Párbeszéd a liturgiáról

A húsvéti ünnepi mise a kezdőének (introitus) erős felütésével indul: resurrexi – feltámadtam! Ha csak úgy elolvassuk ezt, érezhetünk benne valami diadalittas felkiáltást. Amikor azonban latinul elénekeljük vagy halljuk, a hozzá tartozó gregorián dallam az úgynevezett negyedik modusban (hangnemben) szólal meg: ez sohasem a fékevesztett ujjongás hangzásvilága. Inkább egyfajta visszafogott, meditatív dallam bontakozik itt ki, megfontoltan és fokozatosan. Nem hiányzik belőle az öröm, de hiányoznak a hegycsúcsok és a szakadékok. Talán a béke, a biztonság és valamiféle nyílt, szabad tér képzete társul leginkább e hangzáshoz, amely fölé tiszta hajnali eget von az introitushoz kapcsolódó zsoltárversek magasabban megszólaló dallama.
Feltámadtam és újra veled vagyok: kezedet rám helyezted, csodálatos nekem a te tudásod. Uram, te megvizsgáltál, és megismertél engem. Tudod, ha leülök, vagy ha felkelek. A születő Egyház különös szeretettel imádkozta a zsoltárokat a feltámadott Jézus hangjaként, imájaként. A 138. zsoltár itt összeválogatott versei is így hangoznak fel ebben az introitusban, és segítenek, hogy a sírjából feltámadt Fiú Atyjára való rácsodálkozó, örömteli imájába mi is bekapcsolódjunk. Húsvét reggelén vele együtt mi is biztos talajon állunk: a feltámadás azzal a csendes ujjongással ajándékozza meg az Egyházat, hogy Istenről csodálatos tudást szerzett, és viszont: részesül abban a tekintetben, amellyel az Atya látja, ismeri a passiót átélt, a halálig engedelmes Fiút, és rajta keresztül minket is. Az örök élet így kinyíló terében a mi életünk is végtelen távlatot kap a húsvéti pirkadatban. Feltámadtam és újra veled vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..