Fotó: Lambert Attila
Eszter és Bori négy hónapja látták meg a napvilágot. A kétpetéjű ikrek a NaPro Technológia-módszer segítségével születhettek meg. S hogy honnan tudjuk mindezt? A múlt év végén, az Új Ember kiadásában megjelent Gyermekáldás természetesen című könyv sajtóbemutatóján egy boldog házaspár lépett oda a kiadó képviselőihez. Az mondták, amiről a könyv szól, az velük is megtörtént, s erről beszélni szeretnének a nyilvánosság előtt is. Nem a szereplésre vágynak, csupán úgy gondolják, amiben részük volt, az bátorító lehet mások számára, akik természetes úton szeretnének gyermeket, de valamiért nem érkezik a baba. Budapesti otthonában kerestük fel a házaspárt, hogy mondja el történetét. Amint beléptünk az ajtón, az édesanya és az édesapa, Schattmann-né Dunkel Kinga és Schattmann Ferenc együtt fogadott minket, arcukon várakozással teli mosoly, karjukon egy-egy kisbaba. Eszter és Bori érdeklődve emelgették a fejüket, tágra nyílt szemmel néztek ránk.
Schattmann Ferenc: Kétpetéjű ikrek, Esztike egy perccel hamarabb született, a húga, Borika mégis jóval nagyobb, és mozgékonyabb is.
Schattmann-né Dunkel Kinga: Császárral születtek, mert a végső stádiumban már far- és harántfekvésesek voltak. A vizsgálatok alapján valószínűsíthető, hogy mindvégig Eszti volt a kisebb, stabilabban tartotta a helyét, Bori pedig ide-oda forgott ott bent.
Milyen hangulatban ébredtek ma a kicsik?
D. K.: Jól vannak. Éjfél körül ettek, reggel hétkor keltek, ahogy általában mindennap. Hamarosan elalszanak, pihennek egy órácskát, azután tíz óra körül esznek megint.
Sch. F.: Igyekszünk tartani a ritmust: evés után játszanak háromnegyed órát, addigra elfáradnak, s akkor lerakjuk őket az ágyukba. Alszanak egyet, majd, ha úgy ébrednek fel, hogy nem telik el három óra az előző etetéshez képest, akkor még egy kicsit játszogatnak, s jön a következő étkezés. Ez így megy háromóránként.
Több ismerősünknél vannak iker gyerekek, tőlük tudjuk, hogy már az első időszakban érdemes hozzászoktatni a kicsiket a napirendhez – az ikreknél erre különösen oda kell figyelni, nem jó megoldás az „igényeik szerint” foglalkozni velük.
Eszti és Bori csendben figyelnek minket. Általában ilyen nyugodtak?
Sch. F.: Eszti az előbb még kicsit nyugtalanabb volt, ez érthető, hiszen tegnap kapták a negyedik havi kötelező oltásukat.
(A szülők az ikreket lassan az ágyikóikba fektetik. A beszélgetésünk ezek után a konyhában folytatódik.)
Sch. F.: Elcsendesedtek. Igaz, Bori még nem aludt el, annyira érdekli a világ, az ágyban is felemeli a fejét, néz ezerrel, és mosolyog.
D. K.: Eleinte két-három naponta átsírta az estét, azután semmi, mostanra kiegyensúlyozott baba lett belőle.
Az ágyban egyébként csak aludni szoktak, ha felébrednek, kitesszük őket a játszószőnyegre. Nem vagyok gyakorlott anyuka, de más szülők tapasztalataiból kiindulva azt látom, jó, ha azt szokják meg, hogy ha ágyba kerülnek, akkor ott alvás következik.
Most, hogy a babák már csendben pihennek, essen néhány szó Önökről is…
Sch. F.: A feleségem orvos, belgyógyász, én jogot végeztem, a közigazgatásban dolgozom. 2013-ban házasodtunk össze. Akkorra már mindketten kialakítottuk a saját egzisztenciánkat, nekem Székesfehérváron volt lakásom, Kingának Budapesten. Az ikrek születéséig Fehérváron laktunk, máig is az öreghegyi plébánia közösségéhez tartozónak érezzük magunkat. Azért is kezdtük ott a közös életünket, mert a főváros nyüzsgésétől távolabb, nyugalomban vártuk a gyermekünk érkezését. Kezdettől fogva vágytunk a gyermekáldásra. De valami miatt a várva várt baba nem érkezett, és már több mint fél év eltelt.
D. K.: Nem voltunk már annyira fiatalok, amikor összeházasodtunk, azt gondoltuk, harmincöt éves kor felett, fél év próbálkozás után érdemes orvoshoz fordulni, elkezdeni a kivizsgálásokat. Már az esküvő körül megbeszéltük, ha nehézségek támadnak ezen a téren, nem indulunk el olyan utakon, amelyeket az Egyház nem javasol. Itt a lombikprogramra gondolok, amit természetesen már az első vizsgálatoknál felajánlottak a számunkra. Valaki pedig a petesejt-adományozást említette.
