Ha a hit által élünk… Jn 3,16–18

A mai ünnepen érezzük, hogy nehéz a Szentháromságról beszélni. Akkor is, ha az áthatja a hitünket, hiszen kezdetektől fogva szerepel a keresztség kiszolgáltatásakor, az igehirdetésben, az áldásokban és az imádságokban. Mégis, a teológia történetéből tudjuk, milyen nehéz úgy megfogalmazni ezt, hogy sem a személyek egysége, sem pedig különbözősége ne szenvedjen csorbát. A hétköznapi hitet mintha csak még komplikáltabbá és életszerűtlenebbé tenné a Szentháromság képe, főleg, ha egy barokkos kép szakállas bácsijával és galambjával egészítem ki gondolataimban. A teremtő Atyaisten valójában annak az Istennek a képét hordozza magában, aki annyira más, hogy „soha senki nem látta”.


A Fiúban a közeli Istent szólíthatjuk meg. A Szentlélek által pedig válaszolni tudunk Isten meghívására a szeretetben. Lelkivezetőként nagy ajándéknak tapasztalom, hogy a különböző élethelyzetekben lévő emberek mindannyian megtalálhatják Isten azon „arcát”, amelyet szabadabban és bensőségesebben tudnak megszólítani.

A Szentháromság egységében pedig talán különösképpen is fontos arra figyelnünk, hogy e teológiai kép Istent közösségi vonatkozásában mutatja be. Gondoljunk arra, hogy Jézus beszél az Atyával való bensőséges kapcsolatáról! Ez lehet az ideális emberi kapcsolatok modellje: valódi alternatíva a mai szétszabdalt, széteső kultúránkban! Jó lenne, ha Nikodémussal együtt Jézushoz jönnénk, és közösségben keresnénk, hogy merre hív minket a Szentírás szava a hétköznapok tapasztalatában. Kérjük Szent Pállal, hogy „Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége” alakítsa át életünket!