Fenyők sokszínűsége

Klasszikus karácsonyfánk a lucfenyő (Picea abies). A Lappföld síkságaitól a balkáni hegyvidékig mindenhol megtalálható. Gyakori karácsonyfa a feketefenyő is (Pinus nigra), amelynek eredeti élőhelye a közép- és dél-európai hegyvidék. Sötét, feketésbarna ágairól és hosszú tűiről könnyen felismerhető. Ennek létezik osztrák, pireneusi, korzikai, dalmát, krími és bánsági alfaja.

A törpefenyő (Pinus mugo) cserjés növekedésű, a kifejlett növény nem haladja meg a háromméteres magasságot. Tűi merevek és szinte vízszintesen fejlődnek az ágon. Lassú növekedése és díszes tobozai miatt vált közkedveltté a koreai fenyő (Abies koreana).A kertészeti katalógusok feltűnő, indigókék tobozzal ábrázolják, amely a valóságban „csupán” szürkéskék színű. Európa fenyveseinek zömét a húsz-huszonöt méter magas erdeifenyők (Pinus sylvestris) alkotják. Jellemző rájuk a szürkés- vagy kékeszöld lombozat és a vöröslő törzs. Fáját az építőipar hasznosítja. A növényvilág óriásai közé tartozik a hegyi mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum), amely Kalifornia nemzeti parkjainak büszkesége.

A ciprusok a mediterrán vidék hangulatát idézik. Aki az Adriai- vagy a Földközi-tenger partján nyaralt, annak bizonyára feltűnt a sudár, messziről jegenyefának látszó valódi ciprus (Cupressus sempervirens). Általában templomok, kolostorok köré ültetik azon a vidéken. A ciprusfélék családjába tartozik a hasonló növekedésű közönséges boróka (Juniperus communis), amelyet gyalogfenyőnek, borovicskafenyőnek is neveznek. Ez utóbbi névből már könnyen ki lehet következtetni, hogy a közönséges boróka tobozbogyójából főzik a borókapálinkát, más néven a gint. Mutatós kerti dísznövény a vörös, szagos és a selymes hajtásokat növesztő virginiai boróka is. A cédrusok közül a hazai díszkertekben terjedőben van az atlasz-cédrus (Cedrus atlantica), amely vízszintesen nyújtózó ágaival feltűnő látvány. Ellenálló és aromás illatú fájáért nagy becsben áll, akárcsak a libanoni cédrus (Cedrus libani). Ez utóbbi fagyérzékenysége miatt nálunk csak védett fekvésű helyeken látható, mint például az alcsúti arborétumban.

Említettük, hogy borókából készül a gin, ellenben van egy másik, háromezer méter magasságban élő faj, amelynek friss hajtásaiból Ausztriában gyógysnapszot, likőrt főznek. A cirbolyafenyőről (Pinus Cembra) van szó, amely – épp szorgos gyűjtése miatt – immár védettséget élvez.

A mediterrán konyha elképzelhetetlen a mandulafenyő (Pinus pinea) magja nélkül. A hengeres, fehér magbél sok értékes olajat tartalmaz, és kitűnő az íze. Gomba alakú koronája meghatározó látványa a mediterrán partvidéknek. Ezzel a kis összeállítással köszönöm meg kedves Olvasóimnak az egész éves figyelmet, a sok kedves levelet, és áldott, örömteli karácsonyt kívánok.