Görögkatolikus lelkiség

Lehet, hogy már megszoktuk, mégis kissé meghökkentő annak a példabeszédnek a címe, amit a pünkösd utáni 26. vasárnapon olvasunk a görögkatolikus templomokban „az esztelen gazdagról” (Lk 12,16–21). Amikor címeket és alcímeket illesztettek a Szentírásba, akkor adták ezt a minősítő jelzőt ennek az embernek. Holott Jézus – amikor a példabeszédet mondta – egyszerűen csak egy gazdag emberről beszélt. Azt gondolhatnánk, hogy a 20. versben előforduló szó alapján kapta ezt a címet a történet, illetve ezt a jelzőt a benne szereplő személy. Pedig az esztelen kifejezés csak a magyar fordításban található. Az eredeti görög szöveg azt mondja a gazdag emberről, hogy meggondolatlan, ami egy kissé enyhébb kifejezés. Ámde valójában miért is volt esztelen vagy meggondolatlan? Az okot a beszédének módjában találhatjuk meg.
Először azt látjuk, hogy ez az ember csak önmagában, önmagával beszélt. Annyira be volt szűkülve önzésének világába, hogy nagy gazdagságában nemcsak mások iránt nem tudott jószívű lenni, hanem még beszélni sem volt hajlandó másokkal, csakis önmagával. „Így okoskodott magában” (Lk 12,17) – mondja a szövegünk. Az eredeti görög kifejezés itt is jobban rávilágít a lényegre, mert azt mondja, ez az ember „tanakodott” magában. Könnyen felfedezhetjük itt a hozzánk is szóló mondanivalót: mennyire nem jó, ha beszűkülünk önzésünk világába.
Másodszor azt látjuk, hogy ez a meggazdagodott ember senkitől nem kér tanácsot. Pedig biztosan voltak körülötte olyan emberek, akik segítettek volna neki. Persze ez kétélű dolog, hiszen rossz tanácsra ugyanúgy lehet számítani, mint jóra. De hát éppen azért értelmes az ember, hogy dönteni tudjon. Mi is számíthatunk arra, hogy kérdésünkre valaki jó javaslattal áll elő. Nem kell feltétlenül arra hallgatnunk, aki azt tanácsolja, hogy vigyük a tőzsdére a hirtelen szerzett jövedelmünket, mint a gazdag, aki már azt sem tudta, mit tegyen a vagyonával (Lk 12,17). Ám ha nem csak önmagunkban morfondírozunk, akkor olyan tanácsot is kaphatunk, hogy jótékonykodjunk a pénzünkkel, mert így tudunk „Istenben gazdagodni” (Lk 12,21). Bizony, „meggondolatlan” volt ez az ember, hogy csak egymagában hányta-vetette meg a dolgait, és nem kért tanácsot.
Harmadszor azt tapasztaljuk, hogy Isten is megszólal a történetben. Csak egyszer, és csak a végén. Ám éppen ezért hatásos a szava. Amikor a gazdag ember már jól eltervezte, hogy mit tesz a meggyarapodott vagyonával, s elkönyvelte magában, hogy már nincs más dolga, mint élvezni a gazdagságát, ekkor szólal meg Isten. Elevenbe vág a szava. Nem is csak erre az életre, hanem az örök életre szólóan: „Amit gyűjtöttél, kire marad?” (Lk 12,20.) Bizony, ez ránk is érvényes! Mit érünk akár a legnagyobb vagyonnal is, ha nem gyakoroljuk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit (Mt 25,31–46), amely az ítéletünk mércéje lesz? Önzésünkkel és azzal, ha csak magunkban tanakodunk, nem tudunk gazdagodni Istenben!
Ne akarjuk hát a monológot, legyünk inkább párbeszédben Istenünkkel, aki a legjobbat akarja nekünk!