Ferenc pápa és a zéró tolerancia

A cselekmény pedofil minősítésének korhatárát tizennyolc évre, elévülési idejét pedig tíz évre emelték fel, melynek kezdetét onnantól rendelik számítani, amikor az áldozat betöltötte a 18. életévét. A „zéró tolerancia” elve azt jelenti, hogy amennyiben egy egyházi személlyel kapcsolatban pedofil cselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja merül fel, az érintett az ügy teljes kivizsgálásáig nem működhet papként. Az egyházi hatóságnak természetesen egyszerre kell védenie a még el nem ítélt személy jó hírét, és kizárnia a fiatalok veszélyeztetését – hasonlóan az állami büntetőeljáráshoz. Az egyház nemcsak az állami jog által is tiltott magatartásokat rendeli büntetni, hanem ennél jóval szigorúbb mércét alkalmaz: az egyházjog szerint a hatodik parancsolat elleni valamennyi bűn bűncselekménynek minősül. Természetesen a papság nem áll a világi törvény felett: amennyiben egy cselekményt az állami jog is büntetni rendel, az áldozatok a világi hatósághoz is fordulhatnak, és az elkövetővel szemben az állam is érvényesíti büntető igényét.


Minden tragikus eset felmérhetetlen szenvedést és kárt okoz, ugyanakkor a tárgyszerűség megköveteli, hogy a jelenség tényleges mértékét ne túlozzuk el: amerikai kutatások szerint a katolikus papok például a pedagógusokhoz képest elenyésző arányban követnek el szexuális jellegű visszaéléseket. A volt szocialista országokban pedig az ilyen cselekmények aránya a nyugati országokhoz képest alacsonyabb. A visszaélések médiabeli megjelenítése inkább az egyházellenes hangulatkeltés részének tűnik, Magyarországon gyakran politikai szándékoktól sem mentesen. Ha értő figyelem lépne az előítéletek helyébe, nyilvánvalóvá válna, hogy ezek a szándékok célt tévesztenek, amikor a politikai erőtéren kívül álló egyházat támadják. A méltányosság azt követelné, hogy a sajtó, illetve a közbeszéd formálói ne alkalmazzanak kettős mércét (például a különböző felekezetek lelkészei között, vagy a papok és más olyan személyek között, akik szintén különleges felelősséget viselnek a gyermekek iránt). Elvárható volna, hogy tartsák tiszteletben az ártatlanság vélelmét, és a bizalmatlanság légkörének terjesztése helyett adjanak reális képet arról is, hogy az egyház, szembesülve a visszaélésekkel, egyedülállóan szigorú és hatékony eljárást alakított ki a kiskorúak védelme érdekében.