Simon János esperes-plébános négy éve szolgál a faluban, s bizony hosszan lehet sorolni a hozzá tartozó fíliákat: Bedecska, Keszőhidegkút, Gyönk, Varság, Udvari, Miszla és Nagyszékely. Ezek a falvak – vallási szempontból – vegyes lakosságúak. A második világháború előtt kivétel nélkül németek lakta települések voltak (Pincehely mindig magyar maradt), de az országból való elűzetésük után „összevissza ömlesztve hozták a népet”, s így minden falu legalább négy részre tagolódik. Mint Ocsovai László sorolja: katolikus, református, evangélikus és a hitetlenek.
Lassan sorakozik a templomba bevonuló menet. Zsiga József tizenöt éves. Balatonbogláron a nemzeti kézilabda- akadémián tanul. „A bérmálkozás nálunk családi szokás, gyerekkoromban ministráltam is…” Profi sportoló szeretne lenni. Amikor nincs mérkőzés, hétvégén hazalátogat, a család együtt indul a templomba.
Zsiga Zsolt állt mellette, József unokatestvére. Ő is a sportot választotta. Ökölvívó. A Paksi SE kerettagja. Emellett gimnazista Simontornyán. „Ha a tanulás nem menne annyira, profi bokszolóként szeretném folytatni… A bérmálás nagy ünnep számomra. Sokat jelent. Nálunk mindenki vallásos, ez természetes.”
Zsiga Dorottya, József nővére bérma keresztanyaként áll Zsolt mellett. Az ELTE-n harmadéves joghallgató. Amikor említem neki, hogy a mai fiatalok közül sokan nem jutnak el a bérmálkozásig, mosolyogva azt mondja: „Nálunk ez nem így van. A kezdetektől vallásos nevelést kaptunk – az egész nagycsaládra gondol –, kicsi korom óta hoztak engem is a szüleim; így lesz ez gyermekeinknél is, visszük tovább a vallásos életet.”
Vodli Bence ugyancsak bérmaszülőként jött el ma. Pécsett jár egyetemre, történelem szakos hallgató. Közeli ismerősét kíséri a szentséghez. Tisztában van azzal, vállalása a jövőre nézve is felelősséggel jár.
A pápai tizedjegyzék 1334-ben említi először a települést. A török idők alatt nem pusztult el, a Kapos folyó mocsaras vidékén a természettől jól védett helynek bizonyult Pincehely. A Kapos folyócskán átvezető út mellett a török földvárat épített, az ott lévő martalóc katonaság részére mecsetet emelt.
Amiikor Bádeni Lajos seregei fölszabadították Simontornyát 1686-ban, s ezzel egyúttal Pincehelyt is, minden romokban állt. „Tolna megyének mintegy tízezer lakosa volt összesen – folytatja Ocsovai László –, annyi, mint ma Tamásinak. A templomok elpusztultak, s a viszonylag jó állapotban lévő mecsetet vették igénybe katolikus templom céljára. De a Kapos áradása miatt sokszor vízbe került.
Váncsa Ferencné a Pécsi egyházmegyében a Mária Légió lelkiség elnöke. A Mária Légiót azzal a céllal hívta életre Frank Duff Írországban, 1921-ben, hogy Mária által vezessék a híveket Jézushoz. Kilenc ilyen közösség működik az egyházmegyében, Pincehely mellett többek között Pécsett az Ágoston téri templomban, a Piusz- és az Irgalmas-templomban, Bonyhádon, Bonyhádvarasdon. A csoportok tagjai hetente jönnek össze, imádkoznak, apostolkodnak, imaórákat, szentségimádásokat szerveznek. Pincehelyen nyolcan tartoznak a csoporthoz. Betegeket, családokat látogatnak, az ifjúsággal is foglalkoznak, s Váncsa Ferencné reméli, a most bérmálkozók a szentség vétele után nem távolodnak el az egyháztól, hogy majd csak az esküvő táján térjenek vissza…
A hódoltság idején a simontornyai ferencesek gondozták a híveket, s „mivel a háborús idők sikerei után mindazonáltal béke lett, a hűséges lelkek száma mindenütt növekedett, az egyház úgy látta, egyes helyeken, így Pincehelyen is plébániát kell létesíteni a hívek lelkigondozására” – tanúskodik a régi irat.