Hogyan került a látóterükbe a NaPro Technológia?
D. K.: Éppen ügyeltem a kórházban, amikor a kezembe került egy orvosi lap, amelyben megláttam egy cikket a NaPro-ról. Egy rövid kis interjú egy nőgyógyásszal. Elkezdtem keresgélni a témával kapcsolatban az interneten. Hamar megtaláltam, hogy kihez lehet fordulni. Az egészségügyi alapvizsgálatok eredményeivel már a NaPro-s doktornőhöz mentünk.
Sch. F.: Arról szól a NaPro, hogy az ember alaposan megismerje a szervezete működését, és ha valami rendellenesség adódik, azt kiszűrjék. Néhány probléma – a vas, a
D-vitamin nem megfelelő szintje, pajzsmirigyprobléma stb. – valóban előkerült. Meg kellett ismerni Kinga ciklusát is, amely minden nőnél különböző.
D. K.: A NaPro azt ígéri, hogy körülbelül egy-két év alatt feltárja és orvosolja a problémákat, és akkor minden esély megvan arra, hogy a várt gyermek természetes úton megfoganjon. Mi ezt az utat jártuk végig.
Mikor derült ki, hogy érkeznek a babák?
D. K.: Bálint-napon, 2017. február 14-én tudtuk meg, hogy babát várunk. (Az interjú éppen egy évvel később készült – a szerk.)
Sch. F.: Kinga azért kért időpontot a nőgyógyásztól, mert kicsit már aggódott. Fél év telt el azóta, hogy az orvos azt mondta, minden adott ahhoz, hogy a baba megfoganjon. Tulajdonképpen korábban jelentkezett az időpontra, csak időközben változott a helyzet, és már a várandósság valószínűségével mentünk a doktornőhöz. A helyzet az, hogy akkor már gondolkodni kezdtünk az örökbefogadásról is. Fehérváron egy évben csak kétszer van erre felkészítő tanfolyam, terveztük, hogy jelentkezünk.
D. K.: Eljött a február 13-a, és a Creighton-táblázatunk alapján számos jel arra utalt, hogy most valami változás következett be a szervezetemben. Ezért vért vettek, és megmérték a HCG-szintet. A doktornő azt mondta, ha 50 felett van, az nagyon szuper, és ismételjem meg majd két nap múlva, ha akkora megduplázódik, az már biztos jel. Másnap, február 14-én vetettem vért, 1000 felett volt ez az érték. Felhívtam az orvost, hogy akkor most mi van!? Meg kell ismételni? A válasz csak annyi volt: Dehogy kell!
Sch. F.: Nagyon boldogok voltunk. A várandósság időszaka azután lényegében problémamentesen telt. A NaPro-ra jellemző módon az egészen korai várandósságtól kezdve végigkövették a folyamatot, segítettek, ahogyan az a Gyermekáldás természetesen című könyvben is olvasható. Mondták, hogy néhány hétnek el kell telnie, és akkor bejelentkezhetünk egy újabb időpontra, ez volt március 20-a. Na, ez az a nap, amit soha nem felejtek el! A várandósságra jellemző egészségügyi értékek egyre magasabbak lettek, s a doktornő azt javasolta, ne várjunk az ultrahanggal.
D. K.: Az ultrahangos vizsgálat közben meg is jegyezte: nem véletlen, hogy az értékek ilyen magasak, minden rendben van. Aztán egyszer csak megint megszólalt: „Húha, látok itt még egyet, na, megszámolom még egyszer; van itt egy másik is… ezek ikrek!”
Sch. F.: Nemcsak mi, hanem a doktornő is ujjongani kezdett, olyan boldog lett! Mondta, hogy az ikrek neki is ajándék, nem mindennapi a praxisában. Mi pedig Kingával fogtuk egymás kezét, nem tudtunk betelni az örömmel…
Amikor ez kiderült, visszanéztük a napot, hogy melyik együttlétből lettek. A NaPro-hoz az is hozzátartozik, hogy nagy pontossággal be lehet azonosítani ezt. Január 26-a volt, Szent Timóteus és Szent Titusz emléknapja, szóval két szent egy napon. Persze ezek után már azt is gondoltuk, hogy biztosan fiúk lesznek… Azután kiderült, hogy kislányok, és mi ennek ugyanúgy örültünk.
Az első hónapok nehezebbek voltak Kinga számára, de azután jobban lett. Sokféle problémáról hallottunk ikervárandósság esetén, de ők szépen, rendben a harmincnyolcadik hétre születtek meg. Arra számítottunk, hogy természetes úton jönnek majd világra, így is választottuk meg a szülészorvost, aki ezt támogatta. Bori egyszer ugyan befordult, de azután visszafordult, és Eszti volt lejjebb. Az a helyzet, hogy ha mindketten, vagy az alsó baba farfekvéses, akkor a protokoll szerint csak a császárral történő szülés engedélyezett.
Gondolom, izgalmakkal, félelmekkel teli időszakot éltek meg a boldogság mellett.
