Gyöngyök a mélyben

Menzel 1969-ben forgatott, de a kommunista hatalom által betiltott és csak 1990-ben bemutatott filmjében, a Pacsirták cérnaszálon című szatírában köszön vissza ez a szemlélet a legkarakteresebben. E film ugyanis olyan értelmiségiek közösségéről szól, akiket a párt ellenzéki nézetük miatt egy vastelepre küld robotolni. Ám Menzel és Hrabal megértő szemléletének hála ebben a történetben még a fegyőrökkel is rokonszenvezni kezd a néző. (Képzeljük el mindezt magyar filmen, ahol a karhatalmi tiszt megejtő szerelmi bánatait követhetjük nyomon – micsoda nagyvonalú gesztus ez az együttérzés Hrabal és Menzel részéről!)

De miért érkezik a vastelepre egy szállítmány feszület a filmben? – kérdezzük Menzelt. „A bolsevikok már csak ilyenek voltak: zongorákat, írógépeket, kereszteket olvasztottak be. Mi mindent vittek akkoriban a roncstelepekre! Úgy féltek a feszülettől, mint ördög a tömjénfüsttől. Különben nem Hrabal találta ki ezt a vasfeldolgozó üzemi történetet, hiszen ő – bár jogi diplomát szerzett – önként vállalt munkát egy hasonló telepen. Meg is sérült a feje egy alkalommal, aminek aztán még időskorában is érezte a hatását. A kemencéknél dolgozott, amikor a baleset történt, ami élete végéig kihatott az egészségére, ugyanakkor művészileg sokat profitált életének ebből az időszakából, hiszen rengeteg novelláját ez a roncstemető ihlette.” S hogy hol válik a kommunista kényszermunka bemutatása igazán menzelessé? A Pacsirták cérnaszálon egyik szereplője egy filozófus, aki miközben áhítattal szavalja Kant híres hitvallását A gyakorlati ész kritikája című könyvéből – „Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem” –, beleesik egy derítőgödörbe. Menzel szerint ugyanis szép dolog a gondolkodás, de semmi okunk elbizakodottságra, „mert a legnagyobb hiba, ha túl komolyan vesszük magunkat”.

Menzel még évtizedes barátja és alkotótársa halálakor is elkerülte a túlzott komolyságot. Hrabal munkássága nélkül nem készítette volna el többek között a Szigorúan ellenőrzött vonatokat, amelyért 1968-ban Oscar-díjat kapott, a felejthetetlen Sörgyári capricciót (1980) vagy a kis Kersko település vadászegyleteinek szívmelengetően kicsinyes rivalizálását elmesélő Hóvirágünnepet (1983), mégsem részvétlenség részéről, hogy könnyed hangnemet ütött meg az írótárs nekrológjában. A magyarul megjelent Hát nem tudom… című kötet tárcájában így fogalmaz: „Hrabal a búskomorság vagy a reménytelenség leghalványabb árnyalata nélkül ábrázolta a véres és kegyetlen életet. Ellenkezőleg – arra tanított bennünket, hogy készüljünk fel rá, hogy viseljük el az életet a keménységével együtt, hogy sohase veszítsük el humorérzékünket. (…) Nem tudtam igazán csatlakozni a ravatalánál könnyezőkhöz és gyászbeszédet mondókhoz. Pontosan tudom, hogy milyen szavakkal és hová küldött volna el Hrabal, ha belefogok egy nekrológba. Az egyetlen, amit megtehettem: egy szép felhőcskét kívántam neki odafenn.” Amint felelevenítjük a Hrabal-nekrológ zárósorait, Menzel hátradől, karjait feje mögött összekulcsolja, mintha csak napozni készülne a langyos pesti tavaszban, és azt mondja: „Valahogy így képzelem el mindig Hrabalt, kényelmesen ücsörögve néz le ránk odaátról, és csak nevet rajtunk. Bár ő idősebb volt nálam, nem apaként, hanem bátyként tekintettem rá: okos és művelt volt, és emberi esendőségeivel együtt Ember. Különben ha valakit tisztelsz, egy idő után már nincs is okod kevésbé tisztelni.”

Ha már ilyen derűs kedvében találtuk a néha mogorva ember hírében álló rendezőt, egy másik cseh írót is felidézünk. Hogy ki ő? A párizsi lakásában feleségével a világtól elzárkózva élő Milan Kundera, aki évek óta nem fogad látogatókat. (Egy ízben kisebb botrányt csinált, mikor felismerték szülővárosában, Brnóban, amint álruhában, ballonkabátban sétál az utcán.) De művésztársa, Menzel a kevesek egyike, akik – a vélhetően a Montparnasse-on lévő lakásában – felkereshetik Kunderát. Ezért merészkedtünk előhozakodni az író Jeruzsálemi beszédének (magyarul A regény és Európa című kötetben megjelent) befejezésével: „Egy nagyszerű zsidó közmondás szerint: az ember gondolkodik, Isten nevet. (…) De miért nevet Isten, ha rápillant a gondolkodó emberre? Mert az ember gondolkodik, s az Igazság kicsúszik az ujjai közül. Mert minél többet gondolkodnak az emberek, annál jobban eltávolodik az egyik ember gondolata a másikétól. (…) De ideje bevégeznem. Csaknem elfelejtettem, hogy Isten nevet, amikor látja, hogy gondolkodom.” Mintha csak vicc volna, úgy nevet fel Menzel az idézet hallatán. „Az Őfelsége pincére voltam forgatásán éreztem, hogy Hrabal úr mosolyog rajtunk, de Kundera gondolata gyönyörű: arra az igazságra céloz, hogy a Földön élő teremtmények közül az emberi faj az egyetlen, amelyik mulatságos. S ez kiváltság.” Miközben ezt mondja, mi mást is tenne: hát persze hogy nevet.

Nem példátlan az életműben, de meglehetősen ritka: Jiří Menzel legutóbbi filmjét nem irodalmi alapanyagból készítette el. Májusban tervezi bemutatni hazájában, s nyilván azt követően Magyarországon is láthatjuk majd a Donjuanok (Donšajni) című szatírát, amely virtigli cseh történet. A prágaiak ugyanis a mai napig joggal büszkék rá, hogy 1787. október 29-én városukban tartották Wolfgang Amadeus Mozart Don Giovanni című operájának ősbemutatóját. Menzel új filmje pedig éppen egy Don Giovanni-előadás kulisszái mögé engedi be majd a nézőket. Bár a rendező a cseh sajtó előtt is titkolózik, sokat elárul a történetről az eredeti munkacím: Szoknyavadászok.

Jiří Menzel fontosabb filmjei (rendezések)

Gyöngyök a mélyben (1965)
Bűntény a leányiskolában (1965)
Szigorúan ellenőrzött vonatok (1966)
Bűntény a mulatóban (1968)
Szeszélyes nyár (1968)
Pacsirták cérnaszálon (1969, bemutató: 1990)
Aki aranyat keres (1974)
Magány az erdőszélen (1976)
Mesés férfiak kurblival (1978)
Sörgyári capriccio (1980)
Hóvirágünnep (1983)
Az én kis falum (1985)
Vége a régi időknek (1989)
Koldusopera (1991)
Ivan Csonkin közkatona élete és különleges kalandjai (1994)
Őfelsége pincére voltam (2006)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..