A kegyúr világi pap kinevezését kérte Nesselrode Ferenc pécsi püspöktől. Az első plébános 1714-ben Strupi György volt, aki a kor szokásának megfelelően hosszú szakállat viselt. „Ettől számítjuk a pincehelyi plébánia megalapítását, s ünnepeljük idén a háromszázadik évfordulót.”
Strupi György plébános kizárólag a katolikusokat engedte megtelepedni. Érkezett kilenc evangélikus család is Pincehelyre, ők azonban továbbvándoroltak, s újratelepítették Gyönk községet.
1729-ben vályogból építettek istenházát a Kapos árterétől kissé följebb, a mai templom közelében, Baranyai István plébánossága idején. Ez azonban rövidesen kicsinek bizonyult. 1762-ben tették le a mai templom alapkövét, s 1776-ban szentelték. Két évvel később azonban leégett. Egy Hóbor József nevezetű bolondos iskolamester – így írja a krónika – a tőle egyre gyakrabban kacsákat és csirkéket zsákmányoló kányára lőtt, de nem a madarat találta el, hanem a templomtetőt, s az épület lángra lobbant. A bolondos iskolamestert előállították, s az ozorai vártömlöcbe vetették. 1792. szeptember 6-án villámcsapás érte a templomot, ismét leégett. De a kegyúr és a hívek segítségével mindig újjáépült.
S mára ismét szép külsőt öltött. A Darányi Ignác-terv keretében mint – egy ötvenmillió forintból új tetőt kapott az istenháza, s finom téglaszínű festést. Története folyamán ez az első alkalom, amikor állami pénzzel járultak hozzá a megújulásához.
A falu – hasonlóan sok más vidéki településhez – egyre inkább elöregszik, lakossága fogyatkozik. Ennek ellenére – mint Ocsovai László hangsúlyozza – Pincehely még jól áll a templomba járók számát illetően.
Az istenháza belső tere leázott, 1976-ban átmeszelték, egy-két festmény maradt meg csupán. Remélik, előbb-utóbb belülről is széppé varázsolhatják. Az utolsó káplán az 1980-as évek elején távozott a plébániáról. Vannak olyan utcák a régi falurészben, ahol ilyen rend szerint sorakoznak az épületek: üres ház, özvegyasszony, özvegyasszony, megint üres ház. Munkalehetőség alig akad, a fiatalok elvándorolnak.
Ocsovai László az elvándorlás okát ebben is látja: „Az ötvenes években, amikor volt valakinek egy szódaüzeme, egy kis lyuk boltja vagy háromszáz aranykoronán fölüli földje, kuláklistára került. Erre mindenki azt mondta a gyermekének: menekülj, menj innen, amerre látsz, csak ne maradj itt!”
Most a kárpótlásnál megint mi történt? – folytatja. „Ezer éven át a nagybirtok okozta ennek az országnak baját-nyűgét. Senkire nem vagyok irigy, de ha húztak volna egy vonalat, hogy ne juthasson hozzá egy személy ezerkétszáz hektár termőföldhöz, hanem alacsonyabban állapították volna meg a határt, máris megélhetne kétszáz család. S a földszeretetet, a szakma becsületét is kiölték az emberekből. Pincehelyen úgy nevezik a sorhúzót (amely mentén vetik a magot), hogy gyelülő. A gyelülőt is a fészer alatt tartották, nehogy tönkremenjen. Féltve őrizték a többi szerszámmal és a szakértelemmel együtt egyik nemzedékről a másikra. Aztán minden megszakadt… A müncheni Oktoberfesten meglett emberek népviseletben, ökrös szekérrel vonulnak fel – s ez nemcsak ünnepnapon divat náluk. Ha nálunk ilyesmit kezdeményezne valaki, azt mondanák rá, megbolondult. Ide jutottunk: a gyökereket elvágni, s akkor könnyen lehet manipulálni az embereket. Ez volt a cél – s bizony sikerült…”
Kajtárné Tiborcz Mária hitoktató energikus személyiség. Elmondja: az iskola százötven diákjából százhuszonheten járnak hittanra. Az idén beiratkozott tizenkilenc elsősből tizennyolcan a hittant választották.
