Fotó: Merényi Zita
A szentmise főcelebránsa mellett rendtársai és pap testvérei álltak az oltár körül, a padokban egykori tanítványok; sokan feleségükkel, gyermekeikkel, unokáikkal érkeztek. Nemzedékek ünnepeltek együtt, olyan családok, ahol a nagyapa és az apa után most a gyerekeket is a piaristák tanítják. „…hitre, tudásra, szép életre, jóra példaadója!” – hangzott fel a szentmisén a himnusz Kalazanci Szent Józsefhez.
Szentbeszédében Jelenits István a farizeusi magatartásról szóló evangéliumi szakaszhoz fűzte gondolatait. Személyes hangon vallott életéről, egy-egy meghatározó tapasztalatáról. Föltette a kérdést: milyen világban, milyen emberek között kellett helytállnia Jézusnak? És párhuzamot vont a saját eddigi életével, azt vizsgálva, neki milyen korban, milyen körülmények között kellett felnövekednie, döntéseket hoznia, helytállnia, s később, Kalazanci Szent József példáját követve kísérnie a rábízottakat.
Felidézte gyermekkorának háborús éveit, gimnáziumi tanulmányait a kereszténységet eltörölni akaró kommunista uralom időszakában, s napjaink szabadságát és bőségét, sokszínűségét, amikor arra a kérdésre kell megtalálnia a választ: milyen utat kínál neki Isten? A minden nehézség ellenére a szerzetesi hivatást választó fiatalemberben megerősödött a meggyőződés: a világnak szüksége van az Istenre tekintő emberek munkájára. Erőforrást jelentett számára Szent Ágoston tanítása, akinek műveivel már piarista diákként ismerkedni kezdett. „Több ezer oldalt olvastam el tőle latinul, s egész életemet meghatározta, hogyan gondolkodott Szent Ágoston Európáról, valamint Isten dolgairól. Később is többször visszatértem hozzá mint nagy mesteremhez” – vallotta meg.
A piarista szerzetes visszatekintett a több mint negyvenévnyi tanári pályájára, a diákjaival tett sok-sok kirándulásra, melyek nemcsak az osztálytársakat vitték közelebb egymáshoz, hanem őt is a fiatalokhoz és a szüleikhez, s mindannyiukat Istenhez. „Milyen különös módon gondoskodik rólunk Isten egy-egy veszedelmektől terhes korban, és segít hozzá bennünket ahhoz, hogy egymásnak is támaszai legyünk, s Isten iránti bizalommal éljünk! A mi életünk tanúsága, hogy nemcsak tudásunkkal, szavainkkal, hanem imánkkal is Isten közelébe tudjuk vinni a ránk bízottakat, és segíthetjük helytállásukat a változó világban” – fogalmazott Jelenits István. A szentmise után megkezdődött a jubiláns életét bemutató portréfilm premierje. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy nem jutott be minden vendég a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Auditorium Maximum termébe, a vetítésre. Két öregdiák, Novák Tamás és Maróti-Agóts Ákos – Jelenits István első könyvére utalva – Betű és lélek címmel készített filmet a szerzetes tanár pályafutásáról. Maróti-Agóts Ákos elmondta, egy osztálytalálkozón született meg a film ötlete, és nagyjából egy év alatt elkészült a 87 éves Jelenits István életéről, illetve több mint negyvenévnyi tanári pályafutásáról képet adó alkotás.
A film betekintést nyújt a Jelenits család életébe, megmutatja, miként határozta meg a kor – a II. világháború, Észak-Erdély visszacsatolása és elvesztése – a család életét, hogyan élte meg a történelmi eseményeket a tizenéves fiú. Jól összeválogatott archív felvételek elevenítik fel a történéseket. A néző megismerheti az édesapa kedvelt kirándulóhelyét, a Bihar-hegységet, majd a fiatal Jelenits István életének meghatározó eseményeit, a család Nagyváradra települését, a közeledő front miatt az otthon és az iskola elhagyását, a budapesti újrakezdést a Piarista Gimnáziumban, az egyetemi éveket az ELTE bölcsészkarán és az 1956-ban induló tanári pályát.
Egy hivatás története kezdődött el a forradalom évében. Jelenits István atya magyar nyelvet és irodalmat, valamint hittant tanított a rend intézményeiben: Kecskeméten, Budapesten, Vácon és Gödön. Biblikus tárgyakat oktatott a Kalazantinumban, majd a Sapientia főiskolán, esztétikát a Pázmány bölcsészkarán. Munkásságáról egykori diákokból lett pályatársak és barátok mesélnek a filmben. Vallomásaik szerethető képet rajzolnak a tanári hivatásról, és megmutatják, milyen felbecsülhetetlen értéket jelent, ha valaki az egész életét a fiatalok nevelésének szenteli. Sikeres embereket hallunk – építészt, gépészmérnököt, iskolaigazgatót, irodalomtörténészt, írót, jogászt, politikust és állattenyésztőt –, akik diákként szerzett, s egész életüket meghatározó élményeikről mesélnek. Tanáruk pedig azokról szól őszinte elismeréssel, akik hivatásukon, családjukon, gyermekeiken keresztül képesek voltak mások szolgálatába állítani az életüket.
Jelenits atya – amint a filmből is kiderül – tudta, hogyan kerüljön közel a diákjaihoz, és ismerte a módját annak is, miként szerettesse meg velük azt, aminek megtanulása nehézséget okoz nekik. Olyan utat mutatott a rábízott fiataloknak, amelyen járva a legnehezebb időkben is boldogulni tudnak az életben, és nem veszítik el keresztény hitüket. A portréfilmben átélhetővé válik a piarista mindennapok vidámsága, és belekóstolhatunk a kirándulások, a római kerékpáros zarándoklatok, a kenutúrák élményeibe is. A Betű és lélek című filmet a tervek szerint ősszel a Duna Televízióban láthatja a nagyközönség.
A jubileumi ünnepséget állófogadás zárta, amely jó alkalmat kínált a személyes találkozásokra is.
