Józsué, miután Mózessel és a néppel negyven éven keresztül a pusztában vándorolt, beléphetett az ígéret földjére. Halála után átvette Mózestől a vezetést, sikerre vitte az izraeliták harcait, megöregedett, és Szichembe összehívta a nép vezetőit, hogy válasszanak: Istennek akarnak-e szolgálni, vagy pedig a pogány bálványoknak. Ezzel a törzsek szövetségének létrehozója lett. A törzsek választhattak, jól választottak, Istent választották. Mindez Szichemben történt, szövetségünnepet ültek, később Szichem a kettészakadt királyság északi részének fővárosa lett, így a megoszlás színhelyévé vált. Mert az ember rosszul is tud választani; Isten azonban nem választ, Isten hű marad.
Az efezusiakhoz írt levélben Szent Pál a férfi és a nő, a férj és a feleség kapcsolatáról elmélkedik: a kettő egy test lesz, és az egységnek ezt a nagy titkát Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatja, hiszen Krisztus szerette az egyházát, feláldozta magát érte, táplálta, gondozta, feje az Egyháznak, az ő testének, nem tud nem hű lenni hozzá, még az Egyház hűtlenségei ellenére is. „…ha meghalunk vele, majd élünk is vele; ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg” (2Tim 2,11–13) – olvassuk a Timóteushoz írt levélben.
Ezt látjuk János evangéliumában is. Jézus a pusztai kísértései során nem változtatta a köveket kenyérré, de az Istenre és az Isten igéjére éhező tömegnek megszaporította a kenyeret. Amikor pedig saját testét eledelnek mondta, amit ennie kell az embernek, hogy örök élete legyen, sokan elpártoltak tőle. A tizenkettőhöz fordult, akik választhatnak: „Ti is el akartok menni?” Az ember választhat, Jézus hű marad, itt a választ Péter fogalmazza meg: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak…” – mert az ember választhat, de a legjobb választás mindig az Isten.