Mennyire maradnak meg a fiatalok az egyházközségben? – kérdem. „A középiskola kritikus idő. Röfiseim, régi öreg fiataljaim, akiket az eddig eltelt tizennégy év alatt oktattam, általában megmaradnak. Közülük sokan már egyetemisták, mégis visszajárnak, együtt indulunk zarándokutakra, lelkiségi napokra – a külföldön dolgozókkal Facebookon tartom a kapcsolatot. Ha bármi gondjuk adódik – akár honvágyuk támad –, továbbra is ott állok mögöttük. S kötődnek a plébániához, az egyházközösséghez.”
A település valójában két faluból áll: a Kapos egyik oldala Görbő, a másik oldal Pincehely. A régi Görbő elpusztult az idők folyamán, 1830 táján alakult újra községgé, majd 1930. január elsején egyesült Pincehellyel. Vicehely… Pincehely… A Petőfi utca környékén található egy pincerendszer, lehet, hogy onnan ered a név.
Valamikor sok szőlőt termeltek a görbői részen, a pincehelyi oldalon Öreggyánt néven még ma is él a szőlőhegy. Az 1686-os följegyzés szerint a szőlő Öreggyántnál mintegy kétszázötven kapás, tíz éve műveletlen.
A görgői részen lassan kipusztul a szőlő, rengeteg a vadkár, másrészt ma már csak azon földek és pincék iránt érdeklődnek, ahová könnyen ki lehet jutni autóval, s a pincénél van villany és víz. „A téesznek volt száz hektár szőlője, de 1992-ben »kilicitálták «, majd a tulajdonosok fölszámolták, amikor egymillió forintot adtak hektáronként a szőlő kivágásáért. Kellett a piac az uniónak.”
A görbői részen – emlékeznek a helyiek – Vörösmarty Csehfalvai Ferenc családjánál joggyakornokoskodott. Fennmaradt a hozzá kapcsolódó történet: egy alkalommal gyertyafény mellett imádkozott a templomban, de a sekrestyés nem vette észre, s rázárta az ajtót. „Így ebben a templomban éjszakázott egyet.”
A másik Pincehelyhez kötődő irodalmi emlék: „Illyés Gyula szülei gyántpusztaiak voltak. A település egyházilag, közigazgatásilag Pincehelyhez tartozott, s Illyés Gyula édesapját, Illés Jánost a mi templomunkban keresztelték 1870-ben. Élt itt az írónak egy öreg rokona, Illés Pista bácsi. Azt mondta nekem egyszer, amikor kérdeztem, akkor ők most Illések vagy Illyések: ide figyelj, fiam, ez a gyerek urizált – mármint Illyés Gyula –, amikor megváltoztatta a nevét.”
Elindul a menet. A cserkészeket Karl Andor parancsnok, vállalkozó vezeti.
Udvardy György püspök a bejárat előtt megáldja az épületet: „Ünnepel az egyház, ünnepel benneteket, kedves bérmálandók, akik kérik az egyháztól a bérmálás szentségét. Ünnepel az egyház, mert a szent hajlék, amely a település középpontja, megújult. A kőből épült épület, ahol Isten lakást vesz, méltóságot jelent. Szükséges tehát, hogy a legszebbé, a legragyogóbbá varázsoljuk, hogy így hívja a lelkünket: mindig méltó, mindig szép, mindig tiszta maradjon.”
A szentmisén a főpásztor beszéde – a nap üzeneteként – további gondolkodásra késztet. Egy madár tévedt a templomtérbe. Udvardy György erre utal, amikor azt mondja: „Ünneplésünk során társunkká szegődött egy kismadár, itt röpköd fölöttünk, láthatóan zavarodottan röpköd. Miért? Mert számára ezek a falak korlátot jelentenek – nem ez az ő közege. Képtelen szabadon szárnyalni. Keresi a fényt, mégsem tud kijutni oda. Keresi a szabadságot, mégsem éri el. Isten szent lelke ugyanígy van bennünk. Ha nem engedjük szabadon szárnyalni, ha gyengeségeinkkel, félelmeinkkel, hamis isteneinkkel korlátot szabunk, korlátozzuk az ő lehetőségét, akkor nem tudunk örömmel föltekinteni Isten napsugarába.”
Fotó: Cser István
