jól táplált és feltűnően elegáns úr meghatóan szépeket mond az elhunytról, hosszan méltatva számos érdemét, amelyet mindig, az első perctől minden illetékes felismert…

A költők utólagos halhatatlanulása persze régi história, 1847-ben már egy másik halhatatlan, egy bizonyos Petőfi Sándor is megénekelte A magyar politikusokhoz címmel:

Lenézik a szegény költőket
Ez elbízott, kevély urak,
Kik a megyék s ország gyűlésén
Fényes szerepet játszanak. (…)
 
Kevély urak, e szent betegnek
Milyen segélyt nyújtottatok?
Ha hozzáléptetek, azért volt,
Hogy rajta egyet rúgjatok!
 
Szegény gróf Széchenyi István egy teljes évig árulta a Lánchíd építésének költségeihez kibocsátott kötvényeit, és a kutya sem vett tőle – micsoda hülyeség, mondogatták az élesen látó kortársak, minek ide egy híd a Dunára… A végzetes döblingi pisztolylövés után ugyanazon kortársak a legnagyobb magyar jelzővel halhatatlanították Széchenyit. Ám hivatkozhatnánk – száz és száz jeles férfiú mellett – a gróf egy kortársára, Herman Ottóra (1835–1914) is, akit az utókor az utolsó magyar polihisztorként emleget, teljes joggal. És e hatalmas tudós, korának egyik legnagyobb koponyája életében milyen magyar elismerést kapott? Semmilyet. Még egy vacak díjacskát sem. (A Francia Becsületrendet viszont 1900-ban átnyújtották neki.) Sőt, kórusban gúnyolódtak rajta és tudományosan új távlatokat nyitó régészeti felfedezésein.

Egy szó mint száz: az okos nemzet nem utólag, de már életükben megbecsüli a nagyságait. Így volt ez a napokban elhunyt híres író, Jorge Semprun esetében, akiért a spanyolok és a franciák versengtek, hogy fiuknak tekinthessék. A sokat tapasztalt mester öt éve, a budapesti könyvfesztivál díszvendégeként úgy fogalmazott: „Egy emberhez utólag társíthatunk szép, szenvedélyes, nosztalgikus történeteket, de nekem csak egyetlen történetem van – a sajátom.”