Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus Egyházunk a nagyböjti szent időszakra való felkészítésünket a vámos és farizeus vasárnapjával kezdi meg a zakeusi ráhangolódás után. Ettől a naptól kezdve már előír böjti liturgikus szövegeket, illetve megkezdődik a nagyböjti énektár használata. Igaz, még csak felkészülésről van szó, mégis így történik. Egy sportos példával élve: Egyházunk nem akarja, hogy fejest ugorjunk a jéghideg vízbe. Ezen a vasárnapon két személyt állít elénk a liturgiában felolvasott evangélium (Lk 18,10–14) alapján. Ám – amint a következőkben látni fogjuk – inkább két magatartással akar szembesíteni bennünket.
Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy kit kell követnünk. Vajon a vámost, avagy a farizeust? Liturgikus szövegeink egyértelműsítik a választ, a magatartásra összpontosítva: „A vámszedő és a farizeus közötti különbséget mérvén, én lelkem, a farizeus kevélységét gyűlöld, és a bűnbánó vámos alázatos imájához ragaszkodjál.” Igen, egyértelmű, hogy itt – és a többi szövegben is – a viselkedésről van szó, nem pedig a személy jó vagy rossz értelemben vett megítéléséről. Az evangéliumi elbeszélés így szól: „a farizeus odaállt előre”, míg „a vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni” (Lk 18,11.13). S erre alapoz a liturgikus szöveg: „A farizeus a kevélységtől elvakíttatva, a vámszedő pedig bűnbánat által megtörve jöttek hozzád, egyetlen Uralkodó.”
Kit kell tehát követnünk? Pontosabb a kérdés, ha a következőképpen tesszük fel: Melyik magatartást kell követnünk? És így nem kétséges a válasz egy további ének alapján: nem „a tetteivel dicsekvő és önmagát igaznak valló farizeust”, hanem „az alázatos vámost”. A dicsekvés, a gőg, a kevélység egyáltalán nem fér össze az alázattal. Nem csupán most, a nagyböjtre készülve – bár ilyenkor különösen fontos ez –, hanem máskor sem.
Az evangélium egészéből kitűnik, hogy Jézus soha nem a bűnös embert ítélte el, hanem a bűnt. Talán a legvilágosabb példa erre a házasságtörő asszony esete (Jn 8,11). Így nekünk sem szabad a farizeust mint személyt elítélnünk! A farizeusokra – úgy általánosságban – az utókor ragasztotta rá a „képmutató” jelzőt. Egyik kortársuk, Josephus Flavius még ezt jegyezte fel róluk A zsidó háború című művében: „Ezek az emberek szóval és tettel mindig a legjobbat akarják.” Valóban, az egyik legvallásosabb csoportot képezték a zsidóságon belül. A törvényt is ők tartották meg a legpontosabban, sőt felügyelték azt. Az ezzel kérkedő és dicsekvő magatartás volt az, amit Jézus elítélt. A vámost sem szabad egyértelműen és minden további nélkül felmagasztalnunk. Mert bizony, nagyon sok bűnre (csalásra, lopásra) adott alkalmat ez a foglalkozás. Közöttük is voltak nagyon bűnös emberek, mint az evangéliumi történetben szereplő személy is. Nem a személye, illetve a foglalkozása miatt kapta a megigazulást (Lk 18,14), hanem a viselkedése miatt: tudott mélyről fakadó bűnbánatot tartani.
Vigyázzunk hát a példaképpel. Történetünk alapján a
magatartást igyekezzünk követni. A nagyböjtben is.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..