Ha tótágast áll az életed…

Talán most már örömmel magával hozná Csinszkát is, hogy megmutassa ifjú feleségét a Festők Városa Hangulatfesztiválon. De lehet, hogy idecsalogatná a nyugatosokat is, hogy irodalmi esten olvassák fel legújabb verseiket, elbeszéléseiket. Persze elhangozhatna néhány megzenésített költemény is, miközben az irodalom iránt érdektelenek a kaposi korzón sétálva figyelnék az utcai forgatagot, az alkalmi sátrak kínálatát.

E merész képzettársításra minden oka megvan annak, aki évről évre „belekóstol” a hangulatfesztivál ezernyi programjába. A már kiskamaszkorát élő rendezvénysor mély gyökeret eresztett a városban; jelentős festőelődök nyomában járva – Rippl-Rónai József, Vaszary János és Galimberti Sándor szülővárosa Kaposvár – mai utódok viszik utcára jól-rosszul sikerült képeiket, kiállítások, hangversenyek, szabadtéri koncertek és utcazenészek várják a nagyérdeműt, no meg kézműves portékák vonzzák a tekintetet, a borkóstolók, lacikonyhák pedig a gyomrot teszik próbára.

Kaposvárhoz már Németh István polgármestersége (1895–1911) idején hozzátapadt a „virágos” jelző, és azóta is rajta maradt, hiszen évente 35-40 ezer virágpalántát ültetnek ki a közterületekre. A hatvan-egynéhány-ezres településen az utóbbi időben az égbe törő szökőkutak látványa is sokakat bámulatba ejt, ahogy egy-egy szecessziós homlokzat, párkánydísz, kovácsoltvas kerítés is. Kaposvár a szecesszió városa is; erről egy míves album jelent meg az idei hangulatfesztiválra, de örvendetes, hogy a szobrok száma is megszaporodott. Tehát akár ez utóbbiak városának is hívhatjuk Kaposvárt, amely 2008-ban Az Év Települése lett.

Ha sétánkat a Róma-hegyen kezdjük, ahol Rippl-Rónai élt francia származású feleségével, a már parfüméria-névadóként is ismert Lazarine asszonnyal és unokahúgával, Páris Anellával, különleges látvány vár ránk; egy békebeli, immár visszavonhatatlanul elillant kor levegőjéből szippanthatunk nagyot. Pazar festmény- és bútorkollekciójával hívogat a titkokat őrző villalakás, no meg a felismerés: e kisvárosnak adott egy világhírű művészt a Teremtő. Ezzel azt is bizonyítva: vidékről is bekerülhet valaki a világ körforgásába, s egy ország emblematikus alakjává válhat. Halála után is hat életműve, szellemisége, és óriási az az élményanyag, amelyet pasztell- és olajképei, megvalósult bútor-, porcelán- és textiltervei, illetve feljegyzései sugallnak.

Ide mindig jó megérkezni. Még akkor is, ha vendég közeledvén már nem rikácsol Rippl-Rónaiék Jankó nevű pávája, és Hepi kutya sem ugrál bennünket körül. Gera Katalin kaposvári szobrászművész Ady és Rippl-Rónai találkozása című szobránál azonban ott van a belvárosban – bronzba öntve. Okos buksiját rövid idő alatt fényesre simogatták a gyerekkezek…

A Róma-hegyen – amely az őszre már fogadótérrel, parkolóval lesz gazdagabb – Medgyessy alkotásai mellett új portrészobor fogad bennünket. Böszörményi Istvánnénak, az emlékmúzeum gondnokának köszönhető, aki jelentős összeget ajánlott fel e célra. Évtizedek óta hű őre, szeretetteljes szolgálója e háznak s látogatóinak. A műteremben még ma is e sokat megélt asszony kalauzolja a vendéget. Már gyermekként ismerte Horváth Balázst, a megyei múzeum művészettörténészének, Horváth János Milánnak, a jeles Rippl-Rónai-kutatónak a fiát. A szobrászművésszé lett ifjú remek bronzszobrot mintázott a százötvenedik évfordulóra. Az alkotás élethűen mutatja a mestert, fején félrecsapott barettsapkával, amely szinte összenőtt alakjával.

