Görögkatolikus lelkiség

Nagyböjti vándorlásunk folyamán húsvét felé haladva példaképeket keresünk a vasárnapi evangéliumokban. Görögkatolikus Egyházunk liturgikus szövegei is ráhangolják lelkünket erre a keresésre. Ugyanis „közeledik Krisztus mint vőlegény, hogy a küzdőknek koszorúkat ajándékozzon. Serkenjünk föl hát, hogy készen találjon bennünket, hogy így elnyerhessük a hervadhatatlan koszorúkat!” Nagyböjt ötödik vasárnapján nem mást, mint magát a mi Üdvözítőnket állítja elénk példaképként az evangélium (Mk 10,32–45). A történet nagy része Zebe­deus fiairól szól. Előtte azonban ott áll az is, hogy Jézus a „tizenkettőnek” – tehát nekik is – a szenvedéseiről beszél. Egészen részletesen elmondja, mi fog történni vele: a legnagyobb megaláztatás, majd végül a felmagasztalás, a feltámadás. De mintha ez nem is érdekelné Jakabot és Jánost. Nekünk már „könnyű”, mert mi már a nagyböjtben és máskor is vissza tudunk tekinteni a megváltást hozó eseményekre. Mi már mindent a feltámadás fényében tudunk szemlélni. Ők azonban még a földi dolgokkal, saját sorsukkal vannak elfoglalva. Igaz, nem kicsi annak a tétje, amit Jézustól kérnek. Sőt! A legnagyobb, hiszen az üdvösségükről van szó. A jobb oldalon ülés Jézus korában is – éppen úgy, mint ma – a legnagyobb megtiszteltetés. Gondoljunk csak az utolsó ítéletre, ahol Jézus az „Atya áldottait” állítja a jobb oldalra (Mt 25,34), akik irgalmas cselekedeteik (és egész életük) révén kiérdemelték azt a helyet. Bár ennek fényében érdekes a kérésük, hogy egyikük Jézus baljára kerüljön. Nyilván nem fontolgatták, mit is jelent ez valójában. Inkább arra gondolhattak, Jézus közvetlen közelében szeretnének lenni. Igen, ha példát akarunk keresni a viselkedésünkre, akkor megtalálhatjuk a két apostolban. Hiszen a legfontosabbat kérik. Még akkor is, ha a többiek megneheztelnek rájuk (Mk 10,41). Nem gyógyulást, nem anyagi segítséget, nem közbenjárást kérnek. Hanem egyenesen az üdvösséget. Szabad nekünk is így fordulnunk Jézusunkhoz. Sőt, egész nagyböjti feladatunk értelme és végső célja ez: az üdvösségünket munkáljuk. Elérni azonban csak úgy lehet, hogy nem „nagyok” akarnak lenni, hanem „kicsik”. Ami mások szolgálatában mutatkozik meg: „Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája” (Mk 10,43–44) – mondja immár mindegyiküknek Jézus. És nekünk is! Az Istenben való hit és az Isten iránti szeretet mellett a felebaráti szeretet az – és annak különösen a gyakorlatban megmutatkozó cselekedetei –, ami üdvösségre vezet bennünket. És ebben mégiscsak Jézus a valódi példakép! Aki „nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). Mennyire érdemes megfontolni, hogy a mi Üdvözítőnk példáját kövessük, még a mások javára végzett „szolgai munkában” is! Erre buzdít liturgikus szövegünk is: „Mind­ezek pedig a mi okulásunkra írattak, hogy böjtölvén irgalmasságot cselekedjünk, és ad nekünk az Úr a földiek helyett mennyei kincset.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.