Görögkatolikus Egyházunkban a pünkösd utáni második vasárnapon az első tanítványok meghívásáról szól az evangélium (Mt 4,18–23). Megdöbbentő hallani, hogy Jézus az ő isteni szavával egyszerűen csak megszólít: „Gyertek, kövessetek” (Mt 4,19), s előbb Péter és András, majd pedig Zebedeus fiai, Jakab és János mindenüket elhagyva a nyomába szegődnek. Ezzel már el is jutottunk az evangéliumi üzenet csúcspontjára: a keresztény élet lényege Jézus követése. Éppen ezért fontos, hogy Jézus meghívása hozzánk is ugyanígy szól: „Gyertek, kövessetek”, vagy egyes számban: „Jöjj, és kövess engem”. Jó lenne, ha mi is félre tudnánk tenni minden más szempontot, és teljes elszántsággal követni tudnánk Jézust, személyét és tanítását. Ámde a történetben nem csak ennyi tanulság rejlik. Gyermekkorom egyik régi slágerét tudnám idézni: „Láss, ne csak nézz.” Ez az, ami Jézus itteni működését jellemzi. Ő nem csak néz, hanem lát is, meglátja a lényeget.
Először úgy jelenik meg ez a történetben, hogy „amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, meglátott két testvért” (Mt 4,18). Kik voltak ezek? Péter és András, egyszerű halászlegények. Az evangélium magyarázói hangsúlyozni szokták, hogy Jézus nem tudósokat vagy híres embereket választott apostolainak, hanem valóban egyszerű embereket, hogy mi is közülük valónak érezhessük magunkat. Szent Pál apostol is pontosan ugyanezt mondja: Isten nem a bölcseket, a hatalmasokat és az előkelőket (1Kor 1,27) választotta ki, hanem azokat, akik a tervébe illeszkednek. Jézus már ekkor meglátta Péterben a főapostolt, Andrásban pedig fél Európa megtérítőjét.
Másodszor úgy szól az evangélium, hogy Jézus „útját folytatva megpillantott két másik testvért is” (Mt 4,21). Kik voltak ők? Jakab és János. Egyszerű halászlegények ők is, akik szintén ott tudtak hagyni mindent, hogy Jézus nyomába szegődjenek. Kétkezi munkájuk mellől hívta el őket Jézus. Mert nem csak nézte őket, hanem meglátta bennük, hogy igazi apostolai lesznek. S valóban, Jakab Jeruzsálem első püspöke lett, és a hagyomány szerint egy liturgia szerzője is. János pedig „a szeretett tanítvány”, akire még édesanyját is rábízta Jézus a keresztről elhangzó végrendeletében.
Harmadszor is figyelemre méltó az evangélium: „Jézus bejárta egész Galileát” (Mt 4,23), hogy tanítson, hirdesse az evangéliumot, meggyógyítson minden betegséget és minden bajt a nép között. Észrevette az emberi szükséget. Nemcsak nézett, nemcsak bámészkodott, miközben városról városra és faluról falura járt, hanem valóban látott is. Meglátta, hol szükséges a segítsége, és meg is adta, akár csodás módon. Csak ott nem tudott így tenni, ahol nem fogadták el (Mt 13,58). Milyen biztató ez számunkra is! Hozzánk is közeledik, és ha elfogadjuk a segítségét, akkor nekünk is megadja.
Pünkösd után meggyőződéssel énekelhetjük: „Láttuk az igazi világosságot, vettük a mennyei Szentlelket.” Törekedjünk arra, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is!