A szamárkordéval érkező Rippl- Rónai fején azonban kalap van. Akisebbek bátran az ölébe pattanhatnak. Trischler Ferenc zsánerszobra a sétálóutcában kapott helyett, és a nagy fülű szamár hátán is gyakran ül alkalmi vendég. Az Arany Oroszlán Patika közelében állították fel; ott, ahol a világhírűvé lett művész egykor patikussegédként dolgozott. A nevét viselő Rippl-Rónai Múzeum, a hajdani vármegyeháza klasszicista épülete is a közelben látható; falán tavaly helyezték el gróf Széchényi Ferencnek, Somogy Vármegye főispánjának reliefjét.

Platánlombok árnyékában bújik meg Weeber Klára kedves szobra, a Tótágas, amelyet ugyancsak a közelmúltban avattak. A földgömbre tapadó, csörgősipkás bohócfigura fittyet hány az acsarkodó közéletre, és játékos bájával bátorít: „Ha tótágast áll az életed, csak simogass meg, és átszáll rád a derűm.”

A mediterrán hangulatú város főterén álló Kossuth-szobortól, illetve a városházától balra fordulva a Noszlopy Gáspár utca hívogat újabb köztéri munkákkal. A városházi honatyák, honanyák és a köztisztviselők gyakran haladnak el az Alakoskodó mellett, de Kaposvár néhai szobrászművészének, Bors Istvánnak más munkái is láthatók itt. A Négy évszak igazi dísze az árnyas sétánynak; mindig üdítő itt a pihenés. A felcsendülő Vivaldi-muzsika – légyen bármely évszakról szó – andalítóan hat a modern szobrok előtt állva; a szökőkút színes vízsugara sötétedés után pazar látványt kínál. A várostervezők kiváló érzékkel helyezték el az utcabútorokat, s a legfőképpen esténként forgalmas vendéglátóhelyekig benyúló burkolatok ugyancsak különös harmóniát teremtenek. Aki azonban egyedül akar gondolataiba révedni, sétáljon tovább a most átadott, Vörös Csillag moziból Szivárvány Kultúrpalotává lett épület elé. Várja Florentine, Weeber Klára kalapos nőalakja. Bátran keressük társaságát, és telepedjünk mellé a padra; főleg, ha ilyen szépen hívogat: „Ha magányos vagy, csak ülj le mellém, suttogd el minden titkodat! Én ígérem, hogy hallgatok, s nem árulom el azokat!”

Körsétánk folytatódjék az Ady Endre utca és a Kossuth tér torkolatában. Itt találjuk a kvaterkázó Adyt és Rippl-Rónait, kezében pipával. Hogy mit mondhattak egymásnak a muskátlizuhatag alatt, csak találgathatjuk, a két nagyságot szemlélő kutya talán többet tud. A háttérben a Kapos étterem áll, a hajdani Korona Szálló helyén, ahol egy Nyugat-esten lépett közönség elé Ady. Látogatásának hírét emléktáblával örökítették meg.

A fákkal, virágokkal felöltöztetett, hangulatos növényszigetekkel tarkított utcán szinte belebotlunk egy háromkerekű biciklibe. Cumis kislány rakta félre, hogy nagyobb társa mesemondását hallgassa. A sarkára ereszkedő, olvasó bakfislány alakját sok gyerkőc megcsodálja, ahogy a cumit is szeretnék kivenni a kicsi lány szájából. Sörös Rita, a fiatal szobrásznemzedék meghatározó alakja – akinek söröskrigli-szökőkútja a Donneri körforgalomban áll, ahol hajdanán Donner János kocsmáros, a neves serfőzőmester nedűjét mérték – mindenképp megállítja a járókelőt e szoborkompozíciójával. Öröm fut át az arcokon, amikor látjuk, milyen élvezettel pattannak a biciklire a lurkók, s telepszenek az olvasó diáklány mögé. Szeretnék a bronzzá lett fajátékot is felemelni, ám a művésznő jó erősen a padkához rögzítette. Az alkotónak egyébként egy üvegórája is áll a bevásárlónegyedben – csúcsára billentett kocka formában.

