Fülöp-kurzus Táplánszentkereszten

Talán így vagyunk Istennel is. Tanultunk róla hittanórán, hallunk róla a szentmisén. Azt gondoljuk, hogy őt már nagyon jól ismerjük. Ahogy azonban változnak a körülményeink, Istenből mi is új dolgokat tapasztalhatunk meg. Ezen új tapasztalat által pedig még jobban megszerethetjük őt.

A Fülöp-kurzus a Szent András Evangelizációs Iskola bevezető lelkigyakorlata. Célja, hogy új kapcsolatba kerüljünk a szerető Atyával, a megváltó Fiúval és az új életet adó Lélekkel. A keresztény hit lényege nem elsősorban az erkölcsök betartása, hanem egy élő kapcsolat a názáreti Jézussal. XVI. Benedek pápa Jézusról írt könyvének előszavában így fogalmaz: remélem, hogy ez a könyv elősegíti, hogy az olvasó minél mélyebb kapcsolatba kerüljön a názáreti Jézus Krisztussal. Ez a kurzus ezért született: mély kapcsolatba kerülni az értünk Megfeszítettel. Ez a hétvége az evangelizáció nagy folyamatában az „első meghirdetés” funkcióját tölti be, előadásokkal, tanúságtételekkel, énekekkel, rajzokkal és számos szemléltetőeszközzel.

Táplánszentkereszten tizenketten vettek részt a lelkigyakorlaton, amit a helyi plébánián tartottak. A résztvevők számára sokat jelentett, hogy a tanítók saját életükről is vallottak. A kurzus módszertanának köszönhetően a már meglévő hitbeli ismereteiket új módon élhették meg a jelenlévők. Isten újabb arcát mutatta meg, hogy még jobban ismerjük, szeressük őt. „Megvalósult, amiért eljöttem, megújultam lélekben” – mondta egy résztvevő.  Az iskola munkatársai további tematikus lelkigyakorlatokra hívnak, melyek egy lelkipásztori programra épülnek. Ennek célja, hogy minden megkeresztelt katolikus evangelizátor legyen. A kurzusok előnye, hogy helyi szervezésűek, elsősorban az adott plébánia híveit szólítják meg, és nem igényelnek nagy létszámot. Adja Isten, hogy egyre többen átérezzék az új evangelizáció fontosságát!

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.