„Jertek, munkálkodjunk a lelki szőlőkertben a bűnbánat gyümölcseit érlelvén” – így biztat bennünket az egyik énekben Görögkatolikus Egyházunk a nagyböjt negyedik vasárnapján. Szükséges is a biztatás, hiszen már a szent időszak második felében járunk, s nem szabad lankadnunk: „Ne az evésben és ivásban vesztegeljünk, hanem az imádság és böjtölés erényeiben buzgólkodjunk.” S mivel mindehhez evangéliumi képet használ a szent szerző, jogosan fűzi hozzá: Urunk „megfizeti nekünk a munkadíjat”.
A napi evangélium (Mk 9,17–31) kissé más módon ad ösztönzést a böjt helyes folytatására. A szakasz végén csattanóként szembesülünk a jól ismert jézusi tanítással: „Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására” (Mk 9,29). Illetve ahogy a régebbi fordításban cseng a fülünkben: „Ez a fajzat nem űzhető ki másként, csak böjttel és imádsággal.” Íme, a legfontosabb böjti feladatunk, amit magától Jézustól kapunk. Gyarló módon be kell azonban ismernünk, hogy önmagunkban kevesek vagyunk a teljesítéséhez, kevés az erőnk is. De Jézus segít nekünk. Vele együtt könnyebb!
Ezt igazolja a megszállott fiú meggyógyításának egész története. A részlet azzal kezdődik (amit ugyan hangosan nem olvasunk fel, mégis fontos), hogy Jézus közeledett a tanítványaihoz. Mert mindig ő a kezdeményező. Mindig megelőz bennünket is, hogy segítsen rajtunk. De nem úgy, hogy mi semmit sem teszünk ennek érdekében. Láthatjuk, hogy a történet egész mozgatórugója a hit. Az apa – igen, neki is tennie kell, el kell indulnia! – a hittől mozgatva megy Jézus elé, hogy segítséget kérjen tőle: „ha valamit tehetsz”. S Jézus meglepő módon válaszolja: „Minden lehetséges annak, aki hisz” (Mk 9,23). Milyen mélyről fakadó lehet az apa fohásza: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen” (Mk 9,24). Ott van benne a hit, hogyne lenne, különben nem is járult volna Jézus elé. Ugyanakkor érzi, mennyire kevés még a hite. Nem elég ahhoz, hogy hegyeket mozgasson (Mk 11,22), s ahhoz sem, hogy gyökerestől szakítsa ki a fát és ültesse a tengerbe (Lk 17,6). Ezért kéri: „Segíts hitetlenségemen” – szinte az apostolok buzgó szavait visszhangozva: „Növeld bennünk a hitet” (Lk 17,6). Erre Jézus – látva a tettben megnyilvánuló jó szándékot és a lélek mélyéről feltörő hitvallást – egészségessé teszi a fiút. Íme, ismét itt áll előttünk a nagyböjti feladatunk egészen kézzelfogható formában!
Még egy további fontos részletre érdemes felfigyelni. A gyógyítás után az apostolok megkérdezik Jézustól, hogy ők miért nem tudták kiűzni a gyermekből az ördögöt. Jézus pedig a böjtről és az imádságról szóló fentebb idézett mondattal válaszol. Ám Máté evangélista szerint előtte ezt mondja: „Mert gyenge a hitetek” (Mt 17,20). Hát vigyázzunk! Legyen erős a hitünk a böjt folytatására! És űzzük folyamatosan az ördögöt – nem másból, hanem önmagunkból!
Liturgikus énekünk is erre buzdít a jutalmazás biztos reményében: „A szőlőkertet ültető és abba munkásokat hívó Üdvözítő közel van. Jertek, ó böjtöléssel harcolók, a bért vegyük fel!”
