A királyok fényképészeként és a fényképészek királyaként emlegetett egykori somogyi fiú hegedűművész szeretett volna lenni – édesapja, Gyenes Izsó alapította a kaposvári zeneiskolát –, ám rájött, hogy vannak nála jóval tehetségesebbek, így inkább fotoapparátjával próbálta megállítani a múló pillanatot. Az időközben Juan Gyenessé lett fotóművésznek a muzsikától sem kellett elbúcsúznia, hiszen életművének jelentős hányadát képezik azok a felvételek, amelyeken világnagyság zenészeket, operaénekeseket örökített meg, de egy-egy zenemű hatására is születtek képei.
Gyenes, a fotográfia mestere címmel újabb kötettel jelentkezett Hegedüs György, a Somogyi Fotóklub elnöke. A Kaposvár díszpolgárává választott fényképész szakmai múltja, személyisége, családja és a szülővárosnak ajándékozott, zömében zenei témájú, jelentős kollekció régóta bűvöletben tartja a szerkesztő szerzőt. Korábban Barátom, Juan Gyenes című kötetével hajtott fejet a világhírűvé lett fotóművész emléke előtt, aki még fényképészinasként az utolsó képet készítette a halottas ágyán fekvő Rippl-Rónai Józsefről. A nagyméretű album előszavát Szita Károly polgármester írta, aki köszöntőjében egyebek mellett arra is utal: Juan Gyenes éppúgy Kaposvár nagykövete volt, akárcsak Rippl-Rónai, s mivel a fotográfus figyelt az emberekre, ezzel elérte, hogy az emberek is figyeljenek rá. A polgármester, aki az alkotóval és a Gyenes család tagjaival számos alkalommal találkozott, azt is megjegyezte: e könyv szerzője olyan bensőséges szeretettel mutatta be a fényképészt, ahogyan csak egy kaposvári fordulhat városa egy másik szülötte felé.
Hegedüs Györgynek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a megyeszékhely élteti jeles fiának szellemiségét, s hogy az Ady Endre utcai szülőház falára emléktábla került. Ahogyan abban is, hogy százharminc fekete-fehér és színes fotóját még életében Kaposvárnak ajándékozta a Madridban élő fotóművész, a Spanyol Királyi Akadémia tagja. Hegedüs György közelmúltban megjelent könyvében a szülővárosnak adományozott művek mellett családi vonatkozású események is megjelennek – prózában és fényképeken. A többnyelvű kötetben megelevenedik az életút, a Gyenes-örökség, de igazán izgalmassá az a vallomáscsokor teszi a kiadványt, amely a kortársak szemével láttatja a mestert. A könyvészetileg is figyelemre méltó, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata kiadásában megjelent albumban ugyanis tucatnyi művész vall a benne élő Gyenes-képről. Dőry Virág színész, jelmeztervező arról mesél, hogy a 70-es években fotózta őt Gyenes, a madridi magyar filmfesztiválon. Fantasztikus képeket készített róla, s külön öröm volt a mester számára, hogy nem egy spanyol dáma nézett vissza rá a felvételekről. A színésznőt egy szép selyemsállal is megajándékozta. Keleti Éva fotóművész is sokat tanult Gyenestől, többször is méltatta a művészetét. Azonosult azzal a meggyőződésével is, hogy a felvételt, amely egy-egy színházi előadás kvintesszenciáját igyekszik megragadni, nem biztos, hogy az előadáson kell elkészíteni. Keleti Éva is többször visszajárt egy-egy próbára, érlelte magában az exponálásra legalkalmasabb pillanatot. Kokas Katalin hegedű- és brácsaművész kislány volt még, s hegedűtokjában egy kabalabohóc lapult, amikor Gyenes Kaposváron járt. Tárlatmegnyitóján hegedült neki, és az ünnepelt nagyon megdicsérte a játékát. Marton Éva operaénekes Madridban Plácido Domingóval énekelte az Aidát, amikor megkereste egy magyarul hibátlanul beszélő úriember, s meghívta a stúdiójába, ahol jó néhány órát töltöttek el. Az akkor született felvételeket mindmáig szívesen nézegeti. A képeken egy igazi hús-vér nő tekint rám, ilyen képet csak egy magyar tud csinálni. A nők szeretete a vérükben van – vallja Marton Éva. Sass Sylviát budai lakásában kapta lencsevégre a mester, aki a legmegfelelőbb fényviszonyokat keresve arra kérte az operaénekest, hogy arcával szinte érintse a hófehér habos függönyt. Úgy éreztem, már előre megfogalmazott magában egy képet, melyet szeretett volna az általa teremtett különös, álomszerű fekete-fehér világba beilleszteni – olvashatjuk a vallomásában. Tokody Ilona pedig úgy véli: Gyenes olyan szépnek látta és láttatta, amilyennek sem előtte, sem utána senki. Vásáry Tamás zongoraművész, karmester a 60-as évektől ismerte Juan Gyenest, s az egyik képe azért van rá oly nagy hatással, mert – mint nyilatkozta –, a megfoghatatlant mutatja meg, a semmiben benne van a minden. A képen elmosódott a hangversenyterem, a környezet, a személyekből is csak az összetartozás látszik. A két egymásba fonódó kéz maga a szerelem, a művészet, az alkotás. Többet mondanak el mindenről… mindent elmondanak.
A személyes vallomásokat követően számos fotón időzhet a szemünk. Ezek többek között Beethoven, Liszt, Bach, Haydn életműve előtt hajtanak fejet, de Cziffra György, Bartók, Kodály, Fischer Annie, Solti György, Korda Sándor, Bajor Gizi, Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Omar Sharif, Montserrat Caballé, Dalí, Picasso, Chaplin, Lollobrigida, Domingo és még számos kiválóság előtt is kifejezi hódolatát a fotográfus, aki ugyan haláláig Madridban élt, ám a szíve mindig magyar maradt.