Innen vehetjük utunkat a Városligetbe, ahol ugyancsak kedves szobor fogad bennünket. Gera Katalin Életfája. Néhány év óta apró sárgaréz levélkékkel jelzi a város: újabb csecsemő látta meg Isten szabad egét. Mivel az angyalokkal „őrzött” bronzfán alig-alig akad szabad hely, Kaposvár újabb Életfát rendel a szobrászművésztől, akinek A szabadság angyala című műve a Berzsenyi-parkban áll. Az emigrációba kényszerült magyarok felkérésére készítette az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének ötvenedik évfordulójára. Mádl Ferenc köztársasági elnök avatta fel a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében.

A régi szerelmek lábnyomát őrző parkban csobog a régi Zsolnay-szökőkút mása, amelyet egy sikeres pályázat keretében készíttetett el a Kaposvári Városszépítő Egyesület. De itt mered az égbe a Trianon igazságtalanságára figyelmeztető gyönyörű szobor is, Párkányi Raab Péter monumentális munkája. Az eget a földdel összekötő, csaknem hétméteres alkotást, a kettétört nemzet egyben tartását jelképező obeliszket, amelyről már vers is született, tavaly június 4-én, az összetartozás napján leplezték le.

Természetesen sokkal gazdagabb is lehetne kaposvári szoborsorolónk, hiszen számos, régebbi alkotás is vonzza itt a szemet, ám maradjunk a legújabb köztéri munkáknál. A Klebelsberg Kuno Középiskolai Kollégium parkjában legutóbb – Magyarországon elsőként – Dsida Jenő portrészobrát avatta fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az egyetem tanára, Balvin Nándor készítette a művet – szeretetből és barátságból, ahogy a kollégiumigazgató, Giber Vilmos fogalmazott.

Az iskolák szobrokban is őrzik névadójuk emlékét; a Táncsics-gimnázium bejáratánál például egész szoborarzenál – művésszé érett, hajdani diákok munkái. Az emlékfalon a közelmúltban helyeztek el egy Papp Árpád-reliefet. Az iskola költő-tanárának emléktábláját Várhelyi György szobrászművész készítette. A jeles irodalmár, a világirodalmi lexikon szerkesztője, a megyeszékhely díszpolgára, megszállott görögfordító Plutarkhosz nyomán fogalmazta meg ars poeticáját: „Az erény kis helyeken is gyökeret verhet. Raktam itt egy kis tüzet, fényét, melegét szívesen megosztom másokkal is, s azért nem megyek el innen, nehogy a kisváros még kisebb legyen.” Ahogy az emlékfal előtt állok, Szijártó István irodalomtörténész avatón elmondott szavai csengenek a fülemben: „Egy iskola nemcsak kő, fa és könyvek, számítógépek. Alma materünk nemcsak nektek, de nekünk is felnevelő, eszméltető iskolánk volt, tanáraitok pedig életük egy részét építették a Táncsicsba, mely közös ihletünk, egy édes grund, egy darabka haza.” Én is itt érettségiztem…

Minden évszakban ezernyi látnivalót kínál a város, s ha szemfüles a látogató, a rejtőzködő értékekre is felfigyel. Egy-egy míves kapualj, kovácsoltvas korlát, férfi- és női fejet formázó gipszstukkó, veretes bádog- és vakolatdísz dicséri a mesterkezeket. A régebbi szobrok mellett az újabb alkotások is már-már örök lakói lettek a virágos köztereknek – hidat képezve évszázadok és művészgenerációk között, s azt igazolva, jól megfér egymás mellett régi és új. Ezért aztán mindenképpen álljunk meg a székesegyház előtt lévő, az idővel dacoló Nepomuki Szent János-szobor előtt is, amely kezében keresztet tartva véd bennünket, miközben a több mint száz éve, neoreneszánsz stílusban épült városháza tornyából felcsendülő harangjátékot és a zenélő szökőkút muzsikáját hallgatja.

Kaposvár a tavalyi kirobbanó siker után most az augusztus 12. és 20. között zajló nemzetközi kamarazenei fesztiválra készül. A templomajtók is újra szélesre tárulnak, s a megszentelt falak közé költözik a muzsika.

Fotók: Vígh István Ádám