A szentatya az élet védelméért

A szenttéavatási misét követően a pápa elimádkozta a húsvéti időszak Mária-imádságát, a Regina Coelit. Jókívánságait fejezte ki Olaszországnak, Mexikónak és Kolumbiának, ahonnan az új szentek származnak, majd felhívást fogalmazott meg a fogantatástól létező élet védelmében, majd körbejárta a Szent Péter teret, valamint a Via della Conciliazione széles útját, és üdvözölte a híveket.


A pápa külön köszöntötte a fővárosban vasárnap délelőtt megtartott életvédő rendezvény, a Felvonulás az életért résztvevőit. Arra bátorította őket, hogy álljanak ki a fogantatás pillanatától számított élet védelmének ügye mellett. Emlékeztetett arra az aláírásgyűjtésre, amelyet éppen ezen a vasárnapon tartottak az olasz plébániákon, azzal a céllal, hogy támogassák az Egy közülünk elnevezésű európai kezdeményezést, amely jogi védelmet kíván biztosítani az embriónak létezésének első pillanatától fogva. Az élet szentségének védelmét szívükön viselők számára különleges esemény lesz az Evangelium vitae napja elnevezésű vatikáni konferencia, amelyet június 15–16-án rendeznek a hit éve keretében.
VR