Görögkatolikus lelkiség

A pünkösd utáni 14. vasárnap evangéliuma (Mt 22,1–14) alapján felvetődik a kérdés, hogy nem igazságtalan-e Isten, amikor azt az embert a külső sötétségre vetteti, aki nincs menyegzői ruhába öltözve. Ugyanis őt az „útfelekről”, az „utakról” gyűjtötték be a királyember szolgái. Váratlanul érte a menyegzőre való „meghívás” – Lukács evangélista szerint egyenesen a „kényszerítés” (Lk 14,23) –, és nem volt ideje „menyegzői ruhába” öltözni. Igen, pusztán emberileg nézve talán azt lehet érezni, hogy igazságtalanság rajta számonkérni a megfelelő előkészületet. Ámde Jézus tanításának egészét tekintve mégsem ez a helyzet. Ez ebből a példabeszédből is kitűnik.
Először is azt látjuk, hogy a királyember már kétszer próbálkozott a meghívással, és csak harmadszor került sor arra, hogy ezt az illetőt is „begyűjtötték”. A mennyei Atya végtelen jóságát fedezhetjük fel abban, hogy nem mond le a menyegzői lakomáról, a kétszeri visszautasítás ellenére mindent megtesz azért, hogy ténylegesen „megteljék a ház a letelepültekkel” (Mt 22,10). – És Ő most sem mond le arról, hogy mindenki tudomást szerezzen a meghívásáról. Az evangélium üzenete ma már számtalan csatornán, a legmodernebb eszközökön keresztül árad az emberek felé. És ha valaki nem figyel oda rá, vagy valami miatt elutasítja, és így nem lesz részese a mennyei lakomának, akkor annak nem a mennyei Atyát kell okolnia, hanem saját magát. Isten nem igazságtalan!
Másodszorra érdemes a többi meghívottra irányítani a figyelmünket. Máté evangélista kevésbé részletezi a visszautasításuk okait, mint Szent Lukács, ő csak annyit ír, hogy „az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után” (Mt 22,5). Mindenesetre semmibe veszik azt a hatalmas lehetőséget, hogy egy királyi menyegzőn részt vegyenek. S ha magasabb szinten nézzük, akkor ez Isten kegyelmének a visszautasítását, elvetését jelenti. – S bizony, milyen sokan vannak, akik ma is így viselkednek! A földi dolgok elfojtják bennük a magasabb célra törekvést: az Istennel való komoly, kegyelmi kapcsolatot. Olyanok, mint a tövisek közé hullott magok (Mk 4,7). Pedig mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kár szenved (Mk 8,36)?
A menyegzői ruhát a szentírásmagyarázók szerint a nászterem bejáratánál osztották a meghívottaknak. Ez pedig egészen más fénybe helyezi a történetet. Rávilágít arra, hogy Isten egyáltalán nem igazságtalan, hiszen ez az ember ott, az ajtóban utasította el a ruhát, mondott ellent Isten kegyelmének! – A nagyhét napjaiban gyönyörű dallamon énekeljük az egyébként éjféli istentiszteletben imádkozott liturgikus szövegünket: „Íme, a vőlegény jő éjfélkor, és boldog a szolga, kit virrasztva, és méltatlan, kit restelkedve talál… vigyázz, ó, én lelkem… nehogy a kárhozatba vettessél”. – Mintha csak ez az evangéliumi szöveg adta volna neki az ihletet, pedig egy másik példabeszédről – az okos és balga szüzekről szólóról (Mt 25,1–13) – van ebben az esetben szó.
A lényeg, a mondanivaló, a komoly tanulság ugyanaz: készen kell lenni a menyegzői meghívásra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..