Gyógyítani a társadalmat

Az eseményen két témával foglalkoztak. A hatékony felzárkóztató és közösségfejlesztő programokról Csépányné Szabolcsik Erika, a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola igazgatója tartott interaktív elemekkel kísért előadást. Székely János szombathelyi megyéspüspök pedig cigánymissziós küldetéséről beszélt a hallgatóságnak. Az eseményen jelen volt Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök is.
A szombathelyi főpásztor egy, a hányatott sorsú gyermekekért és fiatalokért mondott imával kezdte előadását. Székely János élettörténeteken keresztül mutatta be, hogy sohasem késő beengedni Istent a lelkünkbe. Ha ez mindenkinek sikerülne, egy gyógyult társadalomban élhetnénk, ahol a jóindulat és a testvériség természetes – mondta a megyéspüspök.
Székely János a szakkollégistákhoz szólva hangsúlyozta, el kell hinniük, hogy képesek meggyógyítani a társadalmat, hiszen mindannyian Isten remekművei, akik hitükkel, új ötleteikkel és elhivatottságukkal anyagi segítség nélkül is változást kezdeményezhetnek a saját közösségükben.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.