Hagyományt őrizni és teremteni

– Krisztus velünk járja a történelem útját. És szól a göröghöz görögül, a latinhoz latinul, a szlávokhoz szlávul, a magyarokhoz pedig – már nemcsak az igehirdetésben, de a liturgiában is – magyarul, immár mindkét rítusban, bizánciban és latinban egyaránt. Hiszen Bizánc és Róma, de a kultúra minden más nagy központja is, a történelemben alakul. Az idő egyetlen pillanata sem örök, és minden kor minden emberének megvan a maga méltósága. Lehetnek mégis egy-egy kultúrában fénylő korszakok, ismerünk klasszikus időket, virágkorokat, és ismerünk az arany- és az ezüstkor után újra meg újra visszatérő vaskort. Igaz, sokszor az egyes pillanatok megítélése is nézőpont kérdése, nagyban függ attól, aki a véleményt formálja. Más azonban az Isten értékrendje. Az ő útjai nem a mi útjaink, és az ő gondolatai mérhetetlenül meghaladják az ember logikáját – hangsúlyozta Erdő Péter.

– A Magyar Görögkatolikus Egyháznak a sorsa is szenvedések és megpróbáltatások históriája, de a hit és az életszentség tanúsága is. Ez az a pont, ahol összetalálkozik a tegnap a mával, az ókor a középkorral, a barokk időkkel és napjainkkal; ebben a pontban találkozik katolikus a katolikussal, keresztény a kereszténnyel, ember az emberrel. Ez a középpont pedig maga Krisztus, aki ugyanaz tegnap és ma, aki a kezdet és a vég. Övé az idő és az örökkévalóság. És őt magát, vagyis a lényeget fedezheti fel minden katolikus a saját rítusában. Őt követve hordozzuk a tradíciót, tudunk magunk is keresztény kulturális hagyományt teremteni. Benne lehet az ember szentté és példaképpé a későbbi korok számára. Így lehetett klasszikus a maga nemében Boldog Romzsa Tódor, Boldog Gojdis Péter Pál, és mások is annyian Scheffler Jánostól Meszlényi Zoltánig, Bogdánffy Szilárdtól Apor Vilmosig – mondta a bíboros, aki beszédében – a II. vatikáni zsinat tanítása nyomán – arra is felhívta a figyelmet, hogy a részegyházak képmásai az egyetemes egyháznak, de nem puszta alkotórészei, hanem annak egészét mintázzák. Azáltal jelenítik meg az egész egyházat, hogy a püspök köré rendeződnek, akinek jelenléte megvalósítja bennük a krisztusi küldetés teljességét, és lehetővé teszi minden szentség kiszolgáltatását (vö. Christus Dominus 11a). Ezért olyan fontos, hogy saját egyházmegyéje, saját részegyháza lett a görögkatolikus magyarságnak, ezért ünnepel ma együtt az egész magyar egyház – zárta beszédét Erdő Péter bíboros.