Ha egy férfi igazán szeret

A közelmúltban azonban csalódás ért, kellemes: egy különleges sportcentrumban jártam. Attól egyedi ez a létesítmény, hogy nem önkormányzati vagy sportszövetségi kezdeményezés áll a létrehozása hátterében – egy vállalkozó saját költségén a cége telephelyén állíttatta fel a hatalmas sátrat. Egyesületet is alapított, hogy lehetőséget biztosítson a különböző generációk tagjainak az egészségmegőrzésre, és a sport, a játék által a közösségi élmény rendszeres megtapasztalására. A négy saját gyermekét szeretetben felnevelő, ám tucatnyi további fiatalról is gondoskodó édesapa parkolóhelye néhány hónapja színesre festve áll a sikeresen működő vállalkozás irodája előtt. Soha nem fog már odaállni az az autó, amelynek tulajdonosát – orvosi szemmel nézve – legyőzte a rák. Ám a családtagok, munkatársak szelíd derűjében, békés pillantásában még az is felfedezi ennek a szent életű, korán elhunyt férfinak a vonásait, aki soha nem találkozott vele személyesen. Nem véletlenül.


 

A halálakor kiadott emlékfüzetben barátai, a Schönstatt közösség tagjai idézik fel alakját, tetteit. Egy olyan ritka jellem képe rajzolódik ki előttünk, aki hűséges a házasságban, szinte észrevehetetlenül viseli nehéz fizikai szenvedéssel járó betegségét, szorgalmas és kreatív, ha munkáról van szó, miközben kitartó imával és fáradhatatlan szolgálattal még életében elérte, hogy beteg gyermeke meggyógyuljon. Mindig élen járt a segítségnyújtásban, folyamatosan dolgozott álmai megvalósításán, amelyek gyümölcseit ő maga már a mennyországból élvezheti. Nem tudott fél szívvel szeretni.

Aligha túlzás párhuzamot vonnunk a közelmúltban elhunyt Boldog II. János Pál, Roger testvér és ezen ismeretlen édesapa között – mind eltávoztak, ám lelkük ragyogása, szavaik, gesztusaik itt élnek ma is velünk, bennünk. Szándékosan nem szerepel itt az érintett neve, hiszen megannyi „ismeretlen szent” él és alkot körülöttünk, akik nem férnek be a tömegsajtóba, s legalábbis látszólag nem érdekesek a társadalom számára.

Bizonnyal e sorok olvasójának is vannak álmai, tervei, talán házastársa, gyermekei is. Az egész világ arra vár, hogy jellé legyünk a saját környezetünkben, s a rendelkezésünkre álló eszközökkel és lehetőségekkel hegyeket mozgassunk, vízen járjunk. A hit éve jó alkalom arra, hogy felismerjük, mire is hív minket Jézus, feltüzesítsük a lelkünket, és szeressünk, ragyogjunk, amíg időnk engedi. Mert a földi út mindannyiunk számára véget ér, de az ilyen boldog emberek azt üzenik valamennyi hátrahagyott „ujjlenyomatukkal”: a halál csak egy kapu, nem végállomás.

G. P.