Diakónusszentelés és templomünnep Miskolcon

Ismét sokan gyűltek össze az Istenszülő elszenderülésének és mennybevételének ünnepére szentelt székesegyházban Miskolcról és környékéről, sőt ezúttal a Nyíregyházi Egyházmegyéből is. A templombúcsú ünnepén a szent liturgiát Orosz Atanáz miskolci püspök mellett Szocska Ábel nyíregyházi püspök vezette. Ábel atya püspökként először vezetett liturgiát a Miskolci Egyházmegyében.
A liturgia keretében a nyíregyházi főpásztor diakónussá szentelte Halász György alszerpapot, aki négy éven át a Miskolci Egyházmegyében folytatja majd szolgálatait.
Ünnepi homíliájában a püspök a diakónusság napjainkban megújuló feladataira emlékeztette a fölszentelendőt. Az alapvetés évszázadok óta nem változott: „Menj, hirdesd az evangéliumot, tegyél tanítványommá minden népet – idézte Máté evangéliumát a főpásztor. – Korábban soha nem látott változások korát éljük ma, a meglévő hívek megbecsülése mellett új utakat kell találni, ahhoz, hogy az evangéliumot el tudjuk juttatni az emberekhez, új lelkipásztori területeket kell keresni.”
Szocska A. Ábel Fulton ­Sheen amerikai érsek egyik beszéde segítségével világította meg a diakónus feladatait korunk kihívásai, életvitele és életszemlélete tükrében: „Napjaink eretneksége nem a gondolatok eretneksége, hanem a tetteké.” A megyéspüspök arra biztatta a most felszentelt diakónust, hogy az Istentől kapott képességeivel szolgálja és szeresse a rábízott híveket, vigyázza Egyházunk jó hírét, öregbítse a papok becsületét és a reverenda tiszteletét, miközben ne feledkezzen meg az evangélium szavairól.
„Ne bízd el magad, ne legyél soha elégedetlen. Törekedj Mária alázatára, tedd a dolgod, és Jézus megjutalmaz. Ne várd meg, amíg Jézus figyelmeztet, emlékezz, hogy időről időre le kell ülni lábai elé, és oda kell figyelni rá” – hangzottak Ábel atya intelmei, melyeket nemcsak egy diakónus, hanem mindnyájan megszívlelhetünk.
Az ünnepi szent liturgia hagyományos módon búcsúi körmenettel ért véget.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..