A hét szentje

Hívő katolikus családba született, ő volt a legkisebb a kilenc gyerek közül. Boldog és gondtalan gyerekkora volt, bár már fiatalon munkát kellett vállalnia. Az általános iskola befejezése után elszegődött tanoncnak egy rennes-i nyomdászhoz. Vallásos, befelé figyelő fiú volt, és nem kedvelte a káromkodó, durva történeteket mesélő munkatársait. Inkább csatlakozott a helyi cserkészcsapathoz, illetve az Eucharisztikus Ifjúsági Mozgalomhoz. Később a Keresztény Munkásifjú Mozgalom tagja lett. Szeretett focizni, pingpongozni, birkózni, és különösen jó humorérzéke volt, így hamar népszerűvé vált. Mozgalmi csoportjának vezetője lett, és igen hatékonyan tudta képviselni a munkások érdekeit. 1940-ben Franciaországban betiltották az egyesületek és mozgalmak működését. Ettől kezdve titokban találkoztak. Huszonegy éves korában eljegyzett egy társaságukhoz tartozó lányt, Marguerite Derniaux-t. Marcel mindig nagy tisztelettel viselkedett a lányokkal. Azt mondta, ő nem az a típus, aki játszik egy lány szívével. És ha húsz évig várni tudott, tud még egy kicsit, hogy biztosak legyenek abban, hogy Jézus egymásnak szánja őket.
1943-ban a háború elérte Rennes-t. Marcel egyik nővére a bombázások első napján életét vesztette, amikor találat érte a házukat. A németek megszállták a várost, és Marcelt kötelező munkaszolgálatra vitték Németországba, Zella-Mehlisbe, egy bombagyárba. Olyan fegyvereket kellett készítenie, amelyekkel később a honfitársait lőtték. Nem tagadhatta meg a munkát, mert azzal fenyegették, hogy megölik a családját. Három hónap múlva súlyos depresszióba esett. Ekkor azonban megismerkedett egy társasággal, amelynek tagjai titokban misére jártak vasárnaponként egy magánlakásba. „Krisztus közbelépett – mondta később erről az időszakról –, és megértette velem, hogy a depresszió nem megoldás. Magam helyett inkább a barátaimmal kell foglalkoznom, ami visszaadja az örömöt és a nyugalmat.” Játék- és sportklubot hozott létre a deportált munkások körében, akikkel egy helyen dolgozott, illetve egy színjátszó kört is vezetett. Mindezt keresztény alapokon tette, naponta együtt imádkoztak, és minden hónapban misét is szerveztek. A társaság egy idő után felkeltette a németek figyelmét. 1944. március 19-én letartóztatták Marcelt. A kihallgatás során elismerte, hogy vallási tevékenységet folytat. A bírósági ítéletben ez állt: „Callo úr túl katolikus.” Elszállították a gothai börtönbe, majd a maut­hau­seni koncentrációs táborba. Az alultápláltság mellett számos betegségtől szenvedett: vérhas, láz, hörghurut. Ráadásul a depresszióval is újra és újra meg kellett küzdenie. Soha nem panaszkodott, sőt bátorította sorstársait: „Imádkozom, hogy megtaláljuk az erőnket a kitartáshoz.” Épp egy évvel letartóztatása után, Szent József ünnepén belehalt a vérhasba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.