1Úton zarándoknap a gyermekre várókért

Fotó: Lambert Attila

 

Idén a gyermekre várókért ajánlották fel a zarándoklatokat. A kezdeményezésre Ferenc pápa is elküldte áldását, amelyet a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének a Mátyás-templomban zajló, augusztus 26-i jubileumi találkozóján olvastak fel. A Pietro Parolin bíboros államtitkár aláírásával érkezett levélben a következő állt:
„A »Mária Út« által kezdeményezett »1 Úton« nemzetközi zarándoknap alkalmából, amelyre most augusztus 26-án kerül sor, és amelynek sajátos szándéka, hogy imádkozzék azokért, akik gyermeket várnak, Szentatyánk, Ferenc pápa szívélyes üdvözletét és jókívánságát küldi. Azt kívánja, hogy a vallásos zarándoklaton való részvétel adjon új lendületet, hogy Krisztust a Szűzanya szemével és szívével szemléljétek és kövessétek, és adjon új indítást az élet evangéliumáról való tanúságtételre. Őszentsége imádkozik a Szentlélek ajándékainak bőséges kiáradásáért, és kéri, hogy imádkozzatok érte és egyetemes szolgálatáért. Isten Anyjának mennyei oltalmát kéri számotokra és eminenciádra, a jelen lévő főpapokra, papokra, szerzetesekre és mindazokra, akik a Szűzanya iránti gyermeki tiszteletben részt vesznek, szívből adja apostoli áldását, amelyet különös jóakarattal terjeszt ki a gyermeket váró házaspárokra.”
A rendezvény egyik programja, a futózarándoklat Erdő ­Péter bíboros, prímás áldásával indult el Máriaremetére, a ­Mátyás-templom mellől.
Az 1Úton idén is átlépte Magyarország határait: Ausztriában, a Felvidéken, Erdélyben, a Délvidéken és a Muravidéken is megrendezték a zarándoknapot.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .