Görögkatolikus lelkiség

A Magyar Katolikus Egyház (a görög- éppen úgy, mint a római katolikus) Szűz Mária születése napját – szeptember 8-át – Kisasszony, vagy még inkább Kisboldog­asszony napjának nevezi. Ősi gyakorlat ez, amely szoros kapcsolatban áll az Istenszülő elhunytának és mennybevételének elnevezésével, a Nagyboldogasszony napjával. Milyen szép cím, milyen szép elnevezés! Érdemes részleteiben megvizsgálni, három részre osztva a kifejezést.
Az első rész egyszerűen a „kis”, ami valójában a harmadikkal összekapcsolva nyer értelmet: „kisasszony”. Még nem is olyan régen, egy emberöltővel ezelőtt is szívesen használták ezt a megszólítást a polgári életben. Mert megtisztelő elnevezés volt a felserdült, eladósorba került leányzóra. (Szándékosan nem írom, hogy a mai szlengben mit használnak helyette.) Máriára azonban már a születésétől fogva ezt alkalmazzuk az Egyházban, az isteni üdvgondozásba beletekintve, mintegy előrevetítve, hogy ő mindörökre kisasszony, „ki a keruboknál tiszteltebb és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb”, mert „az Istent, az Igét sérülés nélkül” szüli. Sérülés nélkül, tiszta ártatlanságát mindörökre megőrizve.
A második rész az mondja róla, hogy „boldog”. Hát hogyne volna boldog, ha Isten tervébe simul bele, a mindent nekiajándékozó alázatosságával! S tudjuk, hogy erre megkapja az evangéliumi köszöntés szavait: „Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék” (Lk 1,48). Boldog, mert Isten kiválasztottja, és boldog, mert emberi nagyságával maga is hozzájárul ahhoz, hogy Isten terve rajta keresztül valósuljon meg az ősi örömhírtől kezdve: hogy az ő Egyszülöttje törje meg a gonosz hatalmát (Ter 3,15). Hát ezért imádkozza mind a Görög-, mind a Római Katolikus Egyház napi zsolozsmájában a Magnificatot, a magasztalást. Így visszük tovább az Istenszülő Szűz Mária szép elnevezését a mindennapjainkba, s nem csupán az ünnepen alkalmazzuk rá.
A harmadik rész az „asszony” kifejezést használja Máriára vonatkozóan. Igen, asszony ő, aki nem marad meg újszülött kisbabának, ahogy az ünnepen látjuk, hanem felnövekedve képessé válik a szülésre is. Ám liturgikus szövegünk pontosítja, hogy ő nem egyszerűen kismama lesz, egy szülő édesanya, hanem „valóságos Istenszülő”! Bölcs és teológus szentatyáink azt mondják, nem a módját kell kutatni annak, hogyan szült Mária valóságosan, amikor mégis szűz maradt, hanem leborulva kell imádni a misztériumot. Ugyanis ­„Isten, ahol akarja, meggyőzi [legyőzi] a természet rendjét” – amint az egyik dogmatikai tartalmú énekünk elénk állítja. Asszony ő, akit a kánai menyegzőn a Fia is így nevez (Jn 2,4). De olyan asszony, aki megmutatja, hogy ­Jézusra kell figyelnünk, hogy azt kell cselekednünk, amit ő mond!
Milyen szép, amikor őseink gyakorlatát megtartva és követve gyalogosan zarándokolunk Máriapócsra! Ami igazi zarándoklat. Folyamatos imádsággal és folyamatos énekkel.
S milyen gyönyörűen hangzik a zarándokének sokszor ismételt refrénje: „Kisasszonyunk, Mária”. Bárcsak minél többen zarándokolnánk így a drága kegyhelyére!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..