Görögkatolikus lelkiség

A karácsony utáni vasárnap evangéliumában (Mt 2,13–23) a Görögkatolikus Egyház követi az üdvtörténeti eseményeket. Miután az ünnepi szertartások bőségesen előtárták a karácsonyi esemény részleteit, most a betlehemi gyermekgyilkosságról, a Szent Család Egyiptomba meneküléséről, majd visszatéréséről van szó. Miután ezek bemutatása megtörtént, az evangélista leírja, hogy Jézust „názáretinek fogják hívni” (Mt 2,23). A Krisztusra vonatkozó teljes üdvtörténetet átfogja ez az elnevezés!
Jézus Krisztus megtestesülése, földi létezése a názáreti örömhírvétellel (vagy angyali üdvözlettel) kezdődött (Lk 1,38). Milyen bájosan zeng népénekünkben az erőteljes dogmatikai valóság: „Az Ige megtestesült Názáretben, kit Mária szűzen szült Betlehemben”! Igaz, a karácsonyi események valóban Betlehembe vezetnek bennünket tovább, de nem szakadhatunk el Názárettől sem. Az evangélista a prófétákra utal, de nem jelzi, melyikre. S valóban, az ószövetségi Szentírásban nem található az a mondat, hogy a Messiást „názáretinek fogják hívni”. A szentírástudósok feltételezik, hogy Szent Máté még ismerhetett olyan prófétai iratot, amely aztán nem került be a Biblia kánoni gyűjteményébe. Ámde számunkra nem is ez a fontos, hanem az, hogy valóban elindult a megváltásunk, s ez onnan történt.
Jézus a gyermekkorát és – miután hazatért Egyiptomból – „rejtett életét” is Názáretben töltötte, mert a Szent Család ott telepedett le (Mt 2,23). Bár József csak biztos támaszt nyújtó nevelőapa volt, míg Mária valóságos édesanya, a Szent Család teljes életet élt, s benne Jézus engedelmes gyermek volt. Tizenkét évesen – miután megtalálták a templomban – a szüleivel „lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik” (Lk 2,51). Óhatatlanul felmerül a sóvárgás: milyen jó lenne, ha ma is olyan légkörben élnének a családok, ha a szülők olyan gondoskodó szeretettel vennék körül gyermekeiket, a gyermekek pedig olyan szeretettel engedelmeskednének szüleiknek, amint az a Szent Családban volt! Kár, hogy a bizánci egyház liturgikus szövegei nem foglalkoznak a Szent Családdal, illetve nincs a naptárában a Szent Családnak vasárnapja sem. Ennek ellenére és ezzel együtt – imakönyveink tanúsága szerint – imádkozunk családjainkért.
Jézus a nyilvános működését is Názáretben, a zsinagógában kezdte meg, ahová „szokása szerint” (Lk 4,16) eljárt. Messiási küldetését ott hirdette meg. De szívesen tanított a templomban is, sőt, „egész nap” (Lk 21,37) ott tanított. Ismét feltörhet bennünk a vágy: milyen jó volna, ha gyermekeink és mi magunk is mindig ilyen szívesen mennénk a templomba!
Végül a kereszten látjuk beteljesedését a „názáretinek fogják hívni” mondatnak. Pilátus feliratot készíttetett, rátetette a keresztre, és ezt írta rá: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya” (Jn 19,19). Így adta életét Megváltónk „az egész világ életéért és üdvösségéért”, amint liturgiánk szavai megfogalmazzák.
A karácsony betlehemes lelkületével – még az ünnepkörben vagyunk! – érdemes a figyelmünket Názáret felé is irányítani, hogy megváltásunk teljes ívét átláthassuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..