D. K.: Azért is, mert a szakirodalmat olvasva hamar kiderült számomra, hogy ikrek esetén nagyobb a valószínűsége a szövődményes terhességnek. Derengtek emlékeim hajdani nőgyógyászati tanulmányaimból is. Volt min agyalni, aggódni. Más szempontból nézve: minden hét egy újabb győzelmet jelentett számomra. Rendben volt a cukrom, a vérnyomásom és minden egyéb is. Azután elérkezett a nagy nap, október 5-e.
Sch. F.: A szülészorvos mondta, hogy ez éppen a betöltött harmincnyolcadik hét, ő jelölte ki ezt a napot. Fehérváron van két, már felnőtt ikerpár ismerősünk, mind a négyen október 5-én születtek. Mondtam is nekik, hogy ezt a napot az ikrek nemzetközi napjává lehetne nyilváníttatni…
D. K.: Ehhez kapcsolódik egy érdekes momentum. A nagynéném nem hívő ember. Azt mondta, ő ugyan nem hisz Istenben, de az mégiscsak érdekes, hogy az édesanyja október elsején halt meg, a férje pedig október hatodikán, és most október 5-én két baba érkezett a családba.
Sch. F.: Emlékszem, szépen összeraktuk a cuccokat, és elindultunk a kórházba. Amikor már egyedül maradtam, próbáltam imádkozni, elővettem a Szentírást, és éppen azon gondolkodtam, hogy ez egy hosszú várakozás lesz, amikor egyszer csak a szülésznő megszólított: apuka, hozom az ikreket! Fogta a két anyaszült meztelen gyereket, és hívott, hogy segítsek, rátettük őket a mérlegre. Kinga még a műtőben. Más lehetőség nem volt, átadták nekem a két kicsit. Negyedórán át tarthattam őket a karjaimban; hozzám bújtak. Láttam, hogy az egyik szőkés, a másik meg barna hajú, szóval kétpetéjűek; megfogták egymás kezét, a másikat a vállamra tették. Néztek ki a világba, nagyon aranyosak voltak.
A barátokkal, a szűkebb-tágabb közösséggel milyen volt a kapcsolatuk a házasságkötésük után, a várandósságig, majd azután, a szülésig?
Sch. F.: Utólag kiderült, hogy sokan imádkoztak értünk.
D. K.: Az az igazság, hogy nem nagyon akartunk erről beszélni, intim dolognak gondoltuk, volt negatív élményünk is ezen a téren. Egyszer az jött vissza, hogy azért nincs gyermekünk, mert még a karrierre koncentrálok. Ez nagyon-nagyon rosszulesett.
Két évvel ezelőtt húsvétkor Bakonybélben, a bencés atyáknál lelkigyakorlaton vettünk részt. A szerzetesek biztattak, hogy lehet kérni imát, le lehet írni a szándékot. Leírtuk, és ők még be is azonosítottak minket a kérés alapján. Tavaly visszamentünk Bakonybélbe, és János testvérnek megsúgtuk, hogy bár talán még kissé korai erről beszélni, de úgy néz ki, hogy az ima meghallgatásra talált.
Sch. F.: A szerzetesek felajánlották, hogy továbbra is imádkoznak értünk. Egyébként a mi Creighton-oktatónk is szervezett imacsoportot a kliensei között. Az interneten rendszeresen kiosztották, hogy melyik héten melyik házaspárért imádkoznak.
D. K.: Utólag tudtuk meg, hogy éppen akkor imádkoztak értünk, amikor a gyermekeink fogantak. Ugyanakkor Székesfehérváron, az öreghegyi plébánia közösségében is imádkoztak értünk. A sekrestyés néni például külön számon tartja a párokat, akikért imádkoznia „kell”.
Kegyelemáramlásban indult el a gyermekeink élete.
Hogyan összegeznék, miben segített a NaPro Technológia?
D. K.: Azt senki nem ígérte, hogy mindenképpen megoldja a problémáinkat. Az egész megtett út arról szólt, hogy termékenyek vagyunk, csak elő kell hívni ezt a képességünket. Optimalizálni kellett a rendszert. Türelem és időzítés, ezek a kulcsszavak. Ennyit tud a NaPro, és nem többet, de amit ígér, az be is válik. Amikor megszülettek a babák, úgy éreztem, hogy erről tanúságot is kell tennünk.
Sch. F.: Hallottuk Veres András püspök úr augusztus 20-i beszédét, majd ősszel olvastuk, hogy hamarosan meg fog jelenni – a hozzánk hasonló helyzetben lévő házaspárokról szóló – Gyermekáldás természetesen című könyv. Elolvastuk a kötetet, zömmel lengyel házaspárok nyilatkoznak benne. Ugyanakkor már Magyarországon is egyre ismertebb ez a természetes módszer. Úgy gondoltuk, szívesen felhívjuk erre a figyelmet a példánkon keresztül is. Nekünk bevált.
(További tudnivalók a NaPro Technológiáról: http://csaladtervezo.hu